Kobza Vajk albumairól többször és több fórumon volt már alkalmam írni, s bátran állítom: ez nem csak az én hallatlan szerencsém, hanem minden olyan emberé, aki napjaink mindent elöntő zajdömpingjében valódi hangokból álló, igazi zenét akar hallani.

„Témáit kellő alázattal kezeli, akár a hibák szépségéről, akár a költészet és az okkultizmus közti kapcsolatról ír. Semmi sincs túlvilágítva vagy elkenve: a szerző a saját gondolatkörnyezetét, élményeit és világnézetét megdöbbentő érzékenységgel ábrázolja, sűríti, sajátos, letisztult látásmódjával pedig hatásosan érzékelteti is velünk.”

Gyászmunka. Elengedés. Sorsromkocsma. Emléklevitáció. Dezillúzió. Ehhez hasonló pótszavak jutnak eszembe Szálinger Balázs számlakönyvét (bár ezt a kört ő fizeti) olvasva, de emiatt senki, legkevésbé ő, ne gondoljon semmi rosszra. A költő csak az igazat írja – álmainkról, tetteinkről, kifosztatásainkról és szétfoszlásunkról.