Egy játékos elme kettős élete

Furcsa módon a Hitel folyóiratban publikáló Rév Júlia (1947–2023) annak ellenére lett az egyik legizgalmasabb magyar tényfeltáró dokumentumfilmes, hogy életében egyetlen munkáját sem engedélyezte a hatalom. Valahogy mindig rosszul jött ki neki a lépés, és politikai rendszerektől függetlenül örökös mellőzésre volt kárhoztatva. Sőt még felfedezője, Orosz István is vastagon plagizált írásaiból a Rákosi-korszakról szóló regényében, a Páternoszterben. Forráshivatkozás nélkül vette át Rév Júliától a Rákosi hasonmásáról (A dublőr), illetve a diktátor elleni merényletről (A telepata, Páternoszteres Mária) kinyomozott tényeit.

Ha valaki most felszisszenne, jogosan tenné. Még akkor is, ha A hasonmás című kötettel Orosz István törleszteni szeretne Rév Júliának, amiért helyette neki jutott ki a megérdemelt siker: „A befejezetlenül maradt Rév Júlia-történetet azért folytattam, főleg azért, hogy megpróbáljak jóvátenni valamit, valami olyat, amit el sem követtem.”

Orosz István grafikus az anamorfózis egyik legjelesebb képviselője. Ez a szembecsapásra épülő grafikai játék a tükröződés révén teremt kettős világot. A képet lehet nézni önmagában is. Ilyenkor legtöbbször valami aprólékosan kidolgozott tájképet látunk. De egy közepére helyezett tükörhenger felületén összeáll egy másik kép is, leginkább egy portré. Ahogy Borzák Tibor írja Orosz István művészetét elemezve: „Olvasás közben hamar feltűnik, hogy a történetmesélő micsoda epikai bravúrokat alkalmaz, ahogyan egyik méltatója fogalmaz, elleplezi a szándékosságot és teljesen esetleges illúziót kelt. De hát Orosz stílusára – legyen az grafika vagy írásmű – jellemző ez a kettős jelentés, nincs is olyan alkotása, amelyikben ne lenne valamiféle csavar.”

Nos, Rév vagy Vér Júlia is egyike az Orosz István-i csavaroknak. A jeles grafikus hosszú ideig úgy írta álnév alatt riporttárcáit, hogy titkába csak a lap főszerkesztője volt beavatva. Csak a Páternoszter regény után, amelyben számos egybeesés található Rév Júlia felfedezéseivel, kényszerült leleplezni magát. Így született meg Rév Júlia legizgalmasabb írásait összegyűjtve A hasonmás. A Rév Júlia-dosszié című tárcaválogatás. De nem Rév Júlia az egyetlen alteregó az írásokban, Orosz István szeret megkettőződni, sőt megtöbbszöröződni. A riportjaiban rendszeresen felbukkanó Varjú Emil festőművész (Hazafi Bátor, Páternoszteres Mária), a nyugdíjas rajztanár és szakkörvezető (A szekkó) vagy a valami művészféle (B. Saci) is ilyen alakmás. Ahogy szívesen szerepel saját néven a tárcákban, mint Rév Júlia segítőkész, ám egyben szakmailag rivális tanácsadója: „Éreztette, hogy az ő felségterületén járok, voltaképpen az ő ötletével foglalkozom, amit nagylelkűen vesz tudomásul…” (Élet, szerelem, halál) Szívesen ironizál is önmagáról: „... az a levél egy Orosz István nevű fickóhoz ment, talán tudod is, ki az, úgy is mondhatnám, a folyóirat üdvöskéje…” (Páternoszteres Mária) Sőt Az Elbert-akta, (Lepsénynél még megvolt…) utolsó, befejezetlenül maradt Rév Júlia-riportot már saját néven fejezi be: „ A folytatásomat nem merném megoldásnak nevezni, inkább csak megfejtési kísérletnek. Ha élne Júlia, talán azt mondaná, az irodalom területére tévedtem, vagyis a tények helyett a fikció világába.” (Rév Júlia, 1947–2023). Ugyanakkor a kötet többi írásának is jellemzője ez a fajta írói attitűd, némi valóságmag kiszínezése a képzelettel, létrehozva egy új műfajt, a récitet. „Meg kellett ígérnem, hogy csak szokásos újságírói riportázshoz használom a témát, nem lesz belőle regény vagy récit – a szépirodalom és a tényirodalom határán egyensúlyozó műfajt nevezte így – mert az az ő asztala.” (Élet, szerelem, halál) Az meg már az olvasó fantáziájára és háttértudására van bízva, hol húzza meg valóság és képzelet határát. De a kötetet forgatva bizony még a közelmúlt eseményeiben magukat tájékozottnak vélő elmék is könnyen ingoványos talajra tévedhetnek. A valóság és a képzelet eme kevercse miatt az írások gyakorta hatnak úgy, mintha az oknyomozó újságírás paródiái lennének. Nem tudni, e mögött szándékos szerzői akarat húzódik-e meg. Bár Orosz István munkáit ismerve, hogy szereti orránál fogva vezetni közönségét, nem zárható ki, hogy maga is afféle persziflázsoknak gondolta tárcáit.

A récitek – hogy Orosz István műfaji kifejezésével éljünk – tematikailag igen változatosak. Némely esetben a szerző kedvelt, többször feldolgozott témái, mint a már fent említett Rákosi- sztorik. De ilyen a Sakkparti a szigeten című könyvéhez kapcsolódóan – amely Bogdanov (Malinovszkij) és Lenin (Uljanov) sakk-partijának története – a Lenin feltámasztását célzó kozmizmus-elmélet szálainak felgombolyítása (A Kempelen-szál, Élet, szerelem, halál) is. Valamint Kádár (A szekkó, A Kempelen-szál) és Nagy Imre (Kádár lemeze) alakja, kettejük összefonódó sorstragédiája is számos fénytörésben mutatkozik meg az írásokban. Mégis Orosz István képzettségéből fakadóan azok az írások a legérdekesebbek, ahol a politika és a képzőművészet találkozik össze, mint A szekkó vagy A nagy csavar. Végül vannak olyan történetek is, amelyeket más forrásokból is ismerhetünk. Elbert János rejtélyes halálának körülményeit unokatestvére, Ungvári Tamás próbálta kibogozni Nyomtalanul című dokumentumregényében, sikertelenül. Ennek megoldásaként Az Elbert-akta (Lepsénynél még megvolt…) című írásában Orosz egy már-már a fantasztikum határát súroló csavaros megoldással állt elő. A kötet legközismertebb, számos forrásból ismert története Szűcs Sándor és Kovács Erzsi szerelmi drámája. Első ízben Kovács Erzsi beszélt erről önéletrajzi kötetében (Rejtély, Kovács Erzsi emlékiratai, 1990), majd Szobolits Béla forgatott dokumentumfilmet az esetről (Miért – Egy tragikus szerelem története, 2005), végül Vitézy László is feldolgozta játékfilmként (Az énekesnő, 2022). De Orosz Istvánnak ezúttal is sikerül újat mondania, az ügy eddig ismeretlen vetületét feltárni, a foci oldaláról közelítve meg a tragédiát (A Szűcs Sándor-ügy, avagy a magyar-lengyel meccs rejtélye).

Orosz István úgy játszik a történelemmel, ahogy anamorfikus grafikáin az emberi látással. Igazi homo ludensként kápráztatja el történelmi tudásával és elmesziporkáival olvasóit, ahogy grafikáival teszi azt az emberi szemmel. De minden játék akkor igazi, ha komolyan vesszük, Orosz István pedig véresen komolyan veszi, hogy annál nagyobb lehessen majd olvasóként az élvezetünk.

Orosz István: A hasonmás. A Rév Júlia- dosszié. Helikon Kiadó, 2024.