Három magyar alternatív történelmi regény

Trenka Csaba Gábor 1959-ben született Szegeden, az ELTE-n végzett magyar-történelem szakon. Dolgozott a filmgyártásban rendező-asszisztensként és forgatókönyvíróként is. Első könyve 1990-ben jelent meg, rögvest feltűnést keltve, hisz az alternatív történelmi regény mint sci-fi zsánertéma addig ritkán került a magyar olvasóközönség elé. (Gáspár András kicsit később megjelent Ezüst félhold blues-a hasonló alternatív história, ám inkább az akkoriban itthon újszerű fantasy stílusban íródott.) Az Egyenlítői Magyar Afrika azóta második, kissé átdolgozott kiadását (Agave kiadó, 2010) is megérte. Újabb alternatív történelmi regényei a Place Rimbaud (Syllabux, 2013) és folytatása, a La Grande Image (Syllabux, 2017).

Trenka Csaba Gábor könyvében az ezeréves magyar állam túlnő Európa határain. Magyarország egészen Afrika nyugati részéig elér, a mai Kamerun és Niger térségéig. Narrátora – Lajtai Gábor – itt születik 1960-ban, a könyv naplószerű, egyes szám első személyű előadása az általa látottakra, tapasztaltakra korlátozódik. Ez a szerzői koncepció elvesz a nagyobb távlat, a kontrafaktuális események alaposabb kidolgozásának esélyéből, az olvasó viszont könnyebben azonosul a főhős karakterével. Látóköre nem nő túl Lajtai Gáborén, aki meglehetősen őszintén, szabadszájúan adja elő sztoriját. Az alternatív történelem alakulásáról Trenka a homályos utalásokon kívül akkor ad ízelítőt, mikor a személyes életrajz is hozzá kapcsolható, például a Hitler 1967-es halálát követő nagyszabású filmvetítések során, ahol a propagandaadásokban a németek győzelmének néhány komponense is megvillan. A Führer utolsó éveiben – korábbi agyvérzése okán – a valós idejű szovjet pártvezér, Brezsnyev végső, szerencsétlenül tátogó éveire emlékeztetett. A birodalom igazi vezetője, helyettese volt a mi idősíkunkon ismeretlen történeti figura: Walter Eickel.

Eickel az, aki a győztes háború után évekkel megkezdi a birodalom társadalmának konszolidálását, például a koncentrációs táborok felszámolását. Számos párhuzam akad a fiktív és reális história közt: a Földet két atomhatalom uralja, akkor ott épp az USA és a náci német; Lajtai apjának megjegyzése bizonyos 1956-os eseményekre utal, bár nem részletezi fiának; máshol az agitációt ismétli, mikor a szovjetek fölötti győzelem után terepszemlét tartó Hitler „sírt, amikor a győzelem után végigvezették a kommunista haláltáborok frissen feltárt hullahegyei között”; az erdélyi származású nagyapja azon kesereg, hogy a második bécsi döntés után csak Erdély északi része került vissza, az ő szűkebb pátriája nem. Az Egyenlítői Magyar Afrika határvillongásai északon a román gyarmatosítókkal szatirikus élűek; a „szőrös rómaiak” területi igényének magyarázata: Niger szóban forgó részét már Vespasianus császár alatt a légiók uralták…

A könyv felét kitevő események Egyenlítői Magyar Afrikában, illetve annak székhelyén, Hungaroville-ben játszódnak. A gyakran romantikus életképek és megejtő természetleírások sorozatát, a kamasz Lajtai Gábor lelkivilágának ábrázolását Ottlik is írhatta volna (vagy Szerb Antal), a trópusok könnyed hangulata keveredik a Bauhaus purizmusával.

Ahogy a felnőttkor érkeztével a távlatok is kinyílnak, repedezni kezd az alternatív história, ám akkor is hihetően ír róla Trenka. A főhős személyisége viszont jelentősen torzul, diszpozicionális szempontból ellentmond a korábban olvasottaknak – sem az ifjúság szubjektív élményvilága, sem egy esetleges örökletes pszichikai terheltség felbukkanása nem ad választ a könyv befejező részében arra a fenomenológiai változásra, ami alapján Lajtai lelkiismeretlen, pedofil gyermek-kereskedővé válik. A könyv fináléját átszövő „szar minden” feeling lehet a szerző egy újabb kiszólása, kapocs az alternatív és a valós történelem között.

Place Rimbaud (2013) és folytatása a La Grande Image (2017) a modern kori atomhatalom Törökországról és a napóleoni idők óta francia-túlsúlyos Európai Szövetségről szól. Az USA bőrszín alapon tagolódó államait fekete vezetés teszi a maihoz hasonló gazdasági nagyhatalommá. Magyarország a tizenkilencedik század derekán, Kossuth vezetésével egyesül az Oszmán Birodalommal, Oszmán-Magyar Monarchia néven…

A Place Rimbaud nyüzsgő, kocsmákkal teli tér Djibutiban, fő helyszíne a regény élveteg és romlott világának. A főhőse Askoni Gaabor újságíró, igazi globetrotter, Djibutiban él, és leginkább korhelykedéssel tölti idejét. Egy magányos pillanatában levelet küld két véletlenszerűen kiválasztott idegennek Budapesten. Majd belekeveredik egy nemzetközi összeesküvésbe, sőt, magával rántja új, „ismeretlen” ismerőseit is. A történet két színtéren, Afrikában és Budapesten játszódik, a modern kornak megfelelően csak virtuális a kapcsolat a helyszínek és a karakterek közt, Gaabor személyesen nem, csak drótpostán érintkezik velük. A könyv cselekménye klasszikus kémtörténet, számtalan kalanddal fűszerezve: üldözéssel és meneküléssel, a zsáner ismerőinek sok meglepetést nem tartogat. Kell is a pergő cselekmény, mert a főhős jellemrajza az előző könyvvel ellentétben kevésbé kidolgozott, szokásos noir-hős; a könyv további főbb szereplői, Lajtai Orsi és Rókusi Zordon még nála is elnagyoltabb figurák. A Place Rimbaud nem a karakterek mélylélektani ábrázolásáról, a történetszövés újszerűségéről szól. Az előző könyvhöz hasonló megejtő leírások sora és az atmoszférateremtés viszont telitalálat. A fő helyszín a negyvenhét arab szultánságot és emírséget meg egyéb államocskát tömörítő Arab Konferencia. Ha a népe nem is, uralkodócsaládja a leggazdagabb a világon; az Arab Konferencia Észak-Afrikára is kiterjed. Az alternatív és a valós világ csatlakozási pontja itt van: a belső ellentétektől szétzilált Arab Konferencia országai, illetve a fenyegető széthullást előidéző Muzulmánok Nagy Testvérisége ténykedésének (lásd: Iszlám Állam) ismert képsorai. Mulattató, ahogy a szerző a mindennapjainkat átszövő technika angol szavait franciákra cseréli: Monde Collec Total lesz a világháló a world wide web helyett; az e-mail pedig e-lettre. A regény befejezése elég lezáratlan ahhoz, hogy a történet folytatódhasson egy nagyszabású összeesküvés újabb szálaival.

A La Grande Image helyszíne elsősorban az alternatív Magyarország, illetve Budapest. Utóbbi igazi „multikulti” főváros felhőkarcolókkal, a forgalom zaján átharsog a müezzinének is. Komoly kritikával, erősen szatirikus hangon jellemzi az alternatív Magyarország társadalmi és politikai viszonyait; az „áthallás” a valós és fiktív történelem közt gyakori: Európa-párti és iszlámdemokrata kormányok politikai váltógazdasága. Az erősen konzervatív, nacionalista, mindenkitől kellő távolságot tartó jobboldal leírása túlságosan is súlyoz a jelen viszonyaira, ami nem erős része a regénynek. A La Grande Image külön fejezetekben jeleníti meg a Magyarországhoz tartozó Erdély társadalmi problémáit, a román és a magyar életmód, történelemszemlélet különbözősége analóg a mi világunkban létező, gyakran radikális felfogásbeli különbséggel. Ironikus, ahogyan a megtörtént esemény teljesen ellentétes magyarázatot kelt határon innen és túl.

Az író túllő a célon, mert a valóságunkhoz kapcsolódó párhuzamok ilyetén, gyakran elfogultságtól sem mentes emlegetése kedvezőtlenül hat a könyv metanarratívájára, fölöslegesen elvonja az olvasó figyelmét más, finoman kidolgozott részletekről.

Trenka Csaba Gábor neve szorosan összekapcsolódik a magyar alternatív történelmi irodalommal, amit manapság már inkább a spekulatív fikció, mint a science fiction kategóriájába sorolnak, az alternatív helyett pedig gyakran kontrafaktuális históriának neveznek. Említett regényei nemcsak kiteljesítik a műfaj adta lehetőségeket, hanem olyan nyelvi megoldásokat alkalmaznak, szociográfiai érzékenységű tablót festenek, amelyek fiktív voltuk ellenére is erősítik az ítész véleményét a zsáner és a szépirodalom átjárhatósága témakörében, az alternatív idősíkokon játszódó történetei figyelemre méltó analízisek a mi valós világunkról is.

Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői Magyar Afrika (Agave Kiadó, 2010); Place Rimbaud (Syllabux, 2013); La Grande Image (Syllabux, 2017)