− Nem költözik az már, szegényke, sehová! – mondja Rozi szipogva az összesereglett szomszédoknak. – Úgy volt, hogy a fiai ma délután jönnek érte... Még szép rendesen összecsomagolt, lefeküdt még egyszer utoljára a megszokott ágyába, és reggel már úgy találtam... De legalább itt fogják szegényt eltemetni, azon a helyen, amit úgy szeretett! A cicát elviszem magammal, talán megszokik nálam...

Dörrennek a becsapott ajtók.
A házfalak csendszövetében szirénáid
hasítják ketté a rostokat.

Azt hiszem, a szerelem mellett az idő, az elmúlás a költészet leggyakoribb témája. No meg a gyerekkor: szerencsés esetben a versekben azt a fajta látásmódot, a világ megélésének azt az intenzitását sikerül feleleveníteni, ami a gyerekkorra jellemző – Varga Melinda interjúja Rakovszky Zsuzsával az Állapotváltozások című, készülő verses regényéről, a Célia című regény és az új mű rokonságáról, szerepversről, fontosabb regényeiről.

Rakovszky Zsuzsa lírai munkásságának átütő ereje, jelentékenysége abban áll, hogy a világ és saját maga közé beépíti a hétköznapi, beszélt nyelvet, a hagyományos irodalmi nyelv a köznapival keveredik, szereplői, témái élnek, megelevenednek, az olvasó úgy érzi, a probléma a sajátja (is). Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, a mindennapok metafizikáját teremti meg költészetében és lírai prózájában egyaránt.

A vers pontos időtér-kronométer,
fájdalmak foszló vásznát szövő rokka,
zsebtükör, melyből visszanéz
ijesztő macskamaszkom.