Rácz Boglárka versei

Decemberi vers
 
az akciós kinai izzósor nem világit,
a karácsonyi pontyot megszánod,
a fürdőkádba dobod, kopott szürke
égből hó szitál, az angyalt várod

talán, legalábbis valami magasztos
pillanatot, egy konyakot megiszol,
végül is ünnep van, aztán mint egy
megszeppent betlehemi király a kisded 
előtt, egész nap úgy ácsorogsz 

 

Régi vers

az ég szürke és kopott kardigán 
volt akkor, szemlátomást feszengtünk.
ahogy egymás mellett lépedeltünk a járdaszélen,
már nem emlékszem, hogy hová is mentünk,
hány éjszakát töltötem is azóta ébren, 
hány percet várakoztam arra, lehet-e idővel mérni,
hogy egyszer felismerem majd a lépteidet a lépcsőházban,
ki számolja a másodperceket,
néha azt hiszem csak elkerültük egymást,
te vársz ott ahonnan mindig elmegyek

Nem szerelmes vers

nem hiszem azt  hogy te jössz ismét
mikor a liftajtó csukódik a lépcsőházban
az erkélyen aki kinéz nem én vagyok
sosem jöhet akit mindig vártam
 

reggeli kávét aki kavar a fűtetlen konyhában
annak gondolataiban sosem jártál
postaládában titkos üzenetet sem 
keresgél nem ölelgeti fázósan a párnát
 

amin sosem láttalak aludni a félhomályban

Wamp-lira

hagyjuk most hogy szerinted
szent vagyok vagy épp kurtizán
kezed mindig a combjaimra téved
játékszerem vagy csupán
 

mulattatni vágyom magamat veled
ne kérdezd mire jók ezek a mozdulatok
ahogy szeszélyesen az arcodat simitom
úgysem lehet hogy eligazodj

szenvedélyen vagy bohém csapongásokon
legyek fennkölt múzsa vagy ledér lidérc
magadat előttem úgyis megadod