Máj hagymalekvárral

(részletek)

40.

Egy csendes mellékutca öreg fája,
de bármely platán lehetne a környéken,
néma tanú – foltos törzsébe
épp vásott kölykök vésik nevük,
egyéb úgysem marad utánuk.

A fa csak, századok óta túlélve mindent,
a jelekkel és madárcsicsergéssel lombjában,
fészekkel, odúval, hívogató árnyékkal,
hacsak Róka, nem sajnálva a roncsától,
hűségesen idomulva a korszellemhez,
mégis a láncfűrészbe tölti azt a benzint.

41.

Hol volt, hol nem volt, sajnos színigaz volt:
egy átlagos családapa, ki arra nevelte lányait,
hogy bátran megbízhatnak a rend őreiben,
bizalommal fordulhatnak az egyenruha fele,
támogatást, segítséget kérhetnek és kapnak,
hiszen azoknak védeniük kellene a gyengéket,
jó példával járva elől, erkölcsi tartást mutatva,
nos, a kislányoknak ezek a cuki rendőrbácsik
adófizetői órabérben és felszerelésben
az iskolában sajátkezűleg osztogatnak szektás
propagandaanyagokat. Talán érthető,
apa mennyire felnyomta ezt idegre.
Hepiend nincs.

42.

Ily időkben mi ugyan mit csinálhatunk?
A koraesti könnyű semmittevésben
csak csini csajok csöcsein csámcsogunk.

Képzeletben hiábavaló hümmögés vagy
fogcsikorgás hallszik, a nyers hús csatája,
hol a halál áhítója ragadja el az élni vágyót,
mindkettejüket végleg elveszejtve.

A felszín látszólag jóval nyugodtabb,
a füttyentés messzeszáll a széllel,
a csipő ring, a fantázia továbbhalad,
míg a lökéshullámtól végleg letérdel.

43.

… és ismét egy születésnyi nap
… az ünnepelt egyhúzásra a nótáját kéri
… ugyanaz, vagy ez egy másik évi?
Bármelyik lehet, nem számítanak…

Minden kor kitermeli a saját szennyesét.

51.

Kár a gőzért, s hiába minden gőzerő,
a kakaóban levő zacc, ha lefő,
idéntől a fő menő stílus, a trendi
pedig a semmi, az anarchikus –
csak semmi mázli, kopik a máz,
szómorzsák s homokszemek között
se gaz, de nyugi, se gáz,
dobjad nyugodtan a törölközőt.

52.

Oda a magasztos, fennséges, szent betonhoz
– rohanj, rongyolj, ronts, fejjel előre, hisz mind
ki- és belekötünk végérvényesen,
környezetünk kötőanyagává válva,
hol szokásaink konok ápolója eltakar,
rejtve alatta törmeléket, romot,
folyton porlót, mi, ha nem is szikla,
de legalább titkoknak sem nyitja.

Repedéseiben utat törne magának az élet,
szerencsére mindig akad, ki legyomirtózza,
mert mi is csodásabb a fényes szürkeségnél?

Csak a szemedben tükröződik a műarany,
csak téged látnak akárki ribancának
harci marcik, marcona arcok,
s ragyoghatsz elnyűhetetlen unalmasan,
mint folyómederben a kvarcok.