Magyar kultúra napja, Kölcsey-díj Aradon

2023. február. 02. - 17:48

„Legyen, aki átadja, és akinek átadja”

Minden tájékozott(abb) magyar ember tudja, hogy január 22. a magyar kultúra napja – annak kapcsán, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát, a máig minden magyar, vallási szövegekben is fohászként szereplő költeményét.

Életéről az aradi születésű Szentimrei Jenő (1891–1959) írt 1939-ben e sorok írója számára gyermekkorából emlékezetes, szerencsére utóbb, még az „átkos” idején is kiadott könyvet Ferenc tekintetes úr címmel.

Hogy Aradon most a kultúra napi megemlékezés, az évi Kölcsey-díj kiosztása kissé hátrább csúszott, annak az esemény szempontjából lényegtelen technikai okai vannak.

***

2023. január utolsó napjának estéje, a helyi bábszínház, egyben az Aradi Kamaraszínház épülete mintegy kétszáz nézőt befogadó terme zsúfolásig megtelt.

Ha a helyszín megengedi, talán többen lettünk volna, az aradi Kölcsey Egyesület sok éve kivívott presztízse is (meg a Jávor Pálról szóló előadás) indokolttá tenné.

Az elénekelt Himnusszal indult az ünnepség. A Kölcsey-szöveget a hozzánk, Aradhoz közel eső, tőlünk Trianon-elválasztotta Gyula város szülötte, Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg. (Hivatalos himnusszá csak később vált.)

Tapasztó-Gujdár Péter csikys diák (Tapasztó Ernő színész, rendező, kamaraszínházi vezető és Gujdár Gabriella pszichológus, egykori újságíró gyermeke) a Huszt c. verset szavalta el ihletetten. E versben szerepel a sokat idézett, az aradi Kölcsey Egyesület jelmondataként is szereplő sor: Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.

Hatunk, alkotunk, gyarapítunk-e? – ez korunk (de bizonyára minden kor) egyik nagy kérdése. Ma, a romániai magyarság szempontjából, tekintettel jelenlegi, a tavalyi népszámlálás utáni helyzetünkre is, különösen.

E kitérő után vissza az aradi, helyi történésekre.

Az aradi Kölcsey Egyesület az alapításától kezdve – jó 140 éve – hosszabb, betiltásából eredő halálából éledt újjá – ne feledjük az elhunyt Pávay Gyula tanár érdemeit e tekintetben.

Ma a „Kölcsey” az aradi közművelődési élet egyik élenjárója.

***

A kultúra napi rendezvényen többen felszólaltak, okos beszédekkel, Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök, például. Vagy a hagyományos műsorvezető, Fekete Károly Kölcsey-alelnök, Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület elnöke. Beszédeikben a magyar kultúra napjához kapcsolódóan szó esett az idei jeles bicentenáriumokról: 200 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, és szintén 200 éve és szintén januárban született két költőóriásunk, Petőfi Sándor (1823. január 1.) és Madách Imre (1823. január 20.). Méltatva lett továbbá a rendezvény három szervezője – Kölcsey Egyesület, érdekvédelmi szervezetünk, Kamaraszínház – közötti kiváló együttműködés, amely remélhetőleg még nagyon sok, a keddihez hasonló kulturális élményben részesíti az aradiakat.

Az előadás előtti részt a díjátadó zárta, a Kölcsey-díj Fritz Mihály szobrász és éremművész újragondolta emlékérméjét és díszoklevelét Berecz Gábor, az egyesület elnöke adta át.

A Kölcsey-díjas Bege Magdolna laudációjában Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas író, költő, mecénás az alábbiakat mondta:

Bepillantás Bege Magdolna évtizedek óta működő műhelyébe

A megbecsülés serkenti a művészeteket.

Marcus Tullius Cicero

Most, hogy az Aradi Kölcsey Egyesület 2022. évi díját Bege Magdolnának ítélte, határtalan öröm kerít hatalmába, hiszen a magyar szellemi élet egyik kiváló személyiségét tüntette ki, és tisztelte meg ezzel. A kuratórium bölcs döntése folytatása annak a tradíciónak, amely az aradi kimagasló értékek megbecsülését és hozsannáját tűzte ki egyik fontos céljául.

A szórványban élő magyar közösség tagjait összetartani, akarattal ösztökélni, szenvedéllyel lelkesíteni, és önfeláldozóan naponta merész cselekvéssel tenni is érte, embert próbáló feladat.

Ha valaki belátna Bege Magdolna több évtizede működő műhelyébe, a fáradhatatlan és erőfaló, kíméletlen hajrát diktáló mindennapjaiba, akkor elképedne, és azt mondaná, ez egyszerűen lehetetlen, ez nem hogy egy embernek, de még négynek is sok.

Az aradi magyar sajtó nagyjai Balta János, Berecz Sándor, Hudy Árpád, Irházi János, Jámbor Gyula, Juhász Béla, Kilin Sándor, Kiss Károly, Kovács Géza, Puskel Péter, Réhon József, Ujj János és a sort még folytathatnám, mind-mind építőanyaga, serkentője az 1989 utáni magyar szellemi élet fellendülésének és forradalmának, amely ma az aradi magyarság identitását, nyelvi és kulturális erejét meghatározzák. Bege Magdolna kovásza ennek a folyamatnak, hiszen az évtizedek folyamán kevés aradi magyar kiadvány kerülte el keze munkáját. Bár rövid időt töltök Aradon, ő az egyedüli munkatársam, akivel – bárhol vagyok is a világban – naponta értekezem, megbeszélem a legfontosabb teendőket. Néha már lelkifurdalásom van, hogy azt az öt-tíz percet, amelyet elrabolok idejéből, másra is fordíthatta volna.

A Nyugati Jelen Romániában az egyedüli polgári magyar napilap. Szellemiségében, nyitottságában, elvszerűségében, kultúra közvetítő, az erélyi magyarság-szolgálatban betöltött szerepében egyik legfontosabb, legkiemelkedőbb sajtótermék. Hogy ez így van, nagymértékben Bege Magdolnának is köszönhető. Nincs olyan magyar történés, eseménysorozat, lelkesítő mozgósítás, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó politikai, kulturális, egyházi, iskolai vagy hagyományőrző rendezvény, amely nem tükröződne a napilap oldalain. Ez az állandó figyelmes törődés, lázas tenni akarás, másokat is mozgósító elhivatottság, a magyarság sorskérdéseiért való kiállás mind-mind jellemző Bege Magdolnára.

Negyed évszázad alatt annyi mindent megél az ember, könyveket írhatna a megismételhetetlen dolgokról, történésekről, mindarról, ami a lelkébe és elméjébe költözik.

Bege Magdi mindig több volt, és ma is több mint munkatárs, kolléga, barát, ő a megismételhetetlen és soha véget nem érő szeretet.”

A kitüntettet köszönete így hangzott:

„Megtisztelő számomra ez a díj. Köszönettel tartozom érte.

Én úgy gondolom, hogy ma este nem lehetnék itt, önök előtt, ha nincs egy olyan ember, mint Böszörményi Zoltán, aki felkarolta és szívügyének tekinti az aradi magyar kultúrát, az aradi magyar sajtót.

Nem állhatnék itt, ha nincsenek mellettem rátermett, munkájukat szívvel-lélekkel végző kollégák, akikkel állítom, az évek folyamán jó kis csapattá értünk.

Nem lehetnék ma itt, ha nincs a Kölcsey Egyesület. Felsorolni is sok lenne, hogy megalakulása óta, az elmúlt több mint 140 évben mennyi mindennel gazdagította Aradot, az aradi magyarságot.

Ha nincsenek Aradon magyar közszereplőink, ha nincsenek olvasóink, nézőink, gyermekeink, akik értik és érzik a magyar szót. Ha nincsenek Önök, akik ma eljöttek, hogy együtt ünnepeljük a magyar kultúrát és nagy színészünket, Jávor Pált.

Egyszóval nem állhatnék ma itt, ha nincs Aradon egy erős, életteljes magyar közösség.

Én hálás vagyok a Jóistennek, amiért ehhez a közösséghez vezérelt, és hálás vagyok ennek a közösségnek, hogy befogadott és a tagja lehetek.

Van egy kívánságom, amit szeretnék ma este megosztani Önökkel. Nem tudom, mit hoz a holnap, a következő évek, évtizedek. De szívből kívánom, hogy 30, 50, 100 év múlva is legyen, aki átadja, és akinek átadja ezt a díjat!”

***

Az est megkoronázásaként az Aradon született Jávor Pál, a magyar filmművészet egyik ikonikus alakjának életéről, pályafutásáról – pontosabban élete legutolsó szakaszáról – szóló darabot tekinthettek meg a nézők.

A Jávor hajnalai – Pozsgaí Zsolt színműve, mint ahogy a Nyugati Jelen több beharangozójában olvashatták –, az egykori filmcsillag, Jávor Pál tragédiáját, hanyatlását elevenítette fel. A magyar film egykori (a múlt század hamincas-negyvenes éveiben) menő sztárja az 1950-es évek vége felé az Amerikából immár sikertelenül hazatért, itthon elfeledett, kirekesztett színésszé válik.

A sokszorosan kitüntetett Pozsgai e folyamatot érzékletesen és emlékezetesen ragadja meg a Jávor hajnalai című (a Zsadons Produkció által előadott) kétrészes zenés játékban.

Jó, élvezetes színészi teljesítményekkel.