Irgalmas ember

Betűk kudarca 

Kimenekítik a vers lakóit, 
mintha tűz ütött volna ki
egy diákszállón vagy öregek 
otthonában, pedig csak 
a betűk vallottak kudarcot, 
rossz hadrendbe álltak. 

Visszanéznek, és látják 
összedőlni a házat, amelyben 
élhettek volna egy másik életet. 
Egymásra néznek, kezet fognak. 
Ha már így megmenekültünk, 
maradjunk együtt, várjunk, 
hátha egy másik költő 
jobb hajlékot ír nekünk.

Nincs 

Az éden is vadon, csak 
messziről szelídnek látszik. 
Aki a közelébe jutott, 
semmit nem mesél.

Nincs béke: még az imák is 
harcolnak a figyelemért. 
A vérünk meg reggeltől 
estig futkos, s benne 
virrasztunk, ha este 
fáradtan aludni tér.

Örökké tart a játék, és 
minden pillanatban 
győz valaki. Nincs 
elég aranyérem, pedig 
mind megérdemelnék.

Irgalmas ember  

Ne csak a szemedet csukd be, 
az összes érzékedet, hogy 
lásd, halld, szagold, tapintsd
a benned lassan lobogó tüzet.
Dobd rá, mi éghető: széket, 
asztalt, ruhát és könyvet.
Hogy miért? Ezért a versért, 
melyben így megsemmisül 
minden, ami az élethez kell, 
s te meztelen maradsz, s csak 
akkor ülhetsz újra asztalhoz
ruhában, kezedben könyvvel, 
ha megszán egy másik ember.