„Egy regény, mely színpad után kiált”
Félhomályba öltözött színpad és nézőtér. 1919-et írunk Budapesten. A társadalomban elevenen él az első világháború emléke. A játéktér jobb szélén egy pianínó. Az asztali lámpa fényében Moviszterné (Csutak Réka) gyakorol. A szomszédos lakrészből kiszűrődik a polgárság eszmecseréje, egy hangfelvételen Édes Anna (Román Eszter) félhangosan mondja a pater noster-t.
A darab rendezője, Szabó K. István és a díszlettervező, Artūras Šimonis négy részre osztotta a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiószínpadát. A jobb szélen Moviszterék pianínója, középen a Vizy házaspár szalonja, közvetlen e mögött kettejük hálószobája, baloldalt pedig a konyha látható. Šimonis leleményességét dicsérik a szürkés, fátyolszerű falak, amelyek egyértelmű jelei annak, hogy a psziché lappangó elemei nem maradnak mindvégig láthatatlanok, sérelmeink előbb-utóbb felszínre törnek. A Kosztolányi-regény cselekményéhez híven a főszereplő késleltetve jelenik meg. A darab eleje a 20. századi magyar polgárság életébe nyújt betekintést az általánostól haladva a személyesig. A közösségi élet mozgatórugója a pletyka. Vizyék szalonjában Druma Szilárd (Dimény Áron), Drumáné (Kicsid Gizella), valamint a házigazda, Vizy Kornél (Bogdán Zsolt) és felesége, Angéla (Kali Andrea) a Moviszter házaspár hétköznapjait éli. Az egybegyűltek szerint az orvos, Moviszter Miklós (Bíró József) előrehaladott cukorbetegsége tarthatatlan, Moviszterné pedig túlságosan intenzíven éli a fővárosi művészéletet. A pletykálók álláspontja alapján a kibeszélt pár életének legszörnyűbb aspektusa, hogy cselédlányuk, Etel (Vindis Andrea) nemcsak a vendégekkel udvariatlan, de gazdáit is dominálja. Drumáék távozása lehetőséget ad a nézőnek felfedezni Vizy Kornél és Angéla viszonyát. A rajongás réges-rég tovaszállt életükből, és nem lépett helyére a szeretet. Vizyné parókája egy látszatvilág metaforája. A pár előkelőnek és boldognak akar tűnni, holott ez korántsem így van. Kislányuk halála után Angéla folyamatos idegösszeroppanások áldozata. Boldogságának egyetlen forrása a tökéletes cseléd keresése, illetve a korábbi szolgálók savazása. Az elkeseredett asszony minden korábbi cselédjének hibáját felsorolja, és arról panaszkodik férjének, hogy a vidéki jelöltek lopósakká válnak, a svábok meg folyton csak ennének.
A színmű mindvégig két szólam megjelenítésével teszi elevenné az eredeti alkotást: a polgárok és a cselédek szólamával. E kettő ellentétes, de mozgatórugója ugyanaz, a másik társadalmi réteg szapulása, kifigurázása. A fordulatot a regényhez hasonlóan a házmester, Ficsor (Sinkó Ferenc) bejelentése hozza el. Miután legutóbbi cselédjét, Katicát (Varga Csilla) is menesztette, Vizyné új szolgálót keres, Ficsor pedig rábukkant a vidékről a fővárosba került Édes Annára. A lányt leendő munkáltatóinak a házmester mutatja be, ekkor válik egyértelművé, mennyire nem tekintettek emberként a cselédségre. Vizyné úgy mustrálja Annát, ahogy vásárokon a lovakat szokás. A szolgáló nem ember, hanem eszköz. A munka vagy a pillanatnyi vágyak kielégítésének eszköze. Angéla unokaöccse, Patikárius Jancsi (Kiss Tamás) látogatóba érkezik Krisztinavárosba. Rögtön lángra lobban az új cseléd iránt, és amikor nagynénjéék elutaznak, viszonyt létesít a lánnyal. Anna teherbeesésének és magzatelhajtásának tragikumát érzékelteti, hogy élt-halt az előző család kisfiáért, Bandikáért, neki azonban nem lehetett gyereke. Ami a bohém fiatalembernek pillanatnyi kielégülés, az Anna számára egy világ összeomlását jelenti. A lányban egyre nő a feszültség. Ezt fokozza, mikor észreveszi Jancsit a pianínó mögött Moviszternével enyelegni. A jelenetet Szabó K. elrejti a cselekménykavalkádban. Az Édes Annát alakító Román Eszter arckifejezéséből kiolvasható az átélt sokk: egy voltam a sok közül.
A díszlet némileg rejtett, mégis kulcsfontosságú eleme a szalonban álló, kitömött macskabagoly. Az előadás kontextusában a madár többszörös jelentéstartalommal bír. A népi hiedelem halálmadárként aposztrofálja az éjjeli ragadozót, nem csoda, hogy a magzatelhajtás, továbbá az Anna elkövetette gyilkosság előhírnöke. A bagoly mindent lát, minden eseményen jelen van. Szimbolizálja a cselédek éleslátását, de az uraságok lenéző, bíráló tekintetével is asszociálható. Ugyanakkor társadalomkritikus is, aki a nézővel együtt nevet a polgárság félműveltséggel fűszerezett önteltségén.
Nem véletlen Szabó K. István megállapítása, miszerint „az Édes Anna egy olyan regény, mely színpad után kiált”. Az egyenlőtlenség problémáját ugyanis manapság sem szabadna figyelmen kívül hagynunk. Lőkös Ildikó és Szabó K. István Édes Anna-adaptációja köntörfalazás nélkül érteti meg velünk, hogy társadalmunk a kizsákmányolásra épült. A magunk módján kizsákmányolunk másokat, míg mások kizsákmányolnak minket.
Fotó: Biró István
