Az összes szobában zuhog az eső

(egy pont ilyen...)

egy pont ilyen kora tavaszi reggelen 
gondolsz majd erre a versre
amikor visszafordul még egyszer a tél
hogy jól megtépje az alig felébredt fákat
és mert féltékeny dühében jelenetet rendezzen
hófehér szirmukat hullatják a hajlongó ágak
egy pont ilyen reggelen gondolsz majd
erre a versre amit megírni akartál
munkába menet még mielőtt teljesen
elolvadt volna minden akár ez a késői
mérges kis havazás egy pont ilyen reggelen

(egy egész)

mire ideérsz egy egész állatkert 
leszek majd látogass meg
sétálgass bennem kijelölt 
tanösvényeimről figyeld hányféle 
állat is vagyok
szólíts a régi nevemen figyeld meg
új szokásaim hozz
csemegét a tenyeredben
nézz a szemembe és
adj ennem és tudd hogy 
én vagyok

(amikről nem)

vannak dolgok amikről
nem beszélünk – tudod hogy
hallom őket — sírnak mint 
a páratlan zoknik este amikor
leoltom a lámpát – mást
mit is tehetnék –  te még fent vagy
mondanád — ha te is itt lennél
mégis ugyanúgy hallgatnánk
a másodpercmutatók közötti
csendeket vagy a csendek
között felpattanó mutatók
tikácsolását ahogy két találkozás
között a távolságot ahogy
két különböző halál között
valami közös kis esendő
életet –
vannak dolgok amikről 
nem beszélünk – hal(l)hatatlanok
akár egy sosem született isten
szerinted láthatatlanok – tudod
hogy látom őket – reggel mert
mindig elsőnek kelek
mezítláb sétálok a törött és
üres tojáshéjakon – az előszobában
nyitva felejtett esernyőd alá
bújtak meg mind a kiscsibék
a macskák már fenik is fogaikat
rájuk találok - hogy kerülhetett ide 
be ennyi lélek -  csak álom
mondanád  - nem tudom
kettőnk közül kinek kellene
végre már felébredni – 
az összes szobában
zuhog az eső