A budai anyák néha Miskolc felé indulnak el
Toxikus kapcsolatokról, érzelmi bántalmazásokról, rosszul sikerült házasságokról ír Pál Dániel Levente, aki a ballada műfajának megújítására tesz kísérletet legújabb, A budai anyák kelet felé indultak el című kötetében. Ezúttal a miskolci közönség ismerkedhetett meg a balladisztikus történetekkel, amelyekből az is kiderült, mit keresnek a budai anyák a miskolci Tiszai pályaudvaron. Kégl Ildikó irodalmi műsorában sajátos dramaturgiát követve adta elő a különös történeteket a szerző és Simon Zoltán színművész.
,,A történet szereplői mérgező kapcsolatokban, házasságokban élő feleségek és férjek, akik menekülnének, de nem tudnak, menekülnek, de minek, vagy valahol nagyon messze – Indiában, Egyiptomban – próbálnak új életet, esetleg halált találni” – idézett Kégl Ildikó költő, az est moderátora a kötet fülszövegéből, majd így fogalmazott; ,,a történetek valódi drámáját az adja, hogy függetlenül attól, hogy szereplőjük benne marad egy mérgező kapcsolatban vagy kilép belőle, sorsa nem fordul kedvezőbbre, tragédiája mintha kódolva lenne.” Nagyon mai történetek ezek, amelyek üde, friss nyelvezettel szólalnak meg, az élőbeszédet idézve – hangzott el a beszélgetés felvezetéseként.
,,Mint általában a balladák, ezek a történetek is a szerelem problémáit tematizálják: javarészt a féltékenység, a hűtlenség, a válás a szervezőelv, de egészen mai módon jelenik meg mindez. Felfejthetjük a szövegekben a mai párkapcsolati jellemzőket, családi mintázatokat, a válás után újraformálódó életközösségeket – a mozaikcsaládokat –, azok működésének nehézségeit is – mutatott rá Pál Dániel Levente költő, író, dramaturg. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a tematika adott volt, de a formával eleinte sokat kísérletezett a szerző. ,,Gondolkodtam azon, hogy felező nyolcasban írom meg a balladákat, vagy más kötött formában. Mindezt aztán elvetettem, mert úgy éreztem, hogy az élőbeszédhez közeli kötetlenség teszi valóban hitelessé ezeket az elbeszéléseket.” Az est háziasszonya és a szerző ezután a magyar balladai hagyományokat elevenítették fel, az ,,Arany János-i építkezésről”, a sűrített cselekményről, a műfaj lélektani jellemzőiről beszélgettek, de Farkas Árpád, Király László és Hervay Gizella drámai elemekkel átszőtt népballada-jellegű alkotásaira is kitértek.
Mindezeket követően meghallgathatta a miskolci közönség a kötetből válogatott lázas hevületű, balladisztikus történeteket, melyeket – sajátos dramaturgiát követve – párbeszédes formában adott elő Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, illetve a költő.
,,És egy napos délután a budai anyák
kelet felé indultak el,
maguk sem tudták miért és mi
vonzotta őket a rozsdaövezet karmai
által megmart vad vidékek felé,
de felkerekedtek és hátrahagyva mindent, egyszerre elindultak, és a Keletiben vagy
Pest határában
bevárták egymást, hogy
együtt menjenek el ki tudja, hová.
Férjeik és szeretőik álmélkodva nézték/ a tárva-nyitva felejtett ajtót
és a közös fotók körül megrepedt falat,
gyerekeik még a szomszéd kertben
játszottak a szomszéd gyerekekkel
ők mindezt majd csak akkor veszik észre,
ha hiába követelik este a vacsorát,
s ma először fogmosás és altatás nélkül
egyedül alszanak el.”
(A budai anyák kelet felé indultak el – részlet)
Az elbeszélés nem pusztán sajátos dramaturgiája okán keltette fel a közönség figyelmét, de amiatt is, hogy több miskolci vonatkozása is volt. Kiderült például, miért indultak a budai anyák a Tiszai Pályaudvar felé, s mi köze van mindehhez a ,,városi értelmiség által megvetett és lenézett” másik férfinak.
,,…bezzeg ez a városi értelmiség által
megvetett és lenézett borsodi senki
úgy ácsol tetőt, úgy rakja a cserepet,
hogy németbe meg spanyolba hívják, és alig tud itthon pihenni,
annyit kell nyugatra melóba menni,
és majd vele építünk új otthont,
új országot, új házat, új hazát,
és a végén szülök majd neki is egy csodaszép kisbabát.
A budai anyák, mintha nem lenne holnap
csak mentek-mendegéltek kelet felé,
egymásra mosolyogtak és a nap rájuk,
és az elégedetlenség és öntudat/ gyümölcsfákká változott
a Miskolc-Tiszai Pályaudvar árterében.”
Paradoxonnak tűnhet, de miközben a mai férfi-nő kapcsolatok alapproblémáját – az elköteleződés hiányát, a bizalmatlanságot, a kiábrándultságot és kiégést – ábrázolja a szerző, erősen kiérezhető a szövegből a teljességre, az egységre, a harmóniára való igény, amit legtöbbször az idilli gyermekkor megidézésével visz színre az alkotó – hangzott el. Vannak gyakorta visszatérő motívumok a szövegben, mint például ,,édesanyánk főztjének illata” – fogalmazott Kégl Ildikó.
A miskolci Sub Rosa kávézóban a beszélgetés ekkor a sokoldalú szerző életútja, gyermekévei, meghatározó vidéki nyarai felé kanyarodott. ,,A nagyszülőknél, a Veszprém megyei Nemesszalókon töltöttem az egész nyarat a szünet első napjától az utolsóig. Meghatározók voltak számomra ezek a nyarak, sőt egyáltalán a vidéki lét, a rengeteg életreszóló élménnyel, a barátokkal. Ezekre gyakran hivatkozom a kötetben is, olykor közvetve, máskor közvetlenül. Egyrészt pesti gyerekként hatalmas izgalmat ígért a vidék felfedezése, másrészt én még megélhettem egy olyan időszakot a nyolcvanas évek végén, amit ma már elképzelni sem egyszerű” – mesélt Pál Dániel Levente, aki konkrét történeteket is felidézett. ,,Akkoriban nemhogy okostelefon nem volt minden gyerek zsebében, de órát sem hordtunk. Azt, hogy eljött az este és ideje hazabiciklizni onnan tudtuk, hogy jöttek haza a tehenek a mezőről.”
A múltat megidéző történetek után ismét a felolvasásé volt a főszerep, s a művek hangulata igen erős kontrasztot alkotott az idilli gyermekkori élményekkel.
Ezekben a szövegtestekben nemcsak a válás okozta sérülések, nők és férfiak szenvedéstörténete tematilázódik, de döbbenetes erővel ábrázolja a költő a gyermeki aspektust is. ,,Rengeteg utalást találunk a szövegkorpuszokban a mai életközösségek alakulására, a család stabilitásának meggyengülésére, arra, hogy egy felnövekvő gyermek életében milyen meghatározó szerepe van (lenne) egy stabil anya -és apamintának, s ennek hiánya miféle mentális zavart, érzelmi instabilitást okozhat. Folyamatosan érzünk az elbeszélésekben valami feloldhatatlan, furcsa szorongást, mintha a Freud-i lélektan alapja, az elfojtás, a szublimáció irodalmi színrevitele zajlana Pál Dániel Levente szövegeiben – mondta Kégl Ildikó költő, az est műsorvezető-moderátora, a Magyar Írószövetség Észak-magyarországi Csoportja titkára.
Különösen érdekes az (ontológiai értelemben) androgün beszédmód, ahogyan Pál Dániel Levente hol férfiként, hol nőként beszéli el a történeteket – mutattak rá az irodalmi est során, amire a költő így reagált. ,,Ez egyszerűen azért alakult így, mert az adott történeteket én nőktől hallottam, és hitelesebbnek találtam, ha magam is ebből a nemi szerepből közelítek az elbeszélésekhez” – mesélt a szerző a különleges hangulatú balladák keletkezéstörténetéről. A szerzők megegyeztek abban, hogy a művészet – s benne az irodalom – alapvetően androgün, legalábbis akkor tud igazán hitelesen szólni a nagy lélektani kérdésekről. Szóba került ennek apropóján az elfojtás és szublimáció drámai színrevitelének mesteri írói megoldásai, többek között Kosztolányi belehelyezkedése Édes Anna személyiségébe, lelki vívódásaiba.
Pál Dániel Levente A budai anyák kelet felé indultak el című kötetében nemcsak a férfi-női elbeszélésmódokat váltogatta, de időnként a felnőtt-gyermek perspektívát is, a felolvasás során ebből is kapott ízelítőt a miskolci közönség. A különleges hangulatú irodalmi est zárásaként pedig a cirkusz sajátos világába is betekintést nyerhettek a résztvevők, a szerző ugyanis – aki 2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgjaként dolgozik – lelkesen mesélt élete ezen területről is a miskolci olvasóközönségnek.
