Mibe üti az orrát Cyrano?
Tallián Mariann a Tűzmadár és a Bolygó Hollandi történetének ifjúsági nyelvre hangolt változata után egy újabb vállalkozásba fogott: Rostand Cyranóját dolgozta át ezúttal ifjúsági kisregénnyé. A könyv méltó emlékállítás a francia költő, drámaíró Edmond Rostand azonos című drámája előtt, amelynek 125 éve, 1897. december 28-án volt az ősbemutatója, és azóta is a francia drámairodalom és nemzeti színjátszás egyik legprominensebb darabja. Maga a címszereplő, teljes nevén Cyrano de Bergerac (1619-1655) valós személy volt, szatirikus levelek, színjátékok és regények szerzője, Molière kortársa. Talán végképp a múltba veszett volna alakja, ha Rostand nem dolgozza fel személyében a vitathatatlan költői tehetségű, testi hibája – ormótlan nagy orra – miatt örökké sóvárgó szerelmes figuráját. Rostand a bőbeszédű, de ékesszólású Cyranót olykor hosszú monológokban szerepelteti, ezzel is bizonyítva nyelvi tehetségét. A választékosan beszélő (udvarló) férfit a pszichológia tudománya Cyrano-jelenségként írja le. A főhős unokahúga, Roxan iránti plátói szerelme a dráma fő tárgya. Roxan, amint a színdarab végén kiderül, a költői eszközökkel felruházott levelekbe és a Christian szájába adott „daliás” szavakba volt szerelmes. A drámai alapszituáció és végkifejlet között számos kiváló jelenet tanúskodik Cyrano, a hős szerelmes tehetséges rímfaragásáról. Rostand romantikus versdrámájában a leghíresebb az a bizonyos orr-monológ, amelyben a nagyszájú muskétás, Cyrano önironikus stílusjátékával kápráztatja el a közönséget.
Tallián Mariann kisregényében a „megszokott” Ábrányi Emil-fordításokban olvashatjuk újra Rostand bizonyos sorait, az elbeszélést idézetek szövik át. Azt gondolhatnánk, ez megakasztja a lineáris olvasását a regénnyé transzponált színdarabnak, de ez nem így van: éppen ezektől a lírai betétektől és fejezetcímekké emelt mottóidézetektől válik autentikussá a szöveg. A szerző jól ráérzett arra, hogy regénye főhősét csak úgy tudja hitelesen bemutatni az olvasóknak, ha visszanyúl az Ábrányi-féle fordításhoz. Dönthetett volna másképp is, mert a drámának megjelent egy 21. századi fordítása Bognár Róberttől (próza) és Várady Szabolcstól (vers), amelynek nyelvi frissessége csábító lehetett volna, viszont az évtizedek óta áthagyományozódó „Cyrano-verset” így tudta csak megmutatni.
A regény tizenhárom fejezetre tagolódik, minden fejezet élén egy hosszabb Rostand-idézet olvasható. Ez a vers-próza váltakozás kiszámítható lüktetést ad a műnek. Igor Lazin rajzai egészítik ki a gazdag költői és prózanyelvi szöveget a megértés elősegítése érdekében. Habár illusztrációk nélkül is megállná a helyét, ne felejtsük el, hogy az elsősorban ifjúsági regényként aposztrofált mű így még szerethetőbbé, befogadhatóbbá válik.
A Cyranóban Tallián Mariann-nak sikerült nyelvi igényességével ragyogó stílusban vonzóvá tennie az amúgy eléggé sovány történetet. A romantika túlzó, érzelgős stílusa érhető tetten ezekben a sorokban: „Örökké vágyakozom utánad, elképzelem szerelmes ölelésed, a derekad hajlatát, a hátad ívét, karcsú nyakad fehérségét, a melled domborulatát, kibontott hajad simítását, bőröd érintését.” De a spanyolokkal szembeni harc leírása is ugyanilyen hőfokon jelenítődik meg: „A földerődítmény tetején összecsapott a két megfogyatkozott csapat, folytatódott a nyílt csata, véres sebesültek rogytak a földre. Testrészek hevertek a porban. [...] A sebesültek és a hullák szétroncsolódott testrészeiből szivárgott a vér a földre.” A tragikus végkifejlet – Cyrano halála – után pedig igazán költői magasságokba emelkedik a regény zárlata: „Az estéli csöndben a pillangók behúzódtak a levelek összetekeredő hajlataiba, és a kolostor rózsalugasában a szirmok egymásba csukódtak, mint a tenyerek. Az éjjeli molylepkék szárnya finoman surrogott a levegőben.”
Az igencsak szerteágazó irodalomtudománynak egy viszonylag új elméleti iránya a korporeális narratológia, amely a testreprezentáció módjait vizsgálja. A Cyranóban kitüntetett szerep jut a főszereplő orrának. Fókuszba állításával a rút esztétikai minőségét hordozza a mű. A híres orrmonológot maga Cyranó mondja el, amiben 21-féle hangnemben jelenítődik meg az orr (pl.: barátilag, leírón, kecsteljesen, gyöngéden, fellengzősen, tragikusan stb.). Az érzékszerv mérete kerül nevetség tárgyává a nézők-olvasók számára – viselőjének reménytelen szerelmi élete épp az orra miatt válik tragikussá. A komikum és tragikum határán mozgó szövegrész a groteszk irányába tolja el a művet. A meghosszabbodott orr látványa gúnyt vált ki a szereplőkből, és az is kiderül mindjárt a mű elején, hogy Cyrano mennyire érzékeny erre: ha valaki gúnyolódik rajta, nem áll jót magáért, pedig, amint azt a monológja tanúsítja, hajlamos az öniróniára.
Az ifjúsági regény, amelyet bátran vehet kezébe felnőtt olvasó is, egy olyan kiforrott stílusban beszéli el a testi „fogyatékosságától” szenvedő főhős történetét, amilyen lelkesedéssel és odaadással írhatta annak idején Rostand is a művét.
Tallián Mariann: Cyrano, Holnap Kiadó, Bp., 2022
