„A költő trófeái”

Kedves Olvasó! Szokott néha arra gondolni, hogyha holnap meghalna, akkor mit hagyna maga mögött? Létezik egy emberfajta, aki szinte naponta farkasszemet néz ezzel a kérdéssel: a költő.

Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötetének is a szembenézés fent említett gesztusa a legerőteljesebb mozgatórugója. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a szerző Ettore Majorana álarca mögül szól. Persze ezek nem szerepversek, sokkal inkább az alterego-teremtés sajátos kísérletei.

A fizikus nem csupán kutatásai okán vált ismertté, hanem eltűnésének rejtélyes körülményei miatt is. Melyik költő nem gondolt legalább egyszer a saját eltűnésére? Vesd össze: „Talán eltűnök hirtelen.” Böszörményi Zoltán azonban nem csupán a megszokott életből történő „kimetszés” lehetőségével játszik el verseiben, hanem egyúttal egy boldogabb, távolabb élő alteregót is teremt. Ettore Majorana története ugyanis nem csupán azért kiváló irodalmi alapanyag, mert nem tudni, mi történt vele a Palermóból Nápolyba tartó hajóút alatt, hanem ezért is, mert állítólag 20 évvel később feltűnt Argentínában egy fényképen, az öregedés nyomai azonban egyáltalán nem látszottak rajta. Lehetséges, hogy a fizikus képes volt az idősíkok közti átjárásra? De hát mi mást tesz a költő, ha nem épp ezt? Kicselezi az időt, újjászületik egy másik testben, egy másik földrészen, és alteregójával pótolja saját hiányát.

Az idő relatív jellegét olvasás közben is megtapasztaljuk, hiszen hol állóképszerű „szófestményekben”, hol gyorsított mozgóképre emlékeztető tér-idő ugrásokban találjuk magunkat: „…hajónk és a part között / a távolság / furcsamód / egyre nő / de nem lesz baj Spinoza mester / csak tartson ki az anyag / és a téridő” – hangzik Az óceánon című költeményben.

Az idő-tematika egyébként Böszörményi több versére is jellemző: „Nézz vissza arra a napra, / Akropoliszát a fénynek titokba öntsd / zörgesd az idő vázát…” – kezdi San Franciscó-i reggel című versét.

A Majorana homokórája a Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról című, korábbi Böszörményi-kötet darabjaiból válogat, ez a ciklus azonban több puszta ismétlésnél, amint ezt már címében is mutatja. Az egyes részletek újragondolása, a szövegek sorrendiségének felcserélése még erőteljesebbé tette a költeményeket. Az életmű egybelátásának e kötet kínálta lehetősége maga is mágikus homokóra, melyet megfordítva nem csupán visszarepülhetünk az időben, hanem több variánsban is újraélhetjük a versekben rögzített élettapasztalataink. Ugyanis szó sincs róla, hogy itt a szerző saját életéből vett mozzanatai volnának igazán lényegesek. Ha ugyanis így lenne, akkor nem volnának igazi költemények, legfeljebb naplóbejegyzések. Ezek a versek azonban mindössze néhány sor olvasása után a befogadó saját világának tapasztalatává válnak, vagyis képesek arra a létsűrítésre, ami egyszerre jelenti az univerzálist és a végletekig személyeset. És ez már varázslat. Ki ne akarná magát kívülről látni, miközben egy világok közt utazó személy legbensőbb megéléseit tudhatja meg? Ki ne volna néha kíváncsi mások, például a költő, a versbéli én féltett titkaira? Böszörményi Zoltán verseit olvasva ezt az érzést tapasztalhatjuk meg. Olyan, mintha olvasnánk a szerző épp most megszülető gondolataiban. Mintha hirtelen képesek volnánk belelátni egy másik ember fejébe, szívébe.

Hogy minek köszönhető ez az érzés? Bizonyára a versek könnyed keresetlenségének, vagy annak, hogy a szerző nem akarja líráját mindenáron formába kényszeríteni. Helyette inkább az áradás érzésének lebegését nyújtja át. Feltételezem persze, hogy hosszas munka és újraolvasások sora előzte meg a publikációt, s a Fellázadt szavak bevezetőjében olvashatjuk is a szerző sorait, mint annak bizonyítékát, hogy gyakran nem az első szövegváltozattal van dolgunk. Az illúzió, az élmény azonban a miénk; mintha a szavakkal teremtés örök jelenidejének részesei lennénk, mintha csak játék lenne az egész, mintha épp most pattanna ki Böszörményi Zoltán fejéből a vers. Mi ez, ha nem időmágia? Aminek legteljesebb, magából a válogatáskötetből kiragadott metaforája a Majorana homokórája.

Majorana alakmása nemcsak a nevét viselő ciklusban jelenik meg, hanem felbukkan távolabbi szöveghelyeken is: elsőként a Játék a széllel című ciklusban találkozhatunk Majorana-versekkel, s később, ugyanolyan rejtélyesen, mint a 20. századi fizikus maga, eltűnik karaktere, majd a legváratlanabb helyen és szövegkörnyezetben bukkan fel.

Az életmű kiemelkedő alkotása a Mint sárgán várakozó szemaforok, megvillantak a narancsok című költemény, amelyben a versbéli elbeszélő a szöuli nemzetközi kiállításon tett látogatását örökíti meg. A vers egyik legtökéletesebb példája annak, amikor a merengések, a romantikus és fennkölt gondolatok a hétköznapi események leírásával keverednek, e két, különböző stiláris és tartalmi réteg azonban nem válik el zavaróan egymástól. Úszni lehet ebben a versben, ahol a hideg és meleg áramlatok jólesően érintik meg a szövegben fürdőzőt, sodrása pedig anélkül ragadja magával, hogy felkavarná nyugalmát. Ez a vers tulajdonképpen turisztikai élmény, egyszerre utaztat és enged bepillantást a személyes élmények sorába is. Az ilyen írásoké a jövő, a ma embere ugyanis tudni kíván a világ minden részéről, szívesen bolyong, még ha csak gondolatban is, távoli országokban, s minden bizonnyal szeretné átélni, hogy milyen lehet Szöul egyik elegáns éttermében vacsorázni. Azonban ebből a versből nemcsak a tényeket, hanem a táj arcát és a váratlan helyzetek tragikomikumát (például a kutyahús fogyasztását) is művészi szintre emelt megfogalmazásban ismerhetjük meg.: „…máris szaladtunk az étterembe, ahol nyersen pácolt, / rózsaszín lazacot tettek elénk, / és egy rántással kihúzták a csontvázát, anélkül, / hogy egyetlen szelet hús elmozdult volna a tálon / kimcshit adtak mellé, kínai kelből, retekből, uborkából készültet, / úsztak a lében a nyers fokhagymagerezdek, / akkortájt már erősödni kezdett a Samsung cég, / meg a KIA és a Hyundai, / érezni lehetett a levegőben az erőt, / mely Dél-Koreát hamarosan / az ipari országok élvonalába segíti.” Böszörményi a gazdasági és gasztronómiai kitérőktől egyetlen sor után jut el a szerelmi vallomásig, s pont ez által mutatja meg legjobban ennek az érzelemnek az igazi arcát. Hiszen aki igazán szerelmes, az előtt a legképtelenebb szituációkban is feltűnik szerelme arca, annak mindenről a közös emlékek villannak eszébe.

Egy egész kötetnyi ciklust alkot az „el nem küldött levelek” sora. Böszörményi itt episztolát címez többek között Thomas Mannak, Ady Endrének, Szabó Lőrincnek, Petőfi Sándornak, Szőcs Gézának és Tandori Dezsőnek. A híres elődökhöz és kiváló kortársakhoz való kötődés nemcsak a fenti ciklus sajátja, A lélek varázsbotja című ciklusban is találhatunk Descartes vagy Spinoza alakját, munkásságát megidéző verseket, egy Majorana-alteregó jegyezte, Szilágyi Domokosról írt költeményt, Bartók Béla és Szabó Lőrinc elképzelt találkozását a Whitney Múzeum előtt, Manhattanben. A ciklus egyik kiemelkedő darabja pedig a műfajteremtő Krúdiász, mottója az „Egy letűnt világ színekben pompázó emlékei”: a sarkantyús lovag szerepébe bújó lírai én a mindenkor ismerős nosztalgia érzésének ad hangot, a Zrínyiászt idéző szatirikus áthallások azonban ellensúlyozzák a melanankólia gyakori hibáját, a túlzott pátoszt, s így a sorok mintegy önmaguktól, saját maguk teremtette világuktól is képesek távolságot tartani.: „Lila csomagolópapír az abrosz, lila gyertyák / fénye lobogtatja az éjszakák tünékeny árnyait, / tűzpiros szegfűkosarat visz valaki a Pattantyús utcán. / Strucctollal fellobogózott a világ, / kifürkészhetetlen benne a sors. / Alvinczi Eduárd vörös postakocsija száguld / a halkuló emlékezet sugárútján.”

A Fellázadt szavak válogatáskötet utolsó darabjáról, A költő trófeái című versről is érdemes szót ejteni. Az ars poeticákat gyakran helyezik el a szerzők, szerkesztők a kötet elején, ezúttal azonban zárásként és összegzésként olvashatjuk a költeményt, mintegy magyarázatul több tíz évnyi, szenvedélyes alkotásra.: „Ritka szavakat gyűjtök, metaforákat, / városok illatát, / mint ahogy Schumacher halmozta fel / versenyautóit, / kezeslábasait, a sok trófeát.” A száguldás és a szabadság érzete az egész versen átvonul: „S ha megláncolják is kezed, / a szabadon száguldó / gondolattal működik képzeleted, / új világot teremthetsz, / dimenziót, / látványt, / fényességet, / új fészket a fényűző szónak.”

Böszörményi Zoltán: Fellázadt szavak. Magyar PEN Club, 2023.