„Az arisztokrácia a sírba vezet”
„A föld utolsó reménye[1] – a burzsoá csőcselék”
Tartóztassuk le a halált!
Figyelem a lányaim énekét,
a fiaim táncát a kerti kútnál,
messzi ország a bougainvillaea kellemes árnyékában
egy kék hallal teli óceán partján
egy kőből épült házban – hatalmas bozontos kutyával
és nem hallok pénzes háborús fecsejt a rádióból
olcsó kenyeret eszem – magam sütöm a kukoricám
tűzfénynél fényképezek, és várok a halálra
Vajon a halál az Ellenség?
Haldoklik a vénember
Párnája mellől figyelmeztette az utókort
---
Egyél zajt
Az arisztokrácia a sírba vezet
Céline[2], a kert és a hatalmas szelíd fekete kutyák
a lakás félhomálya térdemen
vörösesbarna lámpa, éjszaka a nagyobb gyerekek
kék hálóruhában táncolnak a sövény mellett, a szamaraknál –
a dobok és a furulyák kígyózva haladnak
– Céline halott. Idős férfi
szőrös képe a semmiben.
Búcsúzz el árnyékodtól az Örökkévalóságban,
Vidd el bánatunkat a Királyhoz,
Járj értünk közbe Nála –
Fogadjon minket kegyesen.
1961. június 15.
Kávéházban írt, dalszövegnek szánt vers a buzuki nevű pengetős hangszerre
Megfésülöm a hajam a tükörben,
Elmegyek az utazási irodába
Órákig ütlegelem az írógépet
Utána megfésülöm a hajam a tükörben
Jól nézek ki, csak az arcom élettelen
Anyám lebénulásának köszönhetően
Senki nem akar hozzámjönni csak az
A sovány paradicsomárus.
Van lábam, van hasam, vannak ujjaim
Van mellem, vannak fogaim.
Miért nem találok egy hőst,
Aki belémesne mielőtt meghalok?
Hazajövök és húst sütök
Nincs telefonom
Ráugrok férfiakra az utcán
Néha esténként sírok a moziban
Bajuszos férfiak füttyentenek utánam
Az álmaim rám fütyülnek az ágyban
Remélem holtamban a csontjaim
Nem fütyölnek rám a sírban
Athén, 1961. október 15.
Jegyzetek
[1] Abraham Lincoln 1862. december 1-jén a Kongresszushoz intézett éves beszámolójának kiemelt mondata.
[2] Louis Ferdinand Céline (1894–1961) francia író. A huszadik század egyik legnagyobb hatású alkotójaként tartják számon; olyan új stílust alakított ki, amely modernizálta a francia és a világirodalmat egyaránt.
