–  Szervusz! – köszönt a Kisfiú a tükörnek és integetett.

A tükör is szakasztott úgy csinált, mint ő.

– Olyan jó veled játszani – folytatta a Kisfiú – te utánozol a legjobban. – Egy kicsit elhallgatott. –  Én is szeretnélek egyszer utánozni téged, mert olyan rossz, hogy sose csinálhatod azt, amit akarsz. Mindig engem kell utánozz – a földre meredt.

–  Tudom – szólalt meg ekkor valaki. A Kisfiú felkapta a fejét.

–  Ki az?

–  Én – felelte a hang. A tükörben egy Kisfiú állt. Szakasztott olyan, mint ő, amivel nem is volna baj, csakhogy ez a másik Kisfiú most mintha valamit mondott volna.

A Kisfiú integetett. A tükörképe is.

–  Talán csak képzelődtem – morfondírozott a Kisfiú.

–  Nem képzelődtél – szólalt meg a tükörkép – Tényleg én szóltam hozzád.

–  Te tudsz beszélni? – kérdezte hüledezve a Kisfiú.

– Még szép, hogy igen. Nem lenne kedved velem jönni Tükörországba? Ott játszhatnánk együtt, és nem kellene folyton utánozzalak.

– Dehogynem – szökött a tükörhöz a Kisfiú. A tükörképe megfogta a kezét, és berántotta a tükörbe. Először nagy fényesség támadt, majd minden kivilágosodott. A Kisfiú körbenézett. Minden telides-tele volt tükörrel. A tükrök előtt emberek állak.

– Anyu! – kiáltott fel a Kisfiú, és oda akart szaladni, de a tükörképe megfogta a kezét.

– Maradj itt! – szólt rá szúrósan – Ez nem az anyukád, csak a tükörképe. Amint látod, most éppen utánozza, azt, hogy hogyan biggyeszti a kalapot a fejére. Amikor az anyukád elmegy a tükör elől, a tükörképe is eljöhet. Akkor van nekünk, tükörképeknek szabadidő. Ilyenkor beszélgetünk vagy játszunk egymással.

Az anyukája tükörképe odalépett hozzájuk.

– Sziasztok! – köszönt vidáman – Te vagy az a Kisfiú, akinek az anyukáját utánozom? Nagyon szép asszony!

– Köszönöm – mondta a Kisfiú zavartan, mert elég furcsa volt, hogy az anyukája tükörképével beszél.

– Körbevezetünk Tükörországban – fogta karon a két tükörkép.

– Az ott a nagy Tükörkastély – mutatott egy tiszta tükörből épült, csodálatos várra a Kisfiú tükörképe. Egy teás kancsó szökdösött el előttük.

– Ez meg ki? – kérdezte a Kisfiú.

– Hát a teás kancsótok tükörképe – felelte a tükörbeli anyukája – Vele sokat szoktam pózolni, amikor anyukád vendéget vár. Mennem kell, mert még odaér az anyukád a tükörhöz, és lesz nagy kalamajka, ha majd nem látja benne magát – felkapta a teás kancsót és visszaszaladt a tükör elé.

– Mozgalmas lehet az életetek – mondta a Kisfiú.

– Az is – felelte a tükörképe.

Sok tükör előtt haladtak el, amelyekben embereket utánozott a sok tükörkép. Egy úr éppen fogat mosott és elégedetten húzogatta a szemöldökeit fel-le. Szélesen mosolygott majd felnyalta a haját. Egy másik tükörnél egy idős hölgy rúzsozta a száját. Nagy piros rúzst kent rá és csücsörített.

A Kisfiú akaratlanul is elnevette magát.

A következő tükörben egy tizenöt éves lány sminkelte magát. Látszólag nagyon tetszett az önön arcképe, mert hol közelebb, hol távolabbról méregette az arcát. Szegény tükörkép alig bírta tartani a tempót.

– De hiszen ez a tesóm! – kiáltott fel a Kisfiú, és kaján fény csillant a szemében – Vicceljük meg!

– Benne vagyok – felelte a tükörképe, majd odalépett a Kisfiú testvérét utánozó tükörképhez – Fess magadra néhány pattanást – tanácsolta és nevetett. Amíg a Kisfiú tesója elfordult, a tükörkép gyorsan felkent magára egy kis pattanáshoz hasonló festéket.

Amikor a Kisfiú tesója önelégülten visszafordult a tükörhöz, hogy egy utolsó pillantást vethessen becses arcára, óriásit sikított ijedtében:

– Anyuuu! Pattanás! Pattanás az arcomon – és lélekszakadva kiszaladt a fürdőből.

Addig a tükörkép gyorsan letörölte magáról a festéket, és újra olyan volt, amilyen kellett legyen.

A Kisfiú hahotával röhögött, mert tudta, hogy a tesója óriási nagy feneket kerít az ilyesminek, és most legalább jól megkapta, kellett is neki annyit bámulnia magát a tükörben.

Nemsokára testvére visszatért a fürdőbe, de ezúttal vele volt az anyukájuk is. A tükörképek buzgón mutatták a jelenetet.

– Én nem látok rajtad semmit – szólalt meg a Kisfiú anyukája.

– Esküszöm, ott volt, három is, – sikoltozott a tizenöt éves lány – láttam!

– Na, elég a butaságból! – szólalt meg a Kisfiú anyukája – Úgy tűnik, megárt neked a sok szépítkezés, s most már annyira félsz, hogy csúnya leszel, hogy képzelődsz. Na, gyere, irány az iskola! Hívd le Misit is az emeletről! Remélem, felöltözött már az a gyerek! Ma jönnek Leáék teára. Sietnünk kell!

A Kisfiú magára nézett. Kék csíkos pizsamája volt rajta.

– Gyorsan! Vissza a tükörhöz! Mi lesz, ha anyuék nem kapnak a szobában?

– Ne aggódj! – szólt a tükörképe – Hamar odaérünk! – és futottak is.

– Aztán leckéztessétek meg a sok önbámulót! – nevetett a Kisfiú a tükör előtt.

– Úgy lesz – mosolygott a tükörképe, és egyet pacsizott.

A Kisfiú, azaz Misi gyorsan kiugrott a tükörből, és buzgón öltözni kezdett. Felhúzta a zoknit, a nadrágot, a blúzt.

A tesója benyitott a szobába:

– Gyere már, Misi!

– Jövök! – ugrott fel a Kisfiú, és felkapta a táskáját.

A testvére már leért a lépcsőn, de ő még bekukkantott a szobába és odaintett a tükörképének. Az pont úgy visszaintett neki, de kacsintott mellé egyet, hogy ne utánozza le teljesen.