Závada Péter versei

SPRINT

                                     Spáh Karcsinak

elértél végül gyűrött kézfejedig
fáradt-kék vénák, kihalt futópálya
megvártad: ma is múltad következik
megint a jövőt hagytad utoljára

visszafelé jössz már, ha ennél messzebb
a kanyarban gyér fű, vérpiros padok
a lomha szív-erekben salak serceg
lám, körbeértél, megint ugyanott

lassíts, az embert úgyis utolérik
gáncsoló sorsok,  könyöklő holnapok
ne kapkodj, ne vágj fel, lefutod végig
szép ez a verseny, szép és vontatott

lábad nyomán fürge falevél sprintel
szél duruzsol csak: hűvös, halk zene
tudd, hogy ha volt is cél, ma már nincsen
húzd meg a végét, hajrázz, halj bele

PRUSZLIK

Te rapszcéna-kazalban smiley tű, te!
Én: ujjaid köré csavart fonál,
Ki hozzád hiú ábrándokat fűzne,
S Méltán reméli: verse imponál,

S hogy lesz - akár egy árva cérnaszál is -,
Mi épp kitölt, átfér szíved fokán,  
S a tény, hogy hangja, bár kacér, nazális,
Nem gyöngít donhuáni szándokán,

Hogy életét, mi szép, sújtásos pruszlik,
Tiéddel végre összeöltse itt,
S csókjai, mint galamblelkű Bruce Lee-k
Röpködjenek, s mint dőre Kölcseyk

- Habár a jambusok kicsit kuszák -
Napestig hozzád zengje himnuszát.

SZEMCSAPÁGY

Ki érti, mondd, az ősi formulát:
miért a nyárra ősz, s az őszre tél?
Az ón az új mi végre fordul át,
mint két fogaskerék, mi összeér?

Ki érti, mondd, talán az alkotó,
miért a késztetés, a görcs, a vágy?
Miért rotál tucatnyi vasgolyó,
s kering az év, e lomha gömbcsapágy?

Miért követsz, s miért követlek én?
Önzéseink körhinta-tengelyén
csupán a kattogás kering velünk.

Miért, ha míg e verset gépelem,
akárha két parányi gépelem,
egymáson elforog tekintetünk.

INDIÁNNYÁR

Mint napsütötte reklám-indián,
oly barna most az árnyas Orczy tér.
Folt egy fakó dagerrotípián
- s csak állsz, ahogy a lábadon kifér.

Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér.
A szeptemberre külön színvilág van:
összekutyulva barna és fehér,
rumos kóla egy részeg indiánban.