(12 éves pályázó)

 

Noncsi manó vagyok, a Jeges Földrészen lakok. Most elmesélem nektek, hogyan találtam barátokra. Egyszer egy hideg és lucskos barlangban kellett éjszakáznom, mert eltévedtem. Már megint zuhogtak kint a fehér hópelyhek azon a november végi napon. Behúzódtam a sziklarepedésbe, hogy ne lepjen el a csapadék.

Másnap reggelre elült a heves havazás és ragyogó napsütés köszöntött a jeges tájra. Kiléptem. Hagytam, hogy a napsugár megcirógassa arcomat. A dermesztő éjszaka után jól esett a kicsit langyosabb levegő. Elindultam, arra amerre látni véltem egy farönkviskót. Hamarosan el is értem a házikót. Hangos nevetés hallatszódott ki. Óvatosan becsöngettem. Nem sokára egy hosszú, fehér szakállú, piros pulóveres öregapó jött ki.

– Mi járatban erre, kismanó? – a hangja lágyan és kedvesen csengett. Miközben beszélt a szakálla ide–odalengett.

– Azért jöttem, – kezdtem bátortalanul. – hogy egy szívességet kérjek.

– Ki vele! – bátorított.

– Tegnapelőtt sétálni mentem, de azóta sem találom a helyes utat hazafelé.

– A hó mindent elborított – szomorított el. – Egyedül laktál eddig? – kérdezte. Bólintottam.

– Akkor gyere, lakj nálunk! Hogy is hívnak?

– Noncsi. Ó, de köszönöm! – derültem fel, ráadásul ekkor ő is bemutatkozott:

– Én vagyok a Mikulás.

Elállt a szavam. Pont ő fogad be?! Nem is hiszem el! A Télapó megrázott egy kiscsengőt, amire három manó gyűlt körém: Moncsi, Miki, Misi.

– Ezentúl iderakhatod a ruháid – mutatott a Mikulás az előszobában egy fogasra. Három kicsi és egy nagy kabát lógott ott. Én is odaakasztottam az enyémet. Előtte három kicsi és egy nagy csizma állt, én is odaraktam a sajátom. A Télapó eközben egy hatalmas szekrényben turkált.

– Tessék, ebbe belebújhatsz – ezzel átnyújtott egy bundás papucsot. – Manócskáim, vezessétek körbe Noncsit, én addig készítek egy Csorancsot.

– Az micsoda?  – kíváncsiskodtam.

– Narancsos forró csoki! – vágták rá egyszerre a többiek.

A folyosóról nyílt egy nagy, étkezőasztalos konyha, onnan egy másik szoba. Benne – szintén – három nagy és három kicsi ágyikó volt. „Milyen hangulatos!” – gondoltam. Innen egy kis műhelyszerűség be lehetett jutni.

– Ez itt a gyárunk – közölte Misi.

– Ajándékokat készítünk Jézusnak! – lelkendezett Moncsi.

– Tudod, karácsonykor Ő ossza ki angyalaival – magyarázta Misi.

– De hatodikán mi visszük a meglepiket! – lépett be egy tálca innivalóval a Mikulás.

Miután megittuk, egyből nekiláttunk a készülődésnek, mert vészesen közeledett a nagy nap. Hatalmas kondérban rotyogott a felolvasztott csokoládé, amit később beleöntöttük különféle formákba. Néha–néha mellé ment egy kicsi, de se baj, így legalább megehettük mi!

Amikor beesteledett a szobában mesét hallgattunk, majd lefeküdtünk. Napközben jutott idő összekalapálni nekem is egy ágyacskát. Így már számomra is jutott hely a szoba meleg szeretetburkában!

Ahogy teltek a napok egyre több csoki került a végtelen Mikulás zsákba, de bővelkedett a kínálat cukorkákban és nyalókákban is, sőt a déli gyümölcsök, mogyoró sem maradtak el.

Végre elérkezett hatodika! Az éj leszállta után felkantároztuk a rénszarvasokat, majd befogtuk őket a szánba. Az óriás zsák dagadt a sok finomságtól. Nem sokára fent repültünk a csillagos égbolton. A rénszarvasok kecsesen úsztak a levegőben. Feltűntek az első házak a messzeségben és Télapó elkiáltotta magát:

– Hó-hahó!

A szarvasok tompa puffanással érték el a cserepeket. Beleszagoltunk a kéménybe, de úgy látszott, már nem ég a tűz. A Mikulás villámsebesen belecsusszant, mi pedig utána eresztettük az édességeket. Nem sokára három gondos kis levélkével tért vissza. Ezeket egy tárolódobozba helyeztük.

Mire minden gyerek csizmája megtelt, a nap is úgy gondolta, ideje visszafordulni, mert bíborba öltöztette a láthatárt. Mi, kismanók elbóbiskoltunk hazaúton, de amikor leszálltunk, és ettől megzökkent a szán, kinyitottuk szemünket. A Mikulás ellátta fáradt állatait, mi pedig az üres zsákot, illetve a levelekkel teli ládikót cipeltük be.

Továbbra is munkával teltek a szorgos napok, mivel a kívánságlisták kéréseit le kellett gyártani és időre eljutatni a mennybe. A Télapó felolvasta a leveleket, mi pedig bőszen jegyzeteltünk, majd beosztottuk a feladatokat: az elektromos műanyag és fémjátékokat a Mikulás és Miki szerelték, Misi a fadolgokat készítette, Moncsi a ruhaanyagokat, babákat, én pedig írtam a könyveket. Gyorsan haladtunk, mert összedolgoztunk.

Nem sokára elérkezett szenteste reggele. A szán most még jobban megzsúfoltuk. A rénszarvasok függőlegesen, egyenesen az ég teteje felé vágtattak. Felfénylett előttünk a menny kapuja. Ragyogásból állt az egész! Jézus a bejáratnál várt minket. Váltott pár szót a Mikulással, majd felénk fordult:

– Köszönöm a segítséget!

Hamarosan minden készen állt a kiosztásra. Amikor beszálltunk a szánba búcsúzáskor, lelkesen így kiáltoztunk:

– Boldog szülinapot, Jézus!

Még a szarvasaink is felbődültek üdvözletére.

Szóval így találtam új otthonra. Azóta is boldogan élek itt, ha meg majd meghalok, futok a fényességbe, fel az égbe.