Ó, mondd, te mit választanál?

Beharangozónkban a 2012-es Könyvhét kínálatából szemezgetünk. Megnézzük, melyek a slágertémák, mire érdemes figyelnünk.

Minden évben kétségbe eshetünk, ha végigtekintünk azokon a kiadványokon, amelyek az Ünnepi Könyvhétre jelennek meg. A lista idén is több mint háromszáz (pontosan: 333) újdonságot tartalmaz, és az ínyenc olvasónak kitart körülbelül karácsonyig, az újabb dömping kezdetéig.

Az igen vegyes felhozatal ellenére a műfaji lista áttekintése után kirajzolódik néhány tendencia. Az előbbi években a „Trianon-cumani” és az erdélyi tematika volt népszerű a legtöbb kiadónál, most pedig a szépirodalom is kezdi levetkezni borzongását és távolságtartását az őt körülvevő valóságtól, közélettől, politikától. Kevesebb a posztmodern játék, visszaszorul a fikció, és erőteljesebben tűnik elő a rendszerváltás utáni fátyol mögül az irodalom társadalomtudományos arcéle. Eljött volna az idő, amikor a literatúra nem a valóság mellé és mellett beszél, hanem párbeszédre hívja saját korát?

A választ nem tudhatjuk, de ennek egyik jeleként is értékelhetjük, hogy az Élet és Irodalomban (ÉS) mesterségesen gerjesztett politikai költészet vita végre feltöltődhet primer szövegekkel. A Magvető ugyanis erőteljesen próbálja bizonyítani: van elég szövegünk, hogy ne csak levegőbe beszéljünk, amikor a közéleti költészet fogalmát említjük. Ezért hát összeállított egy antológiát Édes hazám – kortárs közéleti versek címmel, amellyel azt kívánja elhitetni: „Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet”. Bár inkább úgy tűnik, éppen a Magvető szeretné divatba hozni. De maga a szándék is számos kérdést vet fel. Eddig miért ódzkodott annyira az irodalom a közéleti kérdésektől? A balliberális írók miért nem merték kimondani azt a szót, hogy haza? És azt, hogy hajléktalan és létminimum? Miért érzik hirtelenjében szükségesnek felvállalni a közéleti kérdéseket?

A választ az irodalomtörténészekre hagyjuk, akiknek mindenképpen be kell vonniuk a vizsgálatba Szálinger Balázs Köztársaság című kötetét, amely a szerző bevallása szerint egyáltalán nem szeretné meglovagolni a politikai költészet körül kialakult hullámot (erről lásd hamarosan megjelenő interjúnkat). Pedig szó esik benne korrupcióról, Salgótarjánról, a Józsefvárosról, a rendszerváltásról, Brutusról és Caesarról – olykor drámai formában, de többnyire a líra eszközeivel.

A friss kiadványok között megtalálhatjuk Dsida Jenő összes költeményeit (Irodalmi Jelen Könyvek), amely az író eddig ismert legteljesebb életművét adja közre, és ezután Erdélyben is ugyanúgy hozzáférhető, mint Magyarországon.

A másik ilyen hullám az irodalom tényfeltáró erejébe vetett hit. A prózában is kitapintható annak a közéletiségnek az igénye, amely a politikai költészetet jellemzi. Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című aktuálpolitikai mesegyűjteménye pedig stílusos lenyomata az író erőteljes humorának és rendszerkritikájának.

A tényfeltáró hullám „ügynök”-vonalát már hónapokkal ezelőtt megalapozta Szőnyei Tamás Titkos írás című dupla kötetének mintegy ezer oldala, amely az Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990 alcímet viseli. Ebbe a vonulatba sorolható Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim voltak (Kalligram) című regénye, amely a „megcsalt barátság könyve”. Végel László Bűnhődés (Noran Linro) című naplóregénye is a vallomásos korrajzokhoz sorolható, habár nem leleplezni akar, inkább egy délvidéki pillantást vet Berlinre az újraegyesítés után.

De akad olyan könyv is, amelyben az irodalom saját magával játszik – egyszerre erőteljesen megbontva és továbbépítve a fikciót. Ez történik például Gerőcs Péter Tárgyak (Scolar) című novelláskötetében, amelyben egy ismeretlen Mészöly Miklós- és Márton László-kéziratra bukkannak. A könyv nyilván ínyenceknek szól, akik szeretik, ha az irodalom önmagát gyámbássza, és élvezkedik azon, hogy szereti magát nagyon. A Librariuson közölt részlet mindenesetre ígéretesnek mutatja a művet. Mint ahogy Czapáry Veronika Könyvhét előtt debütált Anya kacag (Jelenkor) című reality kibeszélő prózájából is sok minden feltárul a kortárs irodalmi életről.

Az egyik legérdekesebb jelen-regénynek tűnik Kerékgyártó István Rükverc (Kalligram) című prózakötete, amelyen keresztül megtapasztalhatjuk: hogyan csúszhat meg a kisember a mindennapokban, majd miként kerülhet peremhelyzetbe. A fellelhető szemelvények azt sejtetik, nagy meglepetést is okozhat a kötet – ehhez viszont az kell, hogy a kritikusok ne csak a nagyregényeket várják, hanem becsüljék meg a novellafüzért, amely éppen annyira van az élvezetért, mint a közért.

Ha pedig nem csak a fiktív állományjavító szövegvilág-szerekkel szeretné édesíteni az olvasó a közéleti kérdések sorát, érdemes kézbe venni Ferge Zsuzsa Vágányok és vakvágányok a társadalompolitikában (L’Harmattan) című könyvét. Nem árt, ha az író mellett egy szaktekintély is nyilatkozik a közhelyzetről. Ha ezt az érdeklődést az egyik legégetőbb jelenkori problémára, a cigánykérdésre szűkítjük, akkor megfelelő történeti áttekintést ad mindehhez Majtényi Balázs és Majtényi György Cigánykérdés Magyarországon 1945-től 2010-ig (Libri) című kötete. Ebből megtudhatjuk, hogyan viszonyultak a címben megidézett problémához az egyes kormányzatok.

Aki arra kíváncsi, hogyan lehet átmenteni ezt az egész megfoghatatlan, nyomtatott és középiskolás fejekbe vert szövegmasszát az utókorba, feltétlenül vegye a kezébe Fűzfa Balázs Mentés másként – Tanulmányok, esszék irodalomról, olvasásról, tanításról (PONT Kiadó) című kötetét. Ebből ugyanis kiderül, mit kezdjünk az irodalommal a harmadik évezredben, és mit pakolhatunk bele a jövő digitális iskolatáskájába. Digitális jegyzetünkbe egyelőre ennyi fért, de könyvheti ajánlóink között még számos érdekes kiadvány található.