-
Muth Ágota Gizella
Zene és divat kéz a kézben
Már a könyv címe is vidám oximoron (Mozart bikiniben), a játékos alcím (Zeneszerzők viselt dolgairól) pedig kettős értelmet hordoz: a ruhaviselet mellett az emberi titkokra is utal. A piros-feketébe öltöztetett lapok előre jelzik, hogy nem mindennapi olvasmányban lesz részünk. Bősze Ádám sajátos csipkelődő stílusában rövid divat- és zenetörténeti áttekintést ad a keresztény egyházi zene kezdeteitől a 20. századi modernig, miközben szélesre tárja a legnagyobb komponisták ruhásszekrényét, divathóbortjaikat is bemutatva.
-
Muth Ágota Gizella
„Abszolút muzsikusa volt az írásnak”
Csáth Géza nem a legnépszerűbb írónk, műveit nem könnyű megfejteni. Egy átmeneti időszak, a 19-20 század fordulójának gyermeke volt, és ennek az ambivalens korszaknak minden erényét, hibáját és hangulatát hordozza. Maga is sokoldalú ember, festő, majd zenész akart lenni, végül az írásban találta meg egyéni kifejezésmódját. Tulajdonképpen egy balul sikerült zeneakadémiai felvételi adott más irányt életének.
-
Szilárd Zsigmond
Beethoven-útikalauz kottaolvasóknak
Győriványi Ráth György nemrég megjelent kötete vállaltan szól napjaink zenészeihez, a kortárs előadókhoz, és aktualitása mellett valószínűleg az idő múlásával is nőni fog értéke. Ludwig van Beethoven szimfóniái című könyve ugyanis egy olyan hagyomány folytatója, amely az előadói gyakorlat praktikus oldalát hivatott reprezentálni, benne tájékozódási pontokat adni.