„A lírai én árvasága, magánya – az elveszített személyek, barátok, mesterek, (kulturális, történelmi) korszakok halálának tragikuma ellenére – nem kétségbeejtő, hiszen valamilyen formában mégiscsak élnek, vele vannak, meghatározzák azt, amit érez és gondol, ahogy cselekszik, ahogyan él.” – Borsodi L. László recenziója Király László kötetéről.

Az éles fény árt a költeménynek
kiégeti a képernyőt a túl harsány hang,
a vers meleg, frissen sült pityókás kenyér karéja
lágy, szombati jazzrádióműsor,
vörösszívű, akár a várakozás izgalma.