Akik jegyet váltottak Önmagukhoz
Megszoktam már, hogy a lombhullás meglepetéseket hoz. Új tanév, új osztályközösségek, nem ritkán új iskolák, ahol hosszabb-rövidebb ideig dolgom van. Amikor pedig a felsorolt meglepetések nem hatnak az újdonság erejével többé, felbukkannak az apró, váratlan helyzetek, amelyek lehetnek kellemesek és rosszak egyaránt. Őszutón gyakran veszem le a polcról Bereményi Géza összes verseit. 2016-ban, a művész születésének hetvenedik évében adta ki a Magvető. A kötet révén értettem meg, hogy Cseh Tamás dalainak majd minden szövege egy Bereményi-vers. Várni kezdtem valamit. Szerettem volna élőben hallani a dallamok és szövegek harmóniáját. Kíváncsi voltam, egy ma élő „Cseh Tamás utód” képes-e azt a hangulatot megteremteni a színpadon, amit az egykori művész tudott? Egy október végi péntek este tűzte műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Vecsei H. Miklós által írt és rendezett, Füst a szemében című Cseh Tamás emlékestet. Nem tudtam, mire számítsak. Kíváncsian, de túlfűtött várakozástól mentesen ültem be a nézőtérre. Azt hittem, a fiatal színész egy szál gitárral kiáll majd a félhomályos színpadra és minőségi pillanatokat varázsol. Nem azt kaptam, amire számítottam. A minőségi pillanatok leszálltak közénk, de az est komplexebb volt egy egyszerű magánműsornál. Vecsei, Szabó Balázs énekes-dalszerzővel, valamint Ratkóczi Huba szólógitárossal lépett fel. Az előadás dalokkal fűszerezve kísérte végig Cseh Tamás életét a vidéki rajztanártól az ünnepelt énekes utolsó napjajiig. Nem volt konkrét szereposztás: Vecsei mikor Cseh Tamás, mikor a tüdőrákos művészt kezelő orvos, mikor barátok hosszú sorának bőrébe bújt; Szabó Balázs pedig jelenetektől függően Bereményi Géza, Másik János, Petri György, illetve sok más epizódszereplő karakterjegyeit öltötte magára. Ratkóczi Huba, a titokzatos zenész, gitárjátékával tette hitelesebbé az elhangzottakat. Nem kíséret volt ez, nem is zenei aláfestés, hanem gondolatok és szavak húrokra vetített formája.
A „darab” maga volt a minimalizmus. A három művész megmutatta: díszletek és figyelemfelkeltő fellépőruhák nélkül is meg lehet a nézőt ragadni. A forgatókönyv pontos volt. A dalokat a különböző élethelyzetekhez illően válogatták össze és szólaltatták meg. A műsor tetőpontja számomra a Csönded vagyok című dal születésének a története. A vers-dalszöveg első szakaszát: „Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. / Vártál ha magadról szép éneket, / dicsérő éneked én nem leszek, / mi más is lehetnék: csak csönd neked.” egy halálos beteg fiú írta, akinek utolsó kívánsága volt, hogy a fentebb idézett négy sort Bereményi Gézának adják. Személyes találkozásra nem kerülhetett sor, Bereményi azonban továbbszőtte a fiú által megkezdett fonalat. Ebből született a mára már halhatatlanná vált Csönded vagyok. Sokáig azt hittem ez egy szerelmi vallomás, az emlékest óta tudom, ennél több, vagy másabb.
A műsor hangvétele melankolikus, de az egyszerű, tiszta humort és tragikomikumot sem nélkülözi. Tetszett, ahogy a két lakótárs, Cseh és Bereményi, szellemes metaforákkal tűzdelt levélben közölte a másik féllel, ha lakásukba éppen egy szerető csöppent. A Vecsei által színre vitt Cseh Tamás visszaemlékezik a Perkátán eltöltött tanítói évre, ahol szolgálati lakásában rendszeresen csapta agyon az odatévedt egereket, de a karakter arról is beszél, hogy miután véget ért a Bereményivel közös alkotói munka, Petri Györgyöt próbálta dalszöveg írásra rábeszélni, a költő azonban legyintett: „Én nem foglalkozom ilyen rövid sorok írásával.”
„Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz” írja 1924-es versében József Attila. Cseh Tamás, Bereményi Géza és kettejük köre a kötelességnek eleget tett. Minden dal, minden sor, minden alkotói folyamat jegy az Önmagunkhoz vezető útra.
