Égi látomás

Még nem alszol, gyertya serceg,

a fény sem henyél.

Kiment a házból,

bezárta maga mögött az ajtót

a remény.

Amerre jár,

szétszórt titkokat takar az avar.

Mint apád egykor,

súlyos szavakat cipel

erős vállán az idő.

Halkul a táj,

csak lépteid visszhangzanak.

Kondul a harang,

fejvesztve rohannak feletted a hívő

fellegek.

Selymes hamu száll

mélázó szelek hátán,

árnyadba kapaszkodnak

csupasz karjaikkal a fák.

Fenn lehullott a hó.

Fehér papíritatós a hegygerincen.

Lépteidre felrezzen egy bokor,

égi látomás remeg szemében.