Ugrás a tartalomra

Nem jó egy életművet bezárni a nemzeti kultúrába – Böszörményi Zoltán könyvbemutatója

A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb kihívása minden kiválósága és sokszínűsége ellenére az, hogy megtalálja az olvasóhoz vezető utat. Míg Ady Endre versesköteteit húszezer olvasó, előfizető várta, egy mai magyar költő 30004000 eladott példánnyal már sikertörténetet ír, irodalmi „celeb”, akire mindenki felfigyel. Az olvasási szokásaink megváltoztak, a kultúrafogyasztói ingerküszöb más lett, verseskötetet izgalmasan bemutatni kész bűvészmutatvány.

Kevés az a kortárs irodalmi esemény, ahol több mint hetven ember ül a közönség soraiban, a rendezvény pontosan kezdődik, a teremben a felolvasás alatt feszült és sejtelmes csend uralkodik, a pódiumbeszélgetés során nem kerülnek elő az okostelefonok, az olvasó bő egy órára elszakad a virtuális tértől, hagyja, hogy a vers megérintse, hasson az érzelmeire,  a tudatára, kavarja fel, változtassa meg a világról alkotott képét.

Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című válogatáskötete A vers című művel indul, A költő trófeái című verssel zárul, ezzel keretbe helyezi, megfogalmazza azt, amit a költészetről, a vers szerepéről, a gondolat, a szó mágikus erejéről gondol. A kötetbemutatót is ez a két költemény keretezte.

 „A vers a felszabadításáról szól, önmagad szabadítod

fel önmagad alól, a téged minduntalan leigázó valóságból.

A vers a csend, a megismerés, az eldördülő ágyúban a golyó – hallgattuk a szerző színésznek is becsületére váló, szép előadásában az est nyitódarabját.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában megannyi olvasó, szakmabeli kíváncsian hallgatta, miért különleges az eddigi költői életművet átfogó válogatáskötet, és hogyan rezonál a felolvasott szöveg Bánkövi Bence impozáns csellójátékával. Mivel maradunk egy olyan est után, ahol a metafizikus, a spirituális és a szerelmes, valamint nagy elődökhöz, nemrégiben elhunyt kortársakhoz és a világirodalom jeles képviselőihez kötődő szöveghálóval, áthallásokkal és költői allúziókkal találkozunk.

Az estet Laik Eszter, az Irodalmi Jelen munkatársa, a kötet anyagának kiváló ismerője, lektora, az utószó szerzője vezette fel-felvillantva a költői életút és a kötet munkafolyamatának fontosabb ismérveit. A szerző mellett a válogatáskötetet szerkesztő Márton László műfordítót és a kötet előszavát jegyző, a Böszörményi-lírát szintén behatóan ismerő Bollobás Enikő irodalomtörténészt, egyetemi professzort kérdezte kolléganőnk.

A feszes, pörgős, bő egyórás esemény alatt ízelítőt kaphattunk a könyvből, pont annyit, amennyi az érdeklődésünket felcsigázta, a szavakat bennünk fellázította. A verseskötetek természete ugyanis olyan, hogy leginkább az éjjeli lámpa mellett, az éjszaka csöndjében vagy épp a reggeli napindító, nyugalmas pillanatokban érintenek meg. Amikor elég csöndünk van arra, hogy befogadjuk például az alábbi sorokat:

„Dolog az ember.

Előveszik, megedzik, munkára fogják.

Az anyag törvénye uralkodik felette.

Hiszen ő az univerzum,

az örökké egyensúlyra törekvő,

tobzódó anyag.”

A több mint kétszáz verset magába foglaló kötet nyolc tematikus ciklusra oszlik, a '70-es években megjelent Örvényszárnyon és Címjavaslatok című kötetektől a legújabb, önálló könyvben még nem publikált versekig gazdag és izgalmas ívet rajzol meg az eddigi alkotói pályáról.

A Fellázadt szavak versei nem azonosak azokkal a költeményekkel, amelyeket korábbi verseskötetekben, folyóiratokban, portálokon olvashattunk, a költő jelenlegi formájukat tekinti a végleges változatoknak.

Laik Eszter szerint a kötet nemcsak időben utazás, hanem térbeni képzeletbeli séta is, hiszen a versekben az öt kontinenst bejárt Böszörményi Zoltán életének valamennyi állomásából kapunk egy-egy szeletet. Utazhatunk a torontói metrón, elugorhatunk Moszkvába, átélhetjük, milyen volt szembesülni a 89-es romániai forradalom kitörésével Acapulco városában, de Kairó, az Arno partja, a költő szülővárosa, Arad, a fiatalkorát meghatározó Kolozsvár és Székelyföld számos helyszíne is feltűnik. Az egzotikus utazók a versek révén Bora Borán sütkérezhetnek, vagy a Karib-tenger partján sétálhatnak. A Fellázadt szavakban ugyanakkor irodalomtörténeti kalauz, klasszikus, kortárs és nemrég elhunyt alkotókhoz címzett versek, fiktív levelek sora is olvasható, valamint számos utalás, allúzió.

Műfajilag is változatos lírai anyaggal van dolgunk, a hexametertől a villanellán át szabadversekig, a néhány soros szójátékoktól a Kényszerleszállás Shannonban című elbeszélő költeményen át a Szerelem illata című szerelmes szonettkoszorúig, közéleti és éles társadalomkritikát megfogalmazó versekig mindenki találhat benne kedvére való olvasmányt.

Szimbolikus értékű, hogy a jelen kötet élén álló, mintegy mottóként szereplő költemény címe: A vers. A benne foglaltak nem üres szavak: költőjük megélte »hús-vér« valóságát, hiszen életének egy pontján a költészet adott új irányt számára, és terelte vissza több évtized múltán ahhoz a valósághoz, amely igazán a sajátja: az irodalomhoz.

E kiemelt költemény első sora óhatatlanul Kányádi Sándor szállóigévé lett mondatát idézi az olvasóban: »A vers az, amit mondani kell«. A Böszörményi-vers még tovább megy: »tanúság arra, hogy vagyunk Létkérdés, minden értelemben. Szembesülés, »ősanyag«, az élet motorja. Mint a költő írja: »a tér, melyben az idő az anyaggal kézen fogva jár«" – írja Laik Eszter a kötet utószavában.

Az est folyamán a moderátor kérdéseire reagálva Böszörményi Zoltán az átdolgozott versek munkafolyamatát és a húszéves kihagyás utáni irodalmi visszatérés kihívásait is érintette.

Hogy mikor lesz egy vers tökéletes? Mikor érzi azt a költő, hogy elég jelentékenyet alkotott? – ezekre a kérdésekre a Böszörményi Zoltán pályainduló éveit meghatározó Kányádi Sándor sem tudott biztos választ adni, élete utolsó éveiben is gyakran vívódott azon, hogy vajon elég fontos-e, elég fajsúlyos-e az, amit letett az asztalra.

Márai Sándor a Mágia című művében írja: Csak az amatőr író ír tökéletesen, a profi író olyan, mint egy dél-amerikai megáradt folyó, minden hömpölyög benne.” A szerző ehhez kapcsolódva megosztatta a Márai ébresztése című verset, az Aradi anziksz és a Lábatlan idő mellett, aztán csellójáték oldotta a metafizikus sorokat, amelyet újabb beszélgetésblokk követett.

Bollobás Enikő a kötet előszavában és az esten is kiemelte Böszörményi Zoltán és az angolszász irodalom jeles képviselői közötti párhuzamot. A több versben is szerepelő Walt Withman, akit a szerző lefordított magyar nyelvre, az egyik ilyen meghatározó kapocs. Az esten elhangzó Randevú és a kötetben olvasható Csak kezek és lábak és fejek című versek példák erre a párhuzamra. Bollobás Enikő, aki a New York-i közkönyvtárban megtekinthette Walt Withman kéziratait, nyomon követhette azt, hogyan dolgozott a Fűszálak című kötetében olvasható versek különböző variánsain. Úgy véli, rokon lelkek Böszörményivel, hiszen Withman is többször formálta át a korábbi verseit.

Kiemelte még Robert Duncant az emlékezés mechanizmusa kapcsán, ami Böszörményinél szintén fontos sarokkő, elég elolvasnunk az Emlék evolúciója című versét. A helyek fontossága, a lokális kötődések, hangulatok megjelenítése tekintetében pedig leginkább Charles Olsonnal rokonítható ez a líra.

A professzor asszony fontosnak tartotta kiemelni az érzékelés, a szenzuális elemek, motívumok jelenlétét a Böszörményi-költészetben, idevágó példa az esten elhangzó Az egész fenomenológiája vagy a Reditio. A személyes kedvence A szerelem illata című szonettkoszorú, amely meglátása szerint igazi mestermű, kevés ilyen lüktető, pulzáló, szép ívű és formailag kimunkált kortárs vers van a szépirodalomban.

Márton László a válogatás munkafolyamatára tért ki. Arra törekedett, hogy a kompozíció minél egységesebb legyen, ezért tagolta ciklusokra. A nyolc ciklus, a tematikus felosztás felerősít bizonyos vonulatokat, különleges belső rezgést kölcsönöz a verseknek.

A legnagyobb kihívást a költő észjárásnak rekonstruálása jelentette, azaz, hogy mi miért volt fontos Böszörményi Zoltán számára. Ilyen például az Ettore Majorana olasz atomfizikus-alakmás, amelyhez számos metafizikus vers kötődik.

A műfordító szerint nem jó dolog bezárni egy életművet a nemzeti kultúrába, noha ez néha elkerülhetetlen, s ezért is tartotta fontosnak a Bollobás Enikő említette angolszász párhuzamokat. Kapcsolódási pontok mind a világirodalommal, mind a klasszikus vagy kortárs magyar irodalommal a Böszörményi-lírát tekintve természetesen vannak, de úgy véli, sokkal fontosabb, hogy a költő megteremti a saját univerzumát, ami elsősorban önmagában értelmezhető. A magyar irodalmi kapcsolódások kapcsán egy négyszöget lát, amelyben a hedonista Berda József, a szakrális-spirituális Toldalagi Pál, az erdélyi abszurdot megtestesítő Szőcs Géza és a világutazó Faludy György lírája rokon leginkább Böszörményi Zoltán verseivel.

Az est egyik különlegessége volt, hogy a szerző megosztotta a traiskircheni lágerben írt egyik korai versét is, valamint  Petőfi Sándorhoz és Szőcs Gézához címzett költeményeit. A felolvasásokat és beszélgetést jó érzékkel felosztó csellójáték során pedig Bach egyik kortársát ismerhettük meg.

Az est végén a költőnek a közönség előtt gratulált Mandics György, aki a Magyar PEN Club oklevelét vehette át 80. születésnapja alkalmából, így egy nagy taps formájában neki is része volt a gratulációban.

Böszörményi Zoltán megköszönte a jelenlévőknek az estre szánt időt, ami kortárs irodalmi eseményen ritkaság, s bár nem jutott az összes érdeklődőnek dedikált verseskötet, az Ünnepi Könyvhéten az Irodalmi Jelen standjánál szeretettel várja azokat, akik Fellázadt szavak nélkül mentek haza.

Az est leírását zárjuk Bollobás Enikő gondolataival a válogatáskötetről:

Böszörményi költészetének talán legszembetűnőbb jellemzője az, ahogyan megszünteti a gondolat s az érzelem kettősségét, mi több, a konkrét és az absztrakt kettősségét is. Verseiben egységbe olvad össze a szellem és az intellektus, illetve az érzékiség és a szenvedély, igazolva Paul Valery meglátását, aki szerint »az értelem világának sajátja az, hogy állandó izgalomban tartja az érzéki világ«, miközben a gondolat úgy rejtőzik el a versben, „mint tápérték a gyümölcsben. 

A kötetet keretező két ars poetica – A vers és A költő trófeái – hitvallásként tartalmazza Böszörményi elveit a szenvedéllyel megélt élet poétikai projekciójának értékéről, a szó mindenekfelettiségéről, valamint a nyelvhasználat és versírás szentségéről. Ezek a gondolatok rendre visszatérnek a kötet más darabjaiban is, megerősítve a nyelv és a költészet iránti elkötelezettségét. Költői küldetése, mint írja, nem kevesebb, mint »közös nevezőre hozni / arasznyi létünkkel / a végtelent« (Mint fényreklámok) , tudván azt is, hogy »A költőből is az Isten üzen« (A történelem folyosóin).

 

Fotók: Székelyhidi Zsolt

További képek a cikk feletti galériában!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.