Ideje van a fénynek
Chiaroscuro
Ideje van a fénynek,
ahogy az útjába születettek árnyékának is.
*
A fény gondoskodó:
nem siettet, nem türelmetlen,
elhiteti az árnyékkal, hogy együtt kelnek,
és éjszaka csak ő megy aludni.
*
Az árnyék napkeltekor vagy villanykapcsolásra ébred,
a színeket nem képes kiismerni,
a fényből rajzol maga köré kontúrt.
A fény meg hagyja, azt sem bánja,
hogy az árnyék egy kicsit beképzelt.
Számára fontosabb a hűség.
*
Az árnyék beképzelt, és szószátyár,
szereti ismételni a szavakat.
Szereti ismételni a szavakat.
Azt gondolja, éjszaka csak a fény megy aludni.
Néha csapongó, kedveli a hajnalig tartó duhajkodást,
az asztalon táncolást,
de tapintatos, csendben közlekedik,
hogy fel ne riassza a fényt.
*
Hited szerint keletről várod a Napot,
neked jobbról balra vetülnek az árnyak.
Szembefordulni a dolgokkal lehetetlen.
*
Athénban az Akropolisz tetején
árnyékot csak a romos oszlopok vetettek.
Én a dór alá húzódtam.
Semmi cicoma, semmi felesleges sallang,
kiugró szögek, éles kontúrok.
Te a korinthosziakra esküdtél,
bennük volt elég tartás, mondtad, erő, hatalom.
*
Mint iker-póznatáncosok
járjuk körbe a Földet kezdetektől.
Az Egyenlítő mentén egyensúlyozunk
a házak közé feszített ruhaszárítókon,
frissen mosott gyerekruhát, vászonpelenkát
teregetünk és hajtunk karunkra,
málló vakolatú otthonok csipkefüggönyeit molytalanítjuk.
Sokat keményített lepedőnket magunk alá feszítjük,
ha egyikünk leesne, a másik árnyéka is elférne rajta biztonsággal.
*
A póznatáncos árnyéka kitartó,
távoltartási engedéllyel sem lehet tőle szabadulni,
sötétedés után hallgat,
elfelejti megismételni a szavakat,
olyankor megtisztulnak kontúrjai.
Azt mondják, egy ideje horkol,
nem vallja be, de szuszogásából érezni, hogy fáradt.
*
Azt mondták, bolygónkon napéjegyenlőség lesz.
Fény, sem árnyék nem kényszeríthet bennünket arra,
hogy a föld túloldalára szaladjunk egymás elől.
Kimérni dekára
Bocsánat, Uram, hogy csak úgy megszólítalak,
szavaim talán sürgetőnek tűnnek, és eléggé suták is.
Kalácsot sütöttem ma itthon,
csordult a tészta át a tálon,
eszembe jutott kelesztés közben,
amit régen meg akartam kérdezni tőled:
használtál-e öntőformát az első nő teremtésekor?
Volt-e recepted, vagy improvizáltál
a hozzávalókkal?
Egyszerűen fogtad Ádám bordáját,
adtál hozzá pár evőkanálnyi kerekséget, puhaságot,
gyorsan párolgó könnyeket?
Futott-e túl leheletedre a lélek az anyag határán?
Amikor kész lett, mit illesztettél először
a csupasz testre,
szájat, szempillákat, gömbölyű mellet,
vagy azonnal magokat szórtál
a medencecsontok közé a nemesebb
célok érdekében?
Ismerted te egyáltalán a szépség fogalmát, Uram?
gondolkodtál azon, mit kezd a nő vele,
és mit a férfi?
Kimérted dekára a józan ész és az érzékek arányát?
Felvágtad-e az első nő nyelvét a boldoguláshoz.
Voltak elvárásaid felé, hogy mennyit szüljön,
meddig maradjon otthon kenyeret sütni,
mikor adja bölcsődébe gyermekét?
Számoltál akkor a szingliség
vagy az egyedülálló anyaság eshetőségeivel?
Gondoltad volna, ha a nő kilakozza körmét,
vörösre festi száját, miniszoknyát húz,
a férfiak szabad prédának tekinthetik?
Adtál-e tanácsot, ahogy egy jó szülő,
hogy óvja magát, ha Ádám
mégsem találja benne kedvét?
Fülébe súgtad, amíg kezed között forgattad,
hogy a teste nem eladó?
És vajon felháborodtál-e,
amikor megtudtad,
másoknak mennyit ér?
Kézen fogod, ha körömcipőben botladozik,
dicséred-, ha előléptetik,
kimosod száját a céges bulit követő hányás után,
vagy ha mérgében káromkodik?
Megbocsátod szertelenségét?
Haragszol, amikor rossz döntéseket hoz?
Küldesz-e hozzá angyalokat, ha szüksége van vigasztalásra?
De, valójában csak annyit akartam kérdezni, Uram,
elégedett vagy-e azzal, amit most bennem látsz.