Badacsonyi borversek

Olaszrizling

Lábdihegyen metsz az író,
gondoz szőlőt és szöveget,
kora ősszel háza körül
fürtökben lóg a kézirat.

Naplójegyzet lesz ebből is,
ahogy sorról sorra halad,
sorról sorra lényegíti
horizonttá a szűk eget.

Napestig metsz Lábdihegyen,
hull a földre a fölös rag,
a túlírás, a vadhajtás,
lassan termel bort az író:

lábjegyzettel, novellával
házasítja a rizlinget,
keze alatt átlényegül
a szikes föld, a szűk égbolt.

Száztíz éve Lábdihegyen
a nagy Herczeg metszegetett,
ma egy polgár jár a kertben,
méregeti a tőkéket.

Fröccs

A Winkler, az öreg, tudod,
aki azt a rossz strandbüfét
harminc éve megnyitotta.
Hát bagóért árulja most.

Tudod, miért az a neve,
hogy aszongya Kongó büfé?
Kongó, érted, eszem megáll!
Mert csak kong az ürességtől.

Tudod, mikor volt abban pénz?
Mikor még ment a játékgép.
Volt három-négy játékgépe.
A jó franc se tudja, mennyi.

Oda járt a taxis Dezső,
aki már nyolc éve meghalt,
aztán még a cigányprímás,
meg oda járt a cimbalmos.

És dobták a gépbe a pénzt,
csak dobálták órákon át.
A prímás, meg a cimbalmos,
meg a Dezső, aki halott.

Ürmös

Ha egyszer én a Rómain,
a híres Római úton,
ha azon én végigmegyek,
de nem is megyek: gurulok,

ahogy én végiggurulok
a római kori úton,
és Tomajtól Tördemicig
minden helyre begurulok,

az lesz csak a begurulás,
nem gurul be más úgy, mint én,
nem úgy, mint a többi költő,
totál másképp gurulok be,

mint egy valódi vadállat,
kölykeit védő apaborz,
mint lötyögő hasú tigris,
suhanok végig az úton,

csak még előbb ezt a decit,
ezt a fűszeres mélysárgát,
kerékpáros kulacsomból
beszopincsálom egy kicsit.