A varázsló macskája

Ez a mese nem úgy kezdődik, hogy „volt valamikor réges-régen”, mert az a varázsló, akiről most mesélni fogok, még most is él. Ez a varázsló egy reggel úgy döntött, hogy nem fog többé zivatart, árvizet és fergeteget varázsolni, most már csak jó dolgokat akar tenni. Levette hosszú fekete köpenyét, szögre akasztotta varázsló kalapját, kitette az ajtóra az „Végleg zárva” táblát, és beköltözött a városba.

A most már jó varázsló másnap reggeltől estig azon gondolkozott, hogyan is kell jónak lenni. Hogyan kell jó dolgokat varázsolni, hiszen azt neki eddig nem mutatta meg senki. A nagy gondolkodásban megéhezett. Evett egy kiflit, és ekkor eszébe jutott a nagy ötlet: pékséget fog nyitni! Ő fogja a legfinomabb kenyeret, zsemlét és kiflit sütni az egész környéken! Sőt, az egész városban!

Másnap neki is látott. Kibérelt egy boltot, berendezte, megvette a lisztet, és mindent, ami a sütéshez kellett. Legelőször egy nagy táblát rakott ki az ajtóra, hogy itt hamarosan pékség nyílik. Látta, hogy az emberek meg-megállnak, elolvassák a táblán a feliratot, mintha várnák, hogy mikor jöhetnek vásárolni.

A varázsló egész nap csak sütött és sütött. Sorra készültek a zsemlék, a kiflik és a kenyerek. Reggel kitette a „Nyitva” táblát és a sok illatozó finomság között várta a vásárlókat. Hamarosan megjelent egy fiatal anyuka a babájával, ő kifliket kért, utána egy öreg nénike vett tőle kenyeret. Megfordult a boltjában idős és fiatal, mindenki vett tőle valamit. Dél körül már nem bírt a kíváncsiságával.

– Mondd, fiacskám, aztán hogy ízlik a kifli? Ugye jó íze van? – kérdezte az egyik fiútól, aki éppen a nemrég vásárolt kiflijét majszolta.

– Nincs benne semmi különleges – válaszolta a fiú, majd az anyukájával távozott a boltból.

A varázsló elgondolkodott a fiú szavain, nem igazán erre a válaszra számított. Minden varázserejét felhasználta, hogy finomakat süssön, de úgy nézett ki, hogy ez még kevés hozzá. Egész este azon gondolkozott, mit ronthatott el? Reggel korábban indult az üzletbe, hogy átnézze a receptet, biztos volt benne, hogy valamit kihagyott belőle. Amikor a parkon sétált keresztül, valahonnan sírást hallott. Ahogy körülnézett, az egyik bokor alatt talált egy pici foltos cicát. Megsajnálta a csöppséget, felvette és a tenyerébe fektette.

– Mit csináljak veled, drága lélek? – kérdezte a remegő cicától. – Tudod mit, magammal viszlek a pékségbe, ott majd kapsz finom tejecskét, és megmelegszel a kemence mellett.

A cica a kedves szavakat dorombolással hálálta meg. Gyorsan megitta a meleg tejet, utána jó macskához illően megmosakodott, majd odakucorodott a kemence mellé és elaludt. A cica tényleg minden színű volt, a bundájában vörös, fehér, barna, fekete, és szürke szín váltotta egymást. A pofácskáján lévő fekete folt miatt az egyik oldalt a bajusza fehér volt, míg a másik oldalon fekete. A varázsló nézte az alvó, csöpp macskát, és valami furcsát kezdett el érezni. Kinyújtotta a tésztát a kiflinek, amikor az illatokból érezte, hogy a kenyér elkészült, ki kell vennie a sütőből. Letette a ropogós héjú, forró kenyereket az asztalra, hadd hűljenek, majd visszament a tésztához, hogy kifli alakúra hajtogassa őket. Egyből észrevette a cicát az asztal mellett, ahogy őt nézi. A tekintetéből rögtön látta, hogy valami rosszaságot csinált. A cica, pici termete ellenére hatalmas felfordulást okozott. A kifli tésztájára ráborította a kakaót, a zsemlék tetejére a sajtot, a nemrég kisült croissant-ra pedig a csokoládét. Vakarta is a fejét a varázsló, hogy most mitévő legyen, hogy fogja ezeket eladni, mert újakat sütni már nem tudott. Fejcsóválva nézte a cicát, mérgesnek kellett volna lennie, de az a furcsa érzés, amit reggel óta érzett, nem engedte, hogy haragudjon rá. Kitette a pultba az árukat, és szépen elrendezte azokat, a kakaós kifli mellé tette a csokis croissant, fölé a pult tetejére pedig a sajtos zsemlét. Még nem végzett a szokásos reggeli feladatokkal, amikor arra lett figyelmes, hogy már többen is állnak az ajtóban, vásárolni szeretnének.

– Jó reggelt! – köszönt, amikor kinyitotta az ajtót.

– Ezeket a finom illatokat már az utca végéről érezni lehetett. Muszáj vennem belőle, akármi is legyen az!

A vevők egymásnak adták a kilincset, mindenki vásárolni akart valamit. Még dél sem volt, de már egyetlen egy zsemléje sem maradt. Másnap reggel nem kellett a cica segítsége, magától tette bele a kakaót a kiflibe és olvasztotta a csokoládét a croissant-hoz. A cica, aki időközben a Süti nevet kapta, most a lekvárt borította rá az egyik tésztára, amit a varázsló háromszögre hajtogatott. Ezeket az illatos, eperlekváros háromszögeket is pillanatok alatt megvették tőle.

A varázsló rájött, hogy Süti ötleteivel készült finomságokat nagyon hamar el tudja adni. Mit tudhat egy pici macska, amit ő nem? Megkereste a régi receptet, amit még a nagymamájától kapott. Hamarosan feltűnt neki, hogy minden recept így kezdődik: végy három csipet szeretetet...