Kertem gyümölcsei 5. – Podmaniczky Szilárd: Örök élet meg egy nap

2023. Május 30. Pünkösd hétfő – 103,7 kg

Mielőtt kilépek a teraszra, arra gondolok, hogy a nagy számok törvénye szerint egyszer minden véget ér, de akkor a nagy számok törvényei is véget ér, ez esetben viszont nem ér véget minden. A teraszon Fecó énekel, homok a szélben, tudom, hogy az vagyok, megváltozni nem tudok. Ekkor fölsír egy láncfűrész Légliék felől, de talán a húsüzem hátsó udvarán, majd meglátom az apró seprűt a földön, aminek lila a feje. A napernyő leeresztve, a rúdja olajtól csillog, a rózsák mozdulatlan gömbjei a szélcsöndben. A terasz sarkán a cserépben négy csili sziklevelei, az ég felhői fura formákban gomolyognak. Senki nem beszél. Ezt nevezem örökkévalóságnak.

2023. Június 2. – az első füllesztő nyári nap, 103,6 kg

Tegnap a Kodályon sétáltam a platánok alatt, mikor elhaladt mellettem a budapesti gyors. Nem sokan voltak rajta, így a kanyarban jól megnézhettem, vajon fönt ülök-e valamelyik kocsiban. Alkonyi fények csillognak az ablakon, a szerelvény belsejét akácszöszös levegő járja át, műbőr ülésről figyelem a Balaton fel-felfénylő szegletét. Látom, ahogy lent sétálok az úton, jókedvű és kiegyensúlyozott vagyok, miközben fönt a vonaton gyermeki vágyakozás emészt: milyen jó lenne néhány hetet itt tölteni, fürdőzni, főzni, vacsorázni, szagolni az illatos Balatont, este a távoli lámpák fénysorát figyelve romantikus ösvényeken járni. De aki lent sétál a Kodály-strand előtt, mindezt elérte, és most legszebb vágyálmaival betelve keresi magát a vonaton, hogy újra vágyni tudja, ami már az övé.

2023. Június 20. – 102,6 kg

Idén ma úsztam először a Balatonban. Sőt: idén ma úszta először. Pedig hosszú éveken át a heti kétszer 2-3 ezer gyors mindig megvolt. Az úszáshoz igazítottam a napi dolgokat. Aztán elmúlt. Télen faltól falig a klóros vízben nem ugyanaz, mint a szabadban. De az utóbbi hónapokban megjelent az úszás az álmaimban. Rémálmaimban. Mert bár mindig rákészültem, láttam a szabadtéri medencét, a csillogó vizet, és volt szabad sáv, de mire odaértem, leengedték a vizet, vagy összement a medence akkorára, mint egy ágy, a végében pedig egy kisfiú írta a házi feladatát, és a tanárnő rám is szólt, hogy le ne csapja a füzetet vízzel! Egy másik alkalommal újra a medence felé indultam, már a vízben voltam és ellöktem magam a faltól, belefúrtam a fejem és kartempóztam, de a víz kemény padlóvá változott és egy selyemfüggönybe gabalyodva kapálóztam a csúszós felületen. Ehhez képest a mai beteljesülés volt. Semmi padló, semmi házi feladat. Újra élveztem, amiről már azt gondoltam, végleg elhagyott.

2023. Június 22. – 102,7 kg

Ma, a nyári napforduló napján, bekötötték a hálózatba a napelemeket. Már látom a telefonos applikáción, hogy nyomjuk bele a kakaót a hálózatba. Termeljük az áramot a nagy hidrogénbomba sugaraival. Amikor elmeséltem a tetőn perzselődő napelemszerelőnek, hogy a Nap valójában egy hidrogénbomba, kicsit lejjebb húzta a pólója ujját, aztán elmesélte, hogy ő szeret leégni. A bőrrákom története sem rettentette meg túlságosan, csak arra volt kíváncsi, hogy néz ki a bőrrák. Ennek már bő egy hónapja, azóta vártuk, hogy bekössék a rendszerbe, és magunkban számoltuk a naponta megtermelt veszteséget. De most ennek vége, nekünk dolgozik a fény a kertben, a tetőn. Érdekes, innen nézve még egy réteggel gazdagodtak Goethe szavai: Több fényt!

2023. Július 14. – 102,5 kg

Ma reggel köd volt. Igazi, dombot eltakaró köd. Két napja már esszük a Mariskát. Olyan zamatos a húsa, amilyet piaci barack nem tud. Tegnap is vettünk két szem sárgabarackot a piacon, de kemények, semmi illatuk. Kérdeztem: ceglédi óriás? Merthogy a mi barackfánk is az, ami idén 1 szem barackot hozott. Az, válaszolta az asszony. Pedig a ceglédi óriás nem ilyen. Sokan sokfélét hazudnak manapság. Valahogy ez az egész ország egy nagy hazugság. Abban fürdik. Mert a csapból is hazugság jön. Ehhez képest ez a ma reggeli nyári köd meglepően őszinte volt. Az éjjel igazi monszuneső árasztott el minket. Nem tesz jót a kertnek, kiborulnak a növények. Főleg a paprika nem szereti, plusz a földi kutya a szárak közt bolyong, mindent fölás és borogat. Idén a szeder gyönyörű, hatalmas húsos szemei vannak, mint egy jófajta csöcsbimbó. Ma babszüret lesz, zöldbab. Főzöm belőle a zöldbablevest, friss répával. Kaporral és csomborral fogom bolondítani. De lehet, hogy francia tárkonnyal. Ez mind a kertben van. A csombor elszaporodott a cukkinik között. A második fogás rántott cukkini lesz, mert azok is nőnek, mint a veszedelem. Két nagyot már leszedtünk, azokat gombás rizzsel töltjük, a tetején jó vastagon tejfölös sajt, azt be a sütőbe, hadd ropogjon. Lassan 8 óra, a tetőn dolgoznak a napelemek, a köd fölszállt, megyek kávét főzni.

2023. Július 16. – 102,8 kg

Néha akkora a csönd, hogy a magasan szálló magánrepülőgépek hangját is hallani. Vasárnap van, forró levegőtől bólogatnak a fák. A paprika szereti ezt az időt, a paradicsom már kevésbé. Néhány tő pak choi is van a kertben, párolt krumplival méltó társai lesznek a rántott cukkininek. Tegnap hosszú nap volt, 20 kilométert bicikliztem a piacra, aztán délután leúsztam még másfél kilométert gyorsban. Ilyesmi mostanában már sűrűn megesik velem, az viszont elég ritkán, hogy lestyánt porlasztok. Hét csokorban fölkötöttem őket a csatornára, egy hét alatt megszáradtak, lemorzsoltam a leveleket, aztán a garázs mélyéről előbányásztam az antik dísztárgyat, a rézmozsarat. Soha nem használtam még, ezért több fordulóval kellett rájönnöm, hogy a lestyánporítás igazán nekem való, nagy türelmet igénylő tevékenység. A hiábavalónak tűnő, sok időt követelő és monotonitással járó munkákban föloldódik a földi figyelmem. Ráadásul a mozsár ütemes döngölése és harangkongatása a harmadik csokor lemorzsolása után valósággal transzba ejtett, és végtelen távol a keresztény kultúrától pogány természeti erőkkel társalogtam. Hitében senkit nem sértve távolról éreztem a rózsa illatát, együtt repültem a méhekkel a színpompás kékben úszó afrikai szerelemvirágra. A kék a természetben legritkábban előforduló szín, mert nagy energiákat igényel – hallottam egyszer. De hát itt van nekünk a kék égbolt, amin magánrepülőgépek húznak a tihanyi levendulás felé, kék alattuk, kék felettük, bennük a létra.

2023. Július 20 – 101,8 kg

Megvettem életem első vízilabdáját. Évek óta vízilabdázunk a horvát tengerben egy régi sportvízilabdával, ami tavaly nyáron majdnem eltörte a feleségem ujját, mert betonnehéz, még a kigyúrt horvát vízilabdások is nehezebben pufogtattak vele a kapufán, mikor kölcsönkérték. Ez az új olyan szép, mint egy virág, tapad az ujjakhoz, lehet lóbálni. A kertet most be kell lőni nyolc napra, mert egyedül marad. Elutazunk Londonba, és amikor visszajövünk, már több mint 60-szor fordult velem a Föld a Nap körül. Égi pályán járok, és ez megnyugtató, hogy legalább a gondolataimban a helyemen vagyok.

2023. Augusztus 1. – 102 kg

London. 8 nap ebben a türelmes, udvarias és sokszínű világban, ahol tágas parkok, pubok és büszke épületek feszítenek. A Temze partján tömegek vonulnak, de otthon érzem magam itt. Londonország, mondják, már megtanultam közlekedni benne, bárhová odaérek a megbeszélt helyre, hogy megigyunk egy sört, együnk egy rament, vagy bejárjunk egy galériát. Kóstoltam egy érdekes pizzát, olaszok csinálták. A tésztát előbb kicsit megsütötték, mint a lángost, és ezt a még félkész lángostésztát rakták a kemencébe paradicsommal, mozarellával. Ki fogom próbálni otthon. Szóval, 60 éves lettem. Sok embert megvisel, engem nem. Nekem nem az jutott róla eszembe, hogy már kevés van hátra, nem érzem, hogy megöregedtem. Ellenben jó érzés arra gondolnom, hogy megcsináltam, nem vesztem el a hullámok alatt, és telve vagyok számomra jó érzékenységgel, ami színessé teszi a napokat. Mint egy vibráló, illatos szivárvány.

2023. Augusztus 2. – 102,3 kg

Hazaérve Londonból az első reggel a kertbe vezetett, ahol az eső áztatta földön bomba nagyságú cukkinik nőttek, a paprikák földig lógva terhelték a szárukat, a lila paradicsom vörös árnyalatot kapott, a késői barackok megformálódtak, a mángold püspöklila szárain húsos levelek, fűszerek kavargó illata, a térdmagas bazsalikom beérett a pesztóra. Délután ismerőssel találkozva úgy kezdtem egy mondatot, hogy tegnapelőtt Londonban… Kerek a világ, a röpcsiből is láttam, hogyan gömbölyödik a Föld a Csallóköz fölött.

2023. Augusztus 4. – 102,2 kg

Épp a zuhany alatt álltam, mikor arra gondoltam, hogy ki is vagyok én most, hogy elhagytam az írói magatartásokat: nem írok rendszeresen, csak ha kedvem támad a naplómhoz, évek óta nem járok találkozókra, nem fogadok el felkéréseket, szóval, abbahagytam az írói gépezet üzemeltetését. Hát, azt hiszem, ugyanaz vagyok. Csak azt a szenvedélyes kreációt nem a dolgozószobában végzem, hanem a konyhában, a kenyér- és pizzasütésben, az újabbnál újabb ételek kifundálásában, vagy nyáron a kerti konyhámban. Higgyétek el, talán még nagyobb örömöt is okoz. Nem, pont ugyanolyan, mint az írás: felszabadít és gyönyörködtet. Egy hatalmas, ki tudja, hová vezető hullám hátán szörfözve állok. És mindez nem jöhetett volna létre így, ha nincs az éltető és tápláló család, és ha nincs a kert, és nincs a Balaton. Magyarországon ennél jobb helyen nem lehetnék…, mondom most, az ismeretlenbe száguldó szörfdeszka tetején. A kertet valójában a feleségem műveli. Két idegsebész hét év különbséggel bepillantott a gerincembe, kivett bizonyos dolgokat, majd összevarrtak. Betegségről soha nem beszéltem, mert azt gondoltam, nem tartozik a személyiség fejlődéséhez. De, nagyon is odatartozik. Más ember lettem, aki mára alkalmatlan a kertművelésre, a meghajlásra és a térdelésre. Szelíd lettem, mint a növények. Ezzel még közelebb kerültek hozzám. Amikor megérzed, hogy a bajban egyedül maradtál a családoddal, már nincs visszaút azokhoz a közösségekhez, amelyekhez eddig tartoztál.

Egyszer láttam egy filmet, ami arra vállalkozott, hogy bemutassa a hegymászást, hogy választ adjon a fogékonyaknak mindarra, amit nem értenek és folyton kérdeznek: minek, miért ez a kockázat, mi az értelme, mi hajtja az embert? Valami olyasmit éreztem, mintha azzal próbálkozna a film, hogy választ adjon az élet értelmére. És sikerült neki. Életemben először teljesen világos élményként létrejött az a világ, amit a hegymászás jelent. Ma már sem a képekre, sem az egyetlen válaszra sem emlékszem. De tudom, hogy van. És az önmagát őrült sebességgel fölégető tisztánlátás teremtményére hasonlít, már ha nem ugyanaz. Béke.

Podmaniczky Szilárd további fotói a lapozható galériában.