A távollátó
A gomb
Csak nézem, hogy az új Toyotánknak
nincs szüksége kulcsra, csak egy gombot
kell benyomni, és már megy is a jármű,
s gombnyomásra indul kasznijának teteje is,
mely ilyenkor hátrahúzódik valahová, hogy
a panorámatető üvegén át nézhessük a
fenti világot, mely nappal végtelenségével húz
magához, éjjel meg csillagos talpszegekkel
kivert csizmájával készülődik ránk taposni,
és ilyen gomb volt az első magnónknál, a kis
egykazettásnál, amit ’83-ban a szomszédunk
a svájci vendéglátózásból hozott, és benyomásra
már szólt is a zene, forgott a kazetta, mi meg
körülálltuk, és csak néztük, és most én is így
nézem az új Toyotánkat, ami ilyen, csak egy
gombot kell benyomni, mint az atombombánál.
A távollátó
Mint a távollátó, aki nem látja közelről
a könyvet, ugrálnak egymásba a sorok,
elhomályosodnak a betűk, s csak ha
eltartja az írást, úgy tudja olvasni, így
tartom el én is magamtól a kinti világot:
elrugaszkodom a földtől, lépcsőzöm a
kilátó tetejéig, hogy olvassam őt, akár a könyvet,
a parti szirt tetejéről keresem, hogy hol van,
hova is dobtam tegnap odalent a kavicsom
az áttetsző tengerbe, mindentől egyre csak
messzebb merészkedem, hogy láthassak
mindent, s a távolság hossza határoz meg
bennünket is, közöttünk a köz nagysága,
mert minél messzebb jársz, annál jobban,
pontosabban érezlek, érzem ólom-hiányod.
