Szerették a borzongást

Csendre vágytam

Valódi csendre vágytam.
Utáltam a kínos csendeket amik időnként közénk telepedtek.
Valamit mondani kell valamiről beszélni kell nem szabad hallgatni.
Ilyenkor nem mertem rád nézni.
Igazi csendre vágytam.
Szerettem az éjszakákat.
Figyeltelek miközben aludtál.
Erősen koncentráltam hogy elkapjam a megfelelő pillanatot.
A valódi csendet.
Amikor már kifújtad a levegőt de a tested még nem mozdult meg hogy beszívja az újabb adagot.
Ilyenkor minden mozdulatlanná dermedt.
Egy pillanatra az igazi csendet hallhattam.
Majd levegőt vettél és hallottam ahogy a molekulák egymáshoz súrolódnak.
…

Valódi csendre vágytam.
A párnát erősen szorítottam.
Végtagjaid úgy kalimpáltak mint egy rongybabáé.
Talán meg is ütöttél.
Körmöd a kézfejembe mélyesztetted.
A valódi csendre gondoltam.
Aztán mozdulattá dermedtél.
Csend lett.
De a zajok egyre hangosabbá váltak.
A szél a kutyaugatás az autózúgás egy távolban elszáguldó rendőrautó szirénája.
A fürdőszobában pislogott a fény.
Az izzó zümmögése hangosan visszhangzott a fejemben.
Autóba ültem.
A legközelebbi klubba indultam.

Szerették a borzongást

Hárman ültek a tűz körül.
Meredten bámultak a lángokba.
Valamikor csodás történeteket meséltek egymásnak.
Rémisztő meséket találtak ki.
Szerették a borzongást.
Aztán az a hulla mindent megváltoztatott.

Az éjszaka világos volt.
A távolból vadállatok hangja hallatszott.
A szél időnként végigsöpört a fák között.
Valami megmozdult.
Ugyanarra fordították a fejüket.
Az egyik fa ágáról egy férfi teste lógott.
Szemüregei feketén néztek rájuk.
Megijedtek.
Futásnak eredtek.
Nem figyelték merre mennek.
Csak el innen.
Fél órán keresztül szaladtak.
Amikor megálltak hangosan ziháltak.
Nem néztek egymás szemébe.
Láttátok.
Úristen.
Mi volt ez.
Úristen.
Egy igazi hulla.
Szerintetek mióta lóg ott.
Nem tudom.
Mit csináljunk.
Felejtsük el.
Nem kellene szólni a.
Nem.
Vagy hívni a.
Nem.
Felejtsük el.
El tudjuk.
Nem tudom.
Meg kell próbálnunk.

Az újságok öt nappal később adtak hírt arról hogy az erdőben megtalálták A. I. hulláját.
Az 1972-ben született férfi öngyilkos lett.
Felakasztotta magát.
Előtte a kutyájával is végzett.
Az állatot ugyanarra a fára akasztotta fel.

A mindennapjaik nem változtak meg.
Az iskolában ugyanúgy viselkednek mint korábban.
Az erdőt viszont más szemmel nézik.
Csendben járják az ösvényeket.
Csendben készítik el vacsorájukat.
Csendben verik fel a sátrukat.
És csak meredten bámulnak a lángokba.
Időnként elmennek a fához amelyről a férfi teste lógott.
És utána futnak.
Futnak míg véget nem ér az erdő és szilárd talajt nem éreznek a talpuk alatt.