Régi szerzőnk, Bányai Tamás tegnap, április 3-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Novellája közléséről egy nappal korábban még egyeztettünk – az Irodalmi Jelen ezen írásával búcsúzik tőle.

Megkérem önöket, hogy éjfél után ne tartózkodjanak a temetőkertben, tekintettel arra, hogy jelenlétükkel zavarják a haláltánc zavartalan lebonyolítását. Kiváltképp vonatkozik ez az alvajárókra, akik valami homályos elképzelés szerint, amelyet holmi szellemhistóriák is táplálnak, nagy előszeretettel flangálnak áttetsző hálóruháikban éjszaka a temetőkertben

A nyelvek előtti nyelv eredete: folyó- és felhőnyelvek, gyökér- és hártyanyelvek… Uszadékok… Felhő-fák, lomb-felhőzetek, habzó kopoltyú-fellegek, felleg-levél erezetek úsznak a folyón… Kimondhatatlan nyelvek: vissza a történelem előtti mélybe… Öklendezések, visszanyelések… El(v)nyelettetés… Evolúció… A teremtés, mint folyamatos fajelmélet-rendszer… Fajok eredete… Darwin is teremtés által született… Jézus a „lelkiismeret”… Az álmok nem (csupán) intellektus-törmelékek…

A Trubadúrvarázs két idősíkban játszódik. Janus Pannonius, a meghasonlott költő, aki éjszakánként nemcsak tüdőbajától, hanem rémlátomásaitól sem tud aludni, összeesküvést készít elő Mátyás király ellen. A másik szálnak Szénpataki Ádám, egy képzelt trubadúr a főszereplője majd' háromszáz évvel korábban, Imre király udvarában.

A templom ajtaja kivágódott. Mozogni kezdtek mögötte a csontok, mintha egy láthatatlan kéz illesztené össze egy egésszé. Helyükre kerültek a vastag lábszárak, a csípő, a mellkas, és végül felreppent a tetejére a koponya is. Hatalmas volt. Per szíve megfagyott a félelemtől.

Egyértelműen vártak ránk. Ránk vártak. Természetesen feltartott kézzel sétáltunk közéjük. Nyugodtan tűrtük, hogy lefegyverezzenek, csak akkor lettem ingerült, amikor különválasztottak minket. De visszafogtam magam, sokan voltak. Esztert az egyik kocsiba ültették, engem viszont a templom felé toltak.

Azért jöttünk, hogy meginvitáljunk titeket, csatlakozzatok a világ legjobb, legigazabb, legnagyobb csapatához. Legyetek ti is szurkolótáborunk tagjai. Azé a szurkolótáboré, mely az egyetlen csapatnak szurkol, aminek egyáltalán szurkolni érdemes. Ez pedig nem más, mint Jézus Krisztus csapata! Lépjetek közénk, csatlakozzatok a Jézus Krisztus Szurkoló Klubhoz! Szurkoljunk együtt a Megváltónak a Sátán ellen vívott mérkőzése során!

A fehéreknek ez a varázslója meg tudja fiatalítani az embereket. Saját szemével látta, hogy a fehérek elgyötörten, öregen mennek be a sátrába, kis idő múlva frissen, tíz-tizenöt évet fiatalodva jönnek ki onnan. Őt mindenképpen élve kell kézre keríteni. Még ha a másik két varázslót meg is ölik, nem nagy kár, de ezt a megfiatalítót nem szabad elveszejteni.

Mély levegőt vesz, két tenyerét összetapasztja, karját előrenyújtja, és megfeszített testtel elrugaszkodik. Zizegve zárul össze fölötte a hab. Apró pukkanásokat hall, teste könnyű, mint az űrhajósoké a súlytalanság állapotában. Lassú, ráérős mozdulatokkal evez a szokatlan közegben. Szeme nyitva, drapp köd veszi körül, vastag köd, apró buborékok százezrei, milliói.

El-elgyönyörködött a kapitalizmus rothadásában. – Szépen rothad – sóhajtotta kissé irigykedve. – A szocializmus nem rothadt ilyen szépen… – Azon viszont eleinte bosszankodott, hogy az osztályellentétek nem látszottak olyan kiélezettnek és kibékíthetetlennek, ahogy elvárná az ember (emberen természetesen Lenin értendő), de aztán ezt is megszokta.

A szobámba megyek, előszedek egy dugi doboz Rivotrilt meg az újdonsült antidepimet. Ez már a harmadikféle, amivel próbálkozunk. Vagyis próbálkozik Katona Éva. Hiába, szarul vagyok. Mintha téglák lennének a mellkasomra pakolva. Lenyelek hármat-hármat mindkét gyógyszerből.

Bipoláris társalgás veszi kezdetét. Két férfiú rejtett „jó tanácsokkal”, agyafúrt és kísértő idézetekkel árasztja el a (lelki szakadékok mentén egyensúlyozó, egyre tétovább) kispapot. – „A szüzek Heliconja helyett Thais bordélya lesz a priapikus hangvétel helikoni tere…” – „A cunnus a legfőbb istennői attribútum, végleges összezáródása szörnyűbb lehet, mint a menny kapujának bezárása az üdvözülni vágyó orra előtt…”

– Nem vagyok bogumil! Nem vagyok eretnek! – ordítom torkom szakadtából, de nem törődnek velem. Perc alatt összekötözik kezem-lábam, s feldobnak egy ló nyergébe. Ott fekszem hétrét görnyedve, kétségbeesetten, hogy hiába szöktem el az imént a darabontok elől, hiába szereztem meleg ruhát, most pont az öltözékem miatt visznek vissza oda, ahonnét, azt hittem, megmenekültem!

Nem mintha nem szerettünk volna a langyos nyári cseppekben megázni, cserébe a csupor forró teáért és törülközős gondoskodásért, amit olyankor anyáinktól kaptunk. A kanyargós szófordulatoktól túlcsorduló szitkok után. Hogy mi sose vigyázunk magunkra. Hogy mi tüdőgyulladásosak leszünk.

Talán egy-két perc, és elaludtam volna. Kikapcsoltam volna magamat a világból, és kis szerencsével akkor ébredtem volna, amikor a sikeres küldetésből visszatérnek Eszterék. De nem. A robbanások és lövések zajára akkorát ugrottam, hogy fejemet a kisbusz plafonjába, lábfejemet a sofőrülés aljába vertem. A hirtelen fékezéstől kifaroltunk, úgyhogy az ablakra is fölkenődtem.

Ajánló Mózes Attila Foglaló című novelláskötetéből.

És merültem, merültem minden éjjel. A mítoszok és a krónikák nem tudtak megegyezni egymással abban, hogy az utam a tenger fenekére hét vagy hetvenhét napon át vagy hétszázhetvenhét éven át tartott. De mindegy is. Elég, ha annyit tudunk arról a bizonyos merülésről, hogy a hetes szám kapcsolható hozzá. Mert a hetes a beavatás száma, a lecsupaszodásé és az eltökéltségé.

A hajléktalanom közben felém tart. Száz forintot kínál, hogy váltsam be szlovák koronára, s mikor közlöm vele, hogy szlovák korona már nem létezik, csak euró van, akkor hangot vált, s meglehetősen követelőn azt mondja: adjak neki egy eurót. Én is hangot váltok, s mondom neki, hogy egy euró, az háromszáz forint. Kiegyezünk ötven centben.

Mert már tizennégy évesen bele-beleittam vendégség után az otthagyott pezsgőkbe. Finomnak tűntek. De a bátyám elárult, és ez riadalmat keltett. Mert a Karcsi bácsi poharába ittam bele, akinek a száján herpesz volt. Nem kaptam el. Majd meggyes piskótát csinált anyánk, olyan meggyből, ami már befőttként átélte a penészállapotot. Furcsa ízeket éreztünk.

Kezén a körmök karmokká fejlődnek, lábfeje görcsösen ráng. Lábujjai leválnak a lábfejéről, két félkör alakú csonkon egyensúlyoz, és már nem tudok a csempére gondolni, mert minden idegszálamat leköti Á változása. Olyan vagy, mint anyád, vetem oda neki, mire kinyitja szemét, és rám mered.