Kísérlet a kultúra szövetének befoltozására

Sokszor hangzik el panaszként, hogy bár tehetséges nemzet vagyunk – Nobel-díjasaink és olimpiai bajnokaink száma a magyar népesség arányához képest világszerte kiugróan

magas –, mégis kultúránk egésze némileg elszigetelt maradt. Nemcsak a fejlettebb nyugat-európai országok szemében, de mi magunk is alig ismerjük értékeinket. Ennek oka egyrészt történelmünk vérzivataros időszakaiban keresendő: háborúkban, forradalmakban, önkényuralmi elnyomásokban, amelyek az aktuális politikai megfontolások következtében rombolták, illetve elhallgattatták művészeti értékeinket. Másrészt a nemzeti kultúránk és hagyományaink védelmében kialakult konzervatív szemléletünkben, amely nehezen fogadja be az újabb, modern irányzatokat.

Kaszás Gábor, aki a Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem vezetője és a kortárs művészet elhivatott propagálója, ezért is érezte szükségesnek, hogy szerkesztőként összegyűjtsön egy csokorra valót az elmúlt évtizedek nagy felfedezéseiből, amelyek alapjaiban rajzolták át a 20. század művészettörténetét. Ugyanis a rendszerváltást követően kialakuló szabad műtárgypiac magával hozta a BÁV monopóliumának megszüntetését, a magángalériák térnyerését. A szocializmus „kényszergyűjtői” (orvosok, ügyvédek, maszek kisiparosok, színészek) még felhalmozott bevételeiket egyetlen legális lehetőségként csak a műtárgypiacba tudták befektetni. A rendszerváltás után megjelenő új, tehetős, az üzleti életben sikeres réteg viszont már presztízsből kezdett el gyűjteni. Így, míg a szocializmus korában ezek a gyűjtemények a nyilvánosság elől elzártan léteztek, a mai gyűjtőgeneráció kifejezetten fontosnak tartja, hogy gyűjteményét akár időszakosan, akár állandó kiállításként a nagyközönség elé tárja. A gyűjtés számukra már nem csupán befektetés és privát élvezet, hanem értékmentés és értékmegőrzés. Amint a Remekművek titkos élete című kötet írásai is ezzel az értékmentő, értékmegőrző szándékkal születtek.

A tizenkét tanulmány szerzői mind hivatásos művészettörténészek, akik szinte fele-fele arányban dolgoznak a múzeumi szférában (Tátrai Vilmos, Radványi Orsolya, Bellák Gábor, Horváth Hilda, Kopócsy Anna), illetve a műkereskedelemben (Molnos Péter, Topor Tünde, Jurecskó László, Kelen Anna, Kishonthy Zsolt, Kaszás Gábor), ami jelzi, ma már a két terület közti határok egyre inkább elmosódnak. A műtárgypiac megerősödésével, nyitottságával, a magángalériák megszaporodásával egyidejűleg már egyre kevésbé érvényesül a régi elitista múzeumi szemlélet, amely lenézte a műkereskedelem világában érvényesülni kívánó művészettörténészeket. A legismertebb név azonban a szerzők között az egyetemi tanár Barki Gergely, akinek nevéhez számos legendás műkincsvadászat fűződik és akinek szinte minden kiállítása tartogat valami meglepetést. A kötetben természetesen Barki Gergely világszenzációnak számító felfedezése szerepel: Berény Róbert Alvó nő fekete vázával festménye, amelyre Barki egy amerikai családi vígjáték, a Stuart Little kisegér díszletében ismert rá egy karácsonyi filmnézés során.

A kötet felfedezései két kivételtől eltekintve a 20. századi magyar festészettel kapcsolatosak. A rendszerváltás utáni műkereskedelem első szenzációjaként számontartott Tiziáno kép, a Mária gyermekével és Szent Pállal szinte valószerűtlen előkerülésének és beazonosításának történetét Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának főmuzeológusa idézi fel. Az írást az teszi különösen aktuálissá, hogy szinte húsz évre pontosan, 2024 végén egy újabb Tiziano kép, egy Bűnbánó Magdolna változat került kalapács alá, ismét csak a Nagyházi Galériában. A velencei származású magyar festő, Marastoni Jakab életművének újrafelfedezése a Budapesti Történeti Múzeum 2025-ös Egy olasz Pesten. Giacomo Marastoni (1804-1860) és az Első Magyar Festészeti Akadémia című kiállítás kapcsán valósult meg, amelyről a tárlat egyik kurátora, Radványi Orsolya számol be.

Csontváry festményeinek legendás megmenekülése, Gerlóczy Gedeon értékmegőrző szerepe mindenki előtt ismert. De a Napút festőjének életműve még bőven tartogat meglepetéseket, elég itt a Virág Judit Galériában felbukkant Titokzatos sziget című festmény szenzációjára gondolni. Csontváryt sokan próbálták hamisítani és még olyan jó szemű gyűjtőt, mint Geges Kiss Pált, az Európai Iskola egyik alapítóját is sikerült a csalóknak megtéveszteni. Molnos Péter viszont egy fordított esetet mesél el, mikor egy hamisnak hitt Csontváry önarcképről sikerült igazolnia, hogy az valójában valódi. Bellák Gábor története még rendhagyóbb, mert egy Gulácsynak tulajdonított képről, a Teniszező társaságról sikerült kiderítenie, hogy az valójában egy eredeti Csontváry. Bellák másik jelentős Csontváry felfedezése a művész első festői próbálkozásához köthető, amely kapcsán Bellák figyelt fel rá, hogy a kép Munkácsy Vihar a pusztán című művének szubjektív másolata.

A három nemzedéken átívelő Nagybányai Művésztelep alkotóinak munkássága ma reneszánszát éli, a művekből rendezett kiállítások tömegeket vonzanak. Nagybánya újrafelfedezésében többek között a miskolci MissionArt Galéria is úttörő szerepet vállalt, ennek kalandokkal teli fordulatait Jurecskó Gábor osztja meg az olvasókkal. De a MissionArt Galéria az erdélyi magyar festő, Mattis Teutsch János életművének megismertetésében is fontos szerepet játszott, amikor a kései figurális művek vásznai alatt sikerült megtalálni a művész elveszettnek hitt, 30-as években keletkezett konstruktivista alkotásait. A felfedezés egyúttal egy fontos etikai kérdésre is rávilágít, amely komolyan megosztotta a szakmát: megsemmisíthetők-e egy művész gyengébb kvalitású képei azért, hogy cserébe napvilágra kerüljenek egy kiemelkedőbb alkotói korszakának fontos művei?

Hasonlóan egy ilyen alkotói hiátus történetét Topor Tünde meséli el Rippl Rónai kapcsán. A művész hazatelepülése után festett színgazdag „kukoricás” stílusú festményei ma az életmű gyöngyszemei, pedig Rippl Rónai még Franciaországban a Nabis csoport tagjaként a többiek színes képeivel ellentétben úgynevezett fekete képeket alkotott. A kaposvári művész ezen korai korszaka ma sem igazán ismert, pedig a Fehér felhők az életmű egy rövidke, ám művészileg annál értékesebb alkotóperiódusának csúcspontja lehetne, amelynek nem egy bankfiók irodájában hanem a Magyar Nemzeti Galériában lenne a helye. Ám van, mikor egy egész életmű tűnik el a kutatók szeme elől, miközben a képek a gyűjtői körökben komoly pénzekért cserélnek gazdát. Fenyő György neve annyira ismeretlen volt sokáig, hogy még a szakemberek is összekeverték alkotásait névrokona, Fenyő Andor Endre munkáival. De ki is volt ez a titokzatos művész, Fenyő Miksa, a Nyugat alapítószerkesztőjének a fia? Kaszás Gábor erről a sajnálatosan elfeledett alkotóról rajzol portrét.

A 20. század első felének művészete iránt megnyilvánuló érdeklődés sokáig elsősorban a férfi alkotókra fókuszált, pedig a korszakban már egyre több nő részesült professzionális képzésben. Kopócsy Anna a női Nyolcak kutatójaként egy modern szemléletű művészcsoport munkáit emelte ki a feledés homályából, mikor több kiállítás után, 2021-ben megjelent Új Nyolcak című monográfiája. A mostani írásában pedig legújabb kutatási eredményeiről számol be: miként találta meg könyvének köszönhetően a csoport művésznőinek eddig ismeretlen festményeit Amerikában. De Kádár Béla művei is egyre nagyobb számban kerülnek elő amerikai hagyatékokból. Kelen Anna a fentmaradt kevéske forrás mozaikdarabjaiból próbálta meg összeállítani Kádár Béla amerikai kapcsolatainak hiteles történetét.

A Remekművek titkos élete igazi nyomozásokra invitálja olvasóit a képzőművészet világába, annak kiderítésére, milyen sorsok, történetek rejtőznek az alkotások mögött. A kötet szerzői olvasmányos, közérthető stílusban, gyakran személyes emlékeket felidézve mutatják be a műveket, közelebb hozva azokat a laikus olvasóhoz.

Remekművek titkos élete. Festmények és életművek különös története a 19–20. századi magyar művészetben. Szerkesztette: Kaszás Gábor. Holnap Kiadó, Budapest, 2025.