Emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy került oda? Hogy került le a gazdájáról? Élő az illető, vagy már halott? Mit lehet ilyenkor tenni? A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ebben a különleges helyzetben találja magát: a szokványosnál eggyel több füle lesz. Az esetből nyomozás kerekedik, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalál-harc, verseny az idővel...

Embereken keresztül szeretünk meg dolgokat, minden áthaladótól kapunk valamit, Gergő nekiadta a vizet, a Föld összes vizét, tavat és tengert, a végtelen, óriásira nőtt óceánokat, cápákkal és korallokkal, a mélyben tengődő vak, furcsa halakkal, neki adta az örvényeket, a tajtékos habokat, a partra vetődő hullámok moraját.

Ásom a sírt, lassan elég mély lesz. A férjemmel tegnap este összevesztem. Az üvöltötte, elmebeteg vagyok, ha tényleg kiásom a sírt. Nem veszed észre, mennyire morbid dologra készülsz, ezzel a hülyeséggel vonzod be anyád halálát, mondta. De engem nem tud eltántorítani a szándékomtól.

Citera, okarina, elektrosokk, lófog…

Csont-kulcs, kulcs-csont, rókafog, gong!

Gong! Ü! Gong! Üüü! Ü! Gong!

Citera, mobilis fájdalom, fókafog…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Második fejezet.

Zen kertben, ha szenderegsz

S fejbe vág egy nem-kereszt:

Zeng az erdő, zeng a nesz,

Zeng az elméd, szleng a szesz…

Vannak vakok, akik bénák is; nekik sokkal rosszabb, mint nekem, hiszen én mindent látok.

Jelenleg elmondhatom, hogy szerencsére minden rendben van. Újdonság, hogy Nyi elvtárssal közösen egy eléggé tágas, több mint tíz négyzetméteres lakrészt kaptam, melyben az emeletes ágyon kívül egy közös szekrényke, egy kis asztal és két szék is elfér. A fürdő és a vécé a folyosón van, nagyon közel a szobánkhoz, és az emeletünkön lakó többi elvtárssal közösen ragyogó tisztán tartjuk.

Tan Hao elvtárs

A két nyomozó hallgatott. Szóval vasárnap hajnalban kelt. Ilyenkor csönd van, tud figyelni, összpontosítani, mondta a lány. A regényhez nyugalom kell, a regény nem pottyan a földre, mint a kavics, a regényhez csönd kell, erő, szívósság és szabadság, és ő aznap kezdett bele a regénybe, írt hajnalban, amikor… A két nyomozó figyelt. És bejött az anyja, mondta a lány, és mondta, hogy beszélni akar.

De volt ott egy másik elem is, mely gyakran felbukkant,

és nem volt könnyen azonosítható. Harag, így neveztem.

 Virginia Woolf: Saját szoba

Olyan árván üldögélt ott, a konyha sarkában, hogy megesett rajta a szívem.

A könnyem is kifolyt volna, ha rég el nem apadt volna.

Frissen mosott, szép szőke haja megcsillant a lámpafényben.

Szelíden, megadóan nézett maga elé.

Már csak ez a kis terület maradt a látószögében: a konyha sarka.

Lassú és hosszú visszavonulás vezetett idáig.

Nem volt ez mindig így.

Felsejlik egy mese a fiúról, aki tág horizontok mezejéről indult.

Szilaj sztyeppék lovasa ő.

Beláthatatlan távolságok szabad gyermeke.

Az udvarra egy szekér hajtott be. Mindent láttam a sárga sötétben, ahogy csukott szemhéjamon át látni lehetett, és azt is láttam, ahogy öregmama elérzékenyülve figyel, a szeméből egy könnycsepp gördül le öreg arcán, aztán keresztet vet. A szekeret lovak húzták, de angyalok hajtották. És énekszó jött velük, nem angyallárma, az énekesek megint mások voltak, nem láthatók, talán a meg nem értett vagy nem is létező fehér feléből a világnak.

Egy pszichoféreg bent ragadt: motoz, mászkál, rágcsál a csontjáratokban… Zsibbadás úr zsibbaszt és szúr, fémes-szálkás dörzsi, selyem és drót keveréke is jár vele… Vonatkoztass el, ne gondolj rájuk folyamatosan! – Lazíts, óvakodj… Jöjj, kalcium, jöjjjjj…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Most, a férfiban élő (egyik) leány is felébred.

Sejti, hogy az ura sohasem fog hazajönni. A háborúból nem szoktak visszatérni az emberek. Pont aznap ment el, amikor a fia megszületett. Behívták. Nem volt mit tenni. Nem reménykedik abban, hogy valaha viszontlátja.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon.

Fél évszázada tart a civilizációk háborúja, csak mi eddig távol éltünk a frontvonaltól. Most belecsöppentünk a kellős közepébe. És ezek után ide se kell jönniük a muszlimoknak vagy a kínaiaknak, netán az oroszoknak vagy bárki másnak, aki ezt tette, ide se kell jönnie senkinek, hogy harcoljon. Kinyírjuk egymást szépen mi magunk.

Mert mennének inkább az anyák, az elbújtatott fiatal életek szülői, mennének inkább ők a hadbíróság elé. Csak ne a gyerek, ne ágyútölteléknek. De nem mennek, dehogy. Mert nem tudják, mi a jó. Életükben először nem tudják, mi lenne a jó a gyereknek.

A többiek rábeszélnek, hogy menjünk fel az emeletre. Eleinte tartok a korlát nélküli, düledező lépcsőháztól, a hiányos lépcsőfokoktól, mereven nézek a lábam elé, míg felérünk a legfelső szintre. A födémet átütötte egy fa gyökérzete, a fa a tetőből nő, lombos ága benyúlik a szobába. Ilyesmi lehet Pripjaty városa is: szívesen megnéznénk az elhagyott iskolaépületet, a vidámparkot dodzsemekkel és óriáskerékkel.

Könnyedén lökte el magát a tetőről, szárnyait kitárva ereszkedett alá. Átsuhant a templom előtti tér felett, és a szemközti park fái közé repült. Keresett egy csendes helyet, ahol elkerülhette a kíváncsi tekinteteket, és leereszkedett a földre. Egy pillanat múlva jól öltözött ficsúr képében lépett ki egy öreg tölgy mögül. Fütyörészve indult meg a színes üveggolyókkal játszó kamaszok csoportja felé. Érezte a kisebbek erőteljes reményét a győzelemben.

A folyosón diópáccal kezelt faburkolat izzadta magából a középkori Angliát, a gyér világítás meg a falra akasztott kagylógalléros ruhák és Tudor-portrék a lenyakazós, kézzel evős és böfögős Henrik-féle időket idézték. Szobájuk falát szintén faburkolat fedte, és középkori képek díszítették: volt kivégzéses, volt kínzásos, meg egy a London Bridge-ről: hajótalpakon állt a híd, lakóházakkal volt tele, a korláton pedig lándzsára tűzött emberfejek díszelegtek, melyek fölött varjak keringtek.

A Galeotto bizonyos mértékig a Janus (Trubadúrvarázs) tükörregénye, de nem csak az. Galeotto Marzio, aki Magyarországon Janus Pannonius barátjaként és a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv megírójaként lett ismert, számos fontos munkát alkotott. Ezek egyike volt az De incognitis vulgo, amiért a velencei inkvizíció börtönbe zárta. A Galeotto egy hitében hol megerősödő zarándoklatot járó, hol elgyengülő racionalista gondolkodó életét mutatja be újszerű módon. A versbetéteket Diószegi Szabó Pál írta.

A „végső ignoramus minden ontológia eredője” – hallottam e betűk siklását egy távoli (farkasbőrrel védett) könyv „poszt-alkímiát” emlegető ónos és réz-sárgás (néha higanyosan folyékony, néha eukaliptuszlevél-, illetve pálmakéreg-keveredetten szárított) lapjairól…

Nekem nem volt soha abortuszom, mégse lehet gyerekem. Kata barátnőmnek egy volt. Húszévesen, egy egyetemi buliban feküdt le a pasijával, aki rögtön felszívódott, ahogy Kata szólt, hogy terhes. Elvetette. De legalább majdnem beleőrült, ez a mentsége. Pláne, mikor megtudta, hogy nincs esélye újabb terhességre. Ez meg itt a gyűrűiért és a Balcsiért hápog.