„Van tüzed?” A hirtelen hangra összerezzenek, eltűnik a meleg nyári nap, a csobbanó víz, az érdes, forró tenyér érzése a kezemben. „Igen, persze.”

Hallgat, mintha hirtelenjében nem tudna mit mondani. Aztán kicsit elhúzódik, hogy rám tudjon nézni. Egészen közel van az arca az enyémhez, a félhomály ellenére is jól látom a szeplőit. Nagy, zöldes szeme szomorkásan pillant rám. Szomorúan és várakozva.

„A kapucsengő hangja hirtelen berobban a lakás csendjébe. Ijedten ugrom egyet, a nyikorgós parkettán ülök – ültem eddig –, az erkélyajtó előtt. Megnyomom a gombot, kinyitom az ajtót, és várok. Sokkolóan hat a pucér pasi ruhában. Ha nem mutatkozik be a kaputelefonban, nem ismerném meg.” – Varga Lilla novellája.