​​​​​​​„Leginkább a gyermekekre fókuszálok, mert az övék a jövő”

Ad az Úristen mindenkinek tálentumot, és rábízza, hogy miként sáfárkodik a kapott kinccsel. A háromszéki színésznőnek, a mesésen zengő nevű Zorkóczy Zenóbiának adta, hogy vállalva a vándorszínész életének minden nyűgét és szépségét országjáró versszínházi előadóművésszé váljon, versnyelven szóljon az aprónépekhez, és hirdesse a magyar nyelv szépségét, a költészet felettébb szükséges voltát.

„Leginkább a gyermekekre fókuszálok, mert az övék a jövő” – mondja a negyedszázada szabadúszó előadó-művésznő, akinek ars poeticája, hogy a művészet eszközeivel megmutassa a gyermekeknek, mennyire csodálatos az anyanyelvü(n)k, varázslatos a költészet világa, felszabadító a (közös) játék, és nincs jobb gyógyír a cseperedő léleknek, mint a felszabadult, szívből jövő kacagás. Ehhez a hitvallásához híven születtek meg verses gyermekelőadásai, amelyekkel fellépett Kárpát-medenceszerte, a szórványban és a nyugati diaszpórában egyaránt. Elvitte a verseket nagyvárosokba és az Isten háta mögött kuporgó falvakba, szállt, szólt a költemény tágas tereken, akusztikagyilkos tornateremben, fűtetlen kultúrház nyikorgó színpadán, aprócska óvodákban és öreg tanodákban. 

Misszió ez a javából, embert próbáló szolgálat – mondanánk joggal, de Zorkóczy Zenóbia nevetve legyint, hogy ez túl hangzatos, hiszen ő semmi mást nem tett, tesz, csak azt, amit a legfontosabbnak tart: játszik, hogy minél több gyermekhez eljussanak jó szavak, s ha egy órácskányira is, de tudjanak és merjenek elmerülni a költészet mágikus világában. Ezért bújik újra és újra lelkesen Rosszcsont Zénó vagy az elképesztő Madárijesztő bőrébe. Versekkel varázsol hajót, szigetet, Óperenciás tengert, csodakertet beszélő fákkal és virágokkal, embermód perlekedő madarakkal, s közben megnevetteti, elgondolkoztatja, bevonzza a gyermekeket, akik, miközben aktív részeseivé lesznek az előadásnak, észre sem veszik, hogy tanulnak: fegyelmet és figyelmet egyaránt.

Huszonöt esztendő, minden évben 100–200 előadás – találkozások és élmények, bosszantó és bolondos kalandok sokasága gyűlt össze az évtizedek alatt a vándorúton levő előadóművész tarisznyájában. De nem csak ez, hiszen aki ad, az kap is. Jóért jót, mint a mesékben. Zénó fizetsége minden pénznél többet érő: szeretet, önfeledt közös játék, szívből jövő gyermekkacagás. Kincset érő jutalom annak, aki akár fújt, akár havazott, akár hétágra sütött a nap, sosem okozott csalódást azoknak, akik vártak rá.

Nem az elfogultság mondatja: egy kivételes előadóművész kivételes életpályája a Zorkóczy Zenóbiáé. Kivételes nem csupán azért, mert a világjárvány idején, amikor le kellett tenni a vándorbotot, nem keseredett el: felcsapott otthona, a háromszéki kis falu, Papolc krónikásának, humoros tárcáival derűt és reményt adva azoknak, akik már-már belesavanyodtak a ma távolinak tűnő, de akkor valóságos karanténos mindennapokba. (Az Irodalmi Jelenben, Magyar Nemzetben, Előretolt Helyőrségben megjelent tárcák 2023-ban A kaszáló színésznő, avagy ufó a Székelyföldön című kötetté nőttek, mely kiadónk gondozásában jelent meg – szerk. megj.)  Kivételes ez a pálya, mert miközben a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként az erdélyi szabadon futó színművészek krónikáján dolgozik, turnézik is, és két országjárás között jutott energiája arra is, hogy a gyermekelőadásain szerzett számtalan tapasztalatát összegyűjtse, megrostálja, és könyv formájában közkinccsé tegye. Így született meg a 25 év tapasztalatait összegző A gyermekelőadás készítésének fifikái című kötet.

– A színházművészet terén a művészetpedagógia értékes kiadványa – méltatta a könyvet Csáji László Koppány, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója a nemrégiben megrendezett, budapesti bemutatón, aminek az intézmény patinás székhelye, a Hild-villa adott otthont. Az est háziasszonya és szervezője Szepesi Judit, az MMA MMKI könyvtárosa volt, aki az intézet Művészettel és Művészeti Nevelés Hálózatát is vezeti, amely többek közt a művészetpedagógia területén már bevált jó gyakorlatokat gyűjti össze és mutatja be. 

Meg vagyok győződve, hogy ez a könyv fontos állomás a gyermekelőadások elméletének a tisztázásában, hasznos kézikönyv lesz azoknak a pedagógusoknak, akik az egyetem padjaiból kikerülve, a feladat előtt állva szembesülnek azzal, hogy mit sem tudnak arról, miként készül egy gyermekelőadás. Zorkóczy Zenóbiának ez a kötete nagy segítség lesz nekik, mert szépen, lépésről lépésre írja le a folyamatot, a megfelelő vers kiválasztásától a buktatókon át – fogalmazott a szerzőt a könyv születéséről kérdező Sántha Attila akadémikus, Magyarország Babérkoszorú díjas költő. 

Az egyórás, hangulatos és sok humorral megspékelt beszélgetés során olyan műhelytitkokra is fény derült, mint a téma kiválasztásának fontossága, a gyermekközönség fegyelmezése, figyelmének fenntartása, az előadás dramaturgiája, az iskola és a kultúra összekapaszkodásának fontossága, a 25 év vándorszínészet szépségei és nehézségei. Sőt a beszélgetőtárs kérésére a közönség még egy vidám ízelítőt is kapott a Zénó, az elképesztő Madárijesztő gyerekelőadásból.

– Mi tartja a lelket az előadóművészben ezen a nehéz pályán? – hangzott el a kérdés. 

– Az előadásaim alatt nemcsak adok, hanem nagyon sokat kapok is  a gyermekektől. Náluk őszintébb és fantasztikusabb közönség nincs, csak meg kell tudni mindig ragadni azt a lélektani pontot, ahol be lehet vonni őket a produkcióba. Hogy miért teszem ezt, mi tartja a lelket bennem? Az anyagiak biztos nem – nevetett Zenóbia, majd hozzátette: – Ez a hivatásom, szeretem azt, amit csinálok. Nagyon kell rajongani, másként ezt nem lehet!

A gyermekelőadás készítésének fifikái személyes hangvételű, minden okoskodást és kioktatást mellőző, elméleti és gyakorlati útmutatást egyaránt nyújtó kézikönyv elsősorban azoknak szól, akik Zorkóczy Zenóbiához hasonlóan szívügyüknek tekintik a gyermekek nevelését: pedagógusok, kultúraszervezők, színjátszók, kezdő színészek. Ám bátran vegyék kézbe, lapozzák, olvassák jó kedvvel ezt a közérthető nyelven megírt kötetet mindazok, akik a szerzőhöz hasonlóan vallják: fontos a nyelvőrzés, a művészetek iránti nyitottság, mert „soha nincs túl korán becsempészni gyermekeink életérzésébe a költői lélek és nyelv megnyilatkozásait.”

Misszió ez a javából, mondja az, aki Zénó hihetetlen, sokszor csodával határos, mesébe illő kalandjait hallgatja – mondanánk, de Zenóbia csak nevet.