Hogyan bírja ez a közös, asztaltáncoltató szövegolvasás nem csak megjelölni hármasunk emberi cselekvését, de ezt a jelen lévő pillanatot, ezt a helyet, ezt a várost, ezt a kultúrát, ezt a világmindenséget is, hogyan olvashat így, éppen így és éppen bennünk – a szöveg alkotója, Isten?

 PRÓZA

Mielőtt becsengetett a lakásba, mély lélegzetet vett, és elismételte magában a szöveget, amit az öregnek kell majd elmondania. „Láttam azt a malmot! Álmomban jött el hozzám!”

 
De tényleg, mama, mit, ugyan mit mondtál volna, ha megkérdezik, hogy én hol kolbászoltam 14 évig? Hogy a szentlélek? Az? Az hozta a jó hírt madárként a szájában (a csőrében) a te szűz méhedig?

PRÓZA

Karola húsz év körüli, nehéz csontú, kicsattanóan egészséges lánynak tűnt. Úgy éreztem magam mellette, mint valami buddhista szultán, aki egyáltalán nem érti, miért épp neki mesélik az ezeregyéjszaka meséit. Egymás után rendeltem a málnaszörpöket. Senkit nem akartam lefejeztetni.

 PRÓZA

A verekedés Zsofka néném miatt tört ki, pontosabban őmiatta kapott össze két lovag, amiből akkora balhé kerekedett, hogy az Aranyhordó személyzete másnap is a vért sikálta a padlóról.

PRÓZA

Hova is menne ebben a sötét uszodában? Én találtam ki, hogy amíg leengedjük a vizet, nem kell a nagyvillany. Minek? A víznek nem kell világítani, letalál az így is. Az csak az emberrel van, hogy csak akkor találja a helyét, ha ipari reflektorral világítják neki az utat.

 
PRÓZA

Bugyborékot a tyúkok elfogadták, bár tollászkodni sem bírt, akárhogyan is igyekezett. A Kati egyszer akkorát röhögött rajta, hogy húslevesként végezte.

PRÓZA

egyenesen odament a piros csatos pénztárcához, és odasúgta neki, hogy már nem kell sokáig itt lennie, a csúnya hosszú lila karmú elárusítónénik között, az enyém leszel, és én mindig nagyon büszke leszek rád, és mindig szeretlek majd, és mindig teliraklak pénzzel, amit Lajos bácsinál keresek

PRÓZA

Az önkormányzat egyik magas, sötét ablaka előtt fekete-fehér madár ugrált a párkányon. Csőrével gyorsan, nagyokat sújtott az üvegre, szárnya vadul csapkodott, mintha be akarna repülni az ablakon valamiért, s kész volna betörni érte az üveget is. Percek teltek el, mire rájöttem, hogy makacsul, reménytelenül küzd a saját tükörképe ellen.

PRÓZA

Az Édes egy fémszéken ült és tarka kakast szorongatott a bal hóna alatt. A torkánál meg volt tépkedve a toll. Jobb kezében sárga kés, lába előtt egy fehér lavór. Az alján maradt vízben megcsillant a nyári konyha ereszcsatornája, amiből színes legyek ittak.

 PRÓZA

Alig három évet kellett volna eltöltenie Szarajevóban, de mert megütötte a magassági szintet, no meg az ábécét is tudta, a kiképzés után áttették a Belgrádba, a Tito gárdába. Ez a körülmény új embert formált belőle.

 PRÓZA

Mutatom: ott a csokigyár. A gyerekek ugrándoznak a recsegő ágyon, kiabálnak, itt lakunk, mézeskalácsház, nincs boszorkány, van csoki, csoki, csoki.

KÖLTÉSZET

Kinyitja a szekrény oldalának támasztott vasalódeszkát, és ráteszi az első tanút, amin először látta a kunkorodó végű, idegen hajszálakat. Mint egy francia séf a bélszínt, egyenlő hosszúságú, vékony csíkokra szeleteli az öltönyt.

PRÓZA

Az olyan verbális túlhabzások, mint az „ezt nézzétek meg”, leronthatják a kívánt hatást, és őszinte törekvésünket a kapcsolattartásra destruktívan befolyásolhatják. Modorossá válhatunk és narcisztikussá, s ez a közösség kedélyének halványulását szokta eredményezni.

PRÓZA

András nagyapám, mint egy búgócsiga, keresztüldülöngélt a tömegen, ki a májusfáig, amelynek síkos, iszamlós törzsén megtámaszkodva megismételte az előbbi szónoklatát: ne örüljetek olyan nagyon, úgyis visszajön a király!

PRÓZA

A szavak tompán, bénultan ülnek a mondatokban. Nem húzzuk őket közel. Hallgatunk.

 PRÓZA

Nézem a gerendát, gyönge az én mázsámhoz, mérem a másikat, az még szuvas is. Még a végén leszakadok, kitöröm a lábam, s nyomorék leszek életem végéig. Talán az erdőben lenne a legjobb. De mi lesz, ha jön a medve, én meg még csak fuldoklom?

PRÓZA

Egy tó, a föld alatt, a város alatt, a múltat elfeledő életek alatt, konyhaszekrények, teli kamrák, üres szívek, kietlen családok alatt, rendetlen gyerekszobák, zsibbadt nappalik alatt, sárga izzásban.

PRÓZA

A tarlón keletkezett kráterből vészjóslóan türemkedett elő a sárkány elszenesedett csontváza, ami még jobban megrémítette anyámat, mint amikor a szörnyeteget zuhanni látta. Nagyapám mögé húzódva leskelődött, mert egy ilyen teremtményről sosem lehet tudni, mikor színleli a halált.

 PRÓZA

Az egyik násznép lelkesebb részével kiraboltunk egy bankot. Szépen rímekbe szedtem a dolgot, nyakon öntöttem humorral, lírával, társadalomkritikával, és már nyílt is a széf. A pisztolyig el se jutottunk.