Ugrás a tartalomra

Ó, mondd, te mit választanál?

Beharangozónkban a 2012-es Könyvhét kínálatából szemezgetünk. Megnézzük, melyek a slágertémák, mire érdemes figyelnünk.

Minden évben kétségbe eshetünk, ha végigtekintünk azokon a kiadványokon, amelyek az Ünnepi Könyvhétre jelennek meg. A lista idén is több mint háromszáz (pontosan: 333) újdonságot tartalmaz, és az ínyenc olvasónak kitart körülbelül karácsonyig, az újabb dömping kezdetéig.

Az igen vegyes felhozatal ellenére a műfaji lista áttekintése után kirajzolódik néhány tendencia. Az előbbi években a „Trianon-cumani” és az erdélyi tematika volt népszerű a legtöbb kiadónál, most pedig a szépirodalom is kezdi levetkezni borzongását és távolságtartását az őt körülvevő valóságtól, közélettől, politikától. Kevesebb a posztmodern játék, visszaszorul a fikció, és erőteljesebben tűnik elő a rendszerváltás utáni fátyol mögül az irodalom társadalomtudományos arcéle. Eljött volna az idő, amikor a literatúra nem a valóság mellé és mellett beszél, hanem párbeszédre hívja saját korát?

A választ nem tudhatjuk, de ennek egyik jeleként is értékelhetjük, hogy az Élet és Irodalomban (ÉS) mesterségesen gerjesztett politikai költészet vita végre feltöltődhet primer szövegekkel. A Magvető ugyanis erőteljesen próbálja bizonyítani: van elég szövegünk, hogy ne csak levegőbe beszéljünk, amikor a közéleti költészet fogalmát említjük. Ezért hát összeállított egy antológiát Édes hazám – kortárs közéleti versek címmel, amellyel azt kívánja elhitetni: „Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet”. Bár inkább úgy tűnik, éppen a Magvető szeretné divatba hozni. De maga a szándék is számos kérdést vet fel. Eddig miért ódzkodott annyira az irodalom a közéleti kérdésektől? A balliberális írók miért nem merték kimondani azt a szót, hogy haza? És azt, hogy hajléktalan és létminimum? Miért érzik hirtelenjében szükségesnek felvállalni a közéleti kérdéseket?

A választ az irodalomtörténészekre hagyjuk, akiknek mindenképpen be kell vonniuk a vizsgálatba Szálinger Balázs Köztársaság című kötetét, amely a szerző bevallása szerint egyáltalán nem szeretné meglovagolni a politikai költészet körül kialakult hullámot (erről lásd hamarosan megjelenő interjúnkat). Pedig szó esik benne korrupcióról, Salgótarjánról, a Józsefvárosról, a rendszerváltásról, Brutusról és Caesarról – olykor drámai formában, de többnyire a líra eszközeivel.

A friss kiadványok között megtalálhatjuk Dsida Jenő összes költeményeit (Irodalmi Jelen Könyvek), amely az író eddig ismert legteljesebb életművét adja közre, és ezután Erdélyben is ugyanúgy hozzáférhető, mint Magyarországon.

A másik ilyen hullám az irodalom tényfeltáró erejébe vetett hit. A prózában is kitapintható annak a közéletiségnek az igénye, amely a politikai költészetet jellemzi. Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című aktuálpolitikai mesegyűjteménye pedig stílusos lenyomata az író erőteljes humorának és rendszerkritikájának.

A tényfeltáró hullám „ügynök”-vonalát már hónapokkal ezelőtt megalapozta Szőnyei Tamás Titkos írás című dupla kötetének mintegy ezer oldala, amely az Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990 alcímet viseli. Ebbe a vonulatba sorolható Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim voltak (Kalligram) című regénye, amely a „megcsalt barátság könyve”. Végel László Bűnhődés (Noran Linro) című naplóregénye is a vallomásos korrajzokhoz sorolható, habár nem leleplezni akar, inkább egy délvidéki pillantást vet Berlinre az újraegyesítés után.

De akad olyan könyv is, amelyben az irodalom saját magával játszik – egyszerre erőteljesen megbontva és továbbépítve a fikciót. Ez történik például Gerőcs Péter Tárgyak (Scolar) című novelláskötetében, amelyben egy ismeretlen Mészöly Miklós- és Márton László-kéziratra bukkannak. A könyv nyilván ínyenceknek szól, akik szeretik, ha az irodalom önmagát gyámbássza, és élvezkedik azon, hogy szereti magát nagyon. A Librariuson közölt részlet mindenesetre ígéretesnek mutatja a művet. Mint ahogy Czapáry Veronika Könyvhét előtt debütált Anya kacag (Jelenkor) című reality kibeszélő prózájából is sok minden feltárul a kortárs irodalmi életről.

Az egyik legérdekesebb jelen-regénynek tűnik Kerékgyártó István Rükverc (Kalligram) című prózakötete, amelyen keresztül megtapasztalhatjuk: hogyan csúszhat meg a kisember a mindennapokban, majd miként kerülhet peremhelyzetbe. A fellelhető szemelvények azt sejtetik, nagy meglepetést is okozhat a kötet – ehhez viszont az kell, hogy a kritikusok ne csak a nagyregényeket várják, hanem becsüljék meg a novellafüzért, amely éppen annyira van az élvezetért, mint a közért.

Ha pedig nem csak a fiktív állományjavító szövegvilág-szerekkel szeretné édesíteni az olvasó a közéleti kérdések sorát, érdemes kézbe venni Ferge Zsuzsa Vágányok és vakvágányok a társadalompolitikában (L’Harmattan) című könyvét. Nem árt, ha az író mellett egy szaktekintély is nyilatkozik a közhelyzetről. Ha ezt az érdeklődést az egyik legégetőbb jelenkori problémára, a cigánykérdésre szűkítjük, akkor megfelelő történeti áttekintést ad mindehhez Majtényi Balázs és Majtényi György Cigánykérdés Magyarországon 1945-től 2010-ig (Libri) című kötete. Ebből megtudhatjuk, hogyan viszonyultak a címben megidézett problémához az egyes kormányzatok.

Aki arra kíváncsi, hogyan lehet átmenteni ezt az egész megfoghatatlan, nyomtatott és középiskolás fejekbe vert szövegmasszát az utókorba, feltétlenül vegye a kezébe Fűzfa Balázs Mentés másként – Tanulmányok, esszék irodalomról, olvasásról, tanításról (PONT Kiadó) című kötetét. Ebből ugyanis kiderül, mit kezdjünk az irodalommal a harmadik évezredben, és mit pakolhatunk bele a jövő digitális iskolatáskájába. Digitális jegyzetünkbe egyelőre ennyi fért, de könyvheti ajánlóink között még számos érdekes kiadvány található.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.