Ugrás a tartalomra

Több mondat a zsarnokságról

„A halál mindent megold. Van ember, van probléma. Nincs ember, nincs probléma.”

„Egy ember halála tragédia, millió ember halála statisztika.”

(Joszif Visszarionovics Sztálin)

 

Valamikor, „a régi szép időkben” a zsarnok csak kettőt követelt az alattvalójától: engedelmességet és pisszenés nélküli csendet. A vérben gázoló XX. század – megtermékenyítve a sajtó, a film, a rádió és az eltömegesedés-félműveltség adta propagandisztikus lehetőségekkel, újfajta szuperzsarnokságot ellett, az ún. totális diktatúrát. Elsősorban vörös(bolsevik) és barna (náci) színekben, közöttük sok közbenső árnyalattal. Jó ideig el sem tudtuk, el sem mertük képzelni, milyen közeli rokonok. Hitler és Goebbels ugyan elismerték, hogy sokat tanultak a bolsevikoktól, főleg, ami a propagandát, a taktikát, a szigorú pártfegyelmet, a könyörtelen célratörést és a hatalom kegyetlen, álnok technikáit illeti.
Még erkölcsi krédójuk (valahogy csak nevezni kell azokat a módszereket, eszközöket, gondolkodásmódot, ami minden volt, csak nem erkölcsös!) is azonos.
Lenin elvtárs azt tanította, hogy csak az erkölcsös, ami jó a proletariátusnak és a bolsevik (kommunista) pártnak. Minden más erkölcstelen, főleg a keresztény erkölcs. A Führer kinyilatkoztatta, hogy minden, ami a német nép és a nemzetiszocializmus erejét növeli, az erkölcsös. Minden más hamis, főleg a kereszténység. Magyarul mondva, minden, bármi megengedett, ami biztosítja a hatalom megszerzését és megtartását. A kíméletlen, de célzott terror, amivel Lenin indított, Sztálin alatt az abszurdig fokozódott, parttalanná, totálissá vált. Okkal mondhatta Churchill Lenin kapcsán, „Katasztrófa volt, hogy megszületett. Még nagyobb katasztrófa, hogy meghalt.”
Mindkét diktatúra a származás alapján keresett és talált ellenséget, pontosabban bűnbakot.
Sztálin minduntalan az „osztályellenséget” emlegette. Ez az ellenségkép elképesztően tarka, kaméleonszerű volt, Sztálin céljaitól, paranoiájától és hangulatától függően. Kulákok, burzsoák, hívők, egyházak, trockisták, buharinisták, frakciózók, zinovjevisták, szindikalisták, eszerek, kadettok, kétkulacsos középparasztok, az imperializmus szekértolói, a népáruló Trockij cinkosai, szabotőr mérnökök és vasutasok, tatárok, csecsenek, ingusok, baltiak, gyilkos cionista orvosok, jobboldali elhajlók, revizionisták stb. stb. stb. A régi bolsevikeket, az ún. lenini gárdát szinte teljességgel kiirtotta. (Legalább ötvenszer annyi kommunistával végzett, mint Hitler.) N. Krupszkáját, (Lenin özvegyét) megfenyegette, hogyha nem fogja be a száját, másvalakit neveztet ki Lenin özvegyévé. Mindenki rettegett, beleértve a legfelsőbb szovjet vezetés tagjait is. De a visszaemlékezések szerint leginkább Sztálin rettegett. Az ősi bölcsesség ismét élőnek bizonyult, mindenkitől félnie kell annak, akitől mindenki fél.
Hitler embertelen kényszermunkával, éheztetéssel és gázzal végzett áldozataival. S természetesen golyóval.
Sztálin embertelen kényszermunkával, éheztetéssel és a szibériai faggyal végzett áldozataival. S természetesen golyóval.
Ők ketten a sátán és az ördög. Vajon melyik melyik lenne?
Mihail Gorbacsov, az SZKP utolsó főtitkára 27 millióra (!) becsülte a Lánglelkű Vezér szovjetbéli áldozatainak számát. Van, aki többet mond, van, aki kevesebbet. Mintha árvízkor azt számolgatnánk, hogy hány csepp eső esett. Csakhogy ezek a „cseppek” élő, érző, gondolkodó – igazra, szépre és boldogságra rendeltetett lelkekként jöttek e világra.

és hazaérkezik Moszkvából Sztálin legjobb magyar tanítványa

Ama hírhedt „ötvenes években” keringett egy vicc, Árpád apánk fehér lovon, Horthy Miklós szürke lovon, Rákosi Mátyás pedig Vorosilovon érkezett. Kezdetben szerénynek, egyszerűnek mutatkozott, palócosan beszélt, betért egyszerű parasztházakba, koccintott is, kezet fogott kérges kezű munkásokkal, adomázott és megszegte az „új kenyeret”. Aztán ígéreteit is megszegte. Egyre több testőr vette körül, golyóbiztos autóban furikázott, villájába bombabiztos bunkert építtetett, és 1948 után, még a moszkvai utasításokat is túllihegve, buzgón keresni kezdte az osztályellenséget. Aki keres, talál. Nem volt nehéz dolga, hisz maga jelentette ki egy bukaresti tanácskozáson a többi kommunista fejes füle hallatára, hogy az elvtársak el tudják-e képzelni, milyen nehéz neki Magyarországon kilencmillió fasisztával a szocializmust  építeni?  Vagyis  a  csecsemőket  is  a  „fasiszta  fenevadak”,  a „megátalkodott gyilkosok” közé sorolta. Fasiszta nemzet, bűnös nemzet, Hitler utolsó csatlósa, nagymagyar nacionalizmustól megfertőzött, haladásellenes reakciós bagázs – ezek mind Rákosinak és elvtársainak szavai a magyar népről. A Világtörténelem Legnagyobb Géniuszának „legjobb” magyar tanítványaként kíméletlen harcot indított a belső és külső ellenség ellen. Zsírosparasztok, basaparasztok, ingadozó középparasztok, kispolgári nézetektől fertőzött munkások, volt katonatisztek, csendőrök, jegyzők, földbirtokosok, ingatlantulajdonosok, klerikális reakció, Tito és Truman bérencei, osztályidegenek és osztályárulók – rettegjetek! Az „osztályárulók” kategóriára azért volt szükség, mert abba mindenki belefért. A börtönökbe már nem fért be mindenki, hát Kistarcsára, Recskre, Márianosztrára, a Hortobágyra hurcolták őket. Sólyom Ildikó, volt köztársasági elnökünk nővére, a kivégzett Sólyom László altábornagy leánya írja visszaemlékezéseiben, hogy a börtönben hamar kiderült, ki az igaz ember.
Legjobban tartották magukat, meg nem törtek az egyszerű magyar parasztok, a magyar arisztokraták (!), a ludovikás tisztek és a szerzetesek. Ellenben az un. középosztály tagjai- tisztelet a kivételnek – nagyon gumigerincűnek bizonyultak. Tény, 1945 és 1956 között a kommunista vezetés alatt álló politikai rendőrség (ÁVH) majdnem másfélmillió ember ellen folytatott nyomozást, ebből közel hétszázezren kerültek eljárás alá és több mint háromszázezren rövidebb-hosszabb időre börtönbe, kényszermunkára. A halálos áldozatokról szinte lehetetlen számot adni, mert különböző kritériumok, megítélések léteznek.
A politikai indokból kivégzettek száma megközelíti az ötszázat. De titokban hány embert vertek agyon, hányan lettek öngyilkosok, hány élet ment tönkre és ért véget idő előtt? Talán Isten a tudója.
S adassék tisztelet és kegyelet a Szovjetunióba hurcolt negyedmilliónyi bűntelen magyar civilnek. Ők a százszázalékos áldozatok, mert vagy németes hangzású nevük, vagy a szovjet katonák szeszélye, vagy valamely rosszakarójuk, vagy a vakvéletlen juttatta őket a kényszermunkatáborokba. Egyharmaduk, nők és férfiak, ott haltak meg.
A sarkadi Exner Mária négy év után hazatalált a rosztovi szénbányák mélyéből. Azt mondta, amit sok túlélő is végszóként megvall, a hit, a konok elhatározás, hogy egyszer úgyis hazajön, tartotta életben. A hit!

1956 – „Miért, hogy meghasadt az égbolt / Mert egy nép azt mondta, / Elég volt!”

Sztálin egyszer, kedélyes poharazgatás közben, kijelentette, hogy „Közép-Európában mindössze két igazi nemzet van”, a lengyel és a magyar. Az elmefuttatás végén mosolyogva hozzátette: „Ezért akarom megtörni e két nép gerincét.” Nem sikerült. Még neki sem sikerült! De eme „lánctalpas Dzsingisz kán” már három éve halott volt, mikor őrjöngő szelleme még egyszer kitombolta magát Magyarországon.
Háromezer hősi halott és áldozat, közel húszezer sebesült és a forradalom után kivégzett mártírok vére írta az égre, Sztálin és kommunizmusa! Az ilyen hiperszörnyetegek tulajdonképpen sose halnak meg, hanem ezernyi, milliónyi minisztálinokká pukkannak szét, mint a gyilkos galóca spóratokjai. Ezért soha nem mondhatjuk, hogy soha. „A világ egy veszélyes hely, de nem a gonosz emberek miatt, hanem azok miatt, akik nem tesznek ez ellen semmit.”
Ebben az írásban ismert és alig ismert tényekkel találkozhattunk. Ha valaki érezni is akarja a rettegés ízét, hétköznapjait, lapozzon Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséhez, keresse meg Orwell 1984-ét és olvassa Rózsás János könyvét. A sötétség ellen van orvosság – a tudás és az emlékezés.
 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.