Mindig csak azok a hegyek…

Ébrenléti delírium
Sötétből kibomló
álmatag neonfények
a másodpercállomáson.
Szembefényben olybá tűnik,
hátrafelé megyünk.
Claude a krókuszkertben – 
darabokban,
Te a temetőben –
egészben (ideig-óráig).
A hegyek felédmagasodnak,
De árnyékot csak rám vetnek:
Hosszú árnyékot,
amit magam mögött hagynék
egy hegyi patakban,
vigye a sebes folyás.
A helyrehozás bizonyossága.