A hónap költője – Jónás Tamás: Kemény – versek

Kemény

Rossz hírek

halál előtt egy élettel meglep minket a véletlen
untat minket az isten nincs kopasz fejeknek ingyen tincs
jó cipőt hordjuk a félelmet büntetést várunk az érdemnek
elestünk tagadjuk halál van megnyugszunk sok kis talánban
csalánnal verjük a sebeket keresztényszívű gyerekek
hiába sikítunk nem halljuk elvárjuk halálunk elvarrjuk

Háborús fotók alá

Van a világnak hajlata.
Már senki nem mehet haza.
Véget ért minden azelőtt,
mielőtt minden összedőlt.
Visszhangzik bennünk pár csoda,
de egyiknek sincs modora.
Szelíd csalán, még az lehet.
Színezett rend igaz helyett.

Kolozsvári bánat

repül a holló soha nyár. áll egy szív éppen szalutál.
üresebb mint egy hamutál. vagy a spájz anyunál apunál.
anyunak csontos a sírja már. apura üres sírja vár.
kolozsváron hol semmi nyom muszáj lesz lennem otthonom.
repülő holló nem madár. szájam és tudatom be nem áll.
akire várok mire vár. türelmetlen a katonám.
háború híján énekel. nem imádkozik térdepel.
hullik a holló csőre cső. hullik a könnyem kőre kő.

Csillagmocsok

Paprikás csönd csorog, jókedvből koncsorog.
Gyalog. Az angyalok szoktak így. Vagy dehogy!
Hogy jöttem én ide? Emlékszem. Nem. Mire?
Valami biztos. Az, ami már nem igaz.
Döntések tölgyei. Mind mintha dőlne ki.
Tehát: kihez, miért. Kitől? Vagy itt ki ért?
Kit érdekel vajon? Tulajdonom viszony.
Szárnyakból hullanak tollak így. Nem marad
ég se, ha nincs madár. Sár van itt. Sárga sár.

Kemény

Türelem, türelem, türelem, türelem.
Asztalok pihennek kocsmai kezemen.
Esőkabátban a fagyban, tél van talán.
Nagy versek neonkodnak a hasam falán.
Langyos korbácsok liánok a hátamon.
Mosolygós mindennapi hiányod fájlalom.
Szemem redőnye leeresztve, fáj a fény.
Fogam puhul. Ököl a mellkasban a remény.

A herceg balladája

Költő Urak, a verseny véget ért.
Fáradt vagyok, aludni lenne kedvem.
Hálás vagyok a szép szeméremért,
s tetszik minden, ami szemérmetlen.
Rongyos ruhák, díszes cipők között
mondataitok friss eleganciája,
látjátok, szívembe, szemembe költözött.
Versből áll lelkem kálváriája.

Szeretőm elhagyott, hagytam, de fájt,
hogy hűsége vergődő madár.
Hadd engedjek el már minden más muszájt,
Benneteket bőséges lakoma vár.
Soraitok párnaként nyomják fejemet,
pihenni mégse tudok, a nyugalom is fájna,
van a szépségben valami olcsó rettenet,
versekből áll lelkem kálváriája.

Dicsőség a nyelvnek, ringó csónakok a szavak,
tengerre készülök ócska hajómmal,
cseppenként iszom a pillanatokat.
Nem lehetek mindenkivel jóban.
Törvényeim felett ma tort ülök magányban.
Fájdalmakat szövök szentenciákba.
Rímek flörtölnek nemesi hallgatással.
Versekből áll lelkem kálváriája.

ajánlás

Pihenni kiváltság, ti írjatok, fecsegjetek.
Istenek kíváncsiak e hercegi bálra.
Többet mondott beszédes csendetek,
mint némelyetek mézes, hízelgő szája.
Már nem tudom, mi fontos és mi súlyos.
Lehet, versenyünk bája a gőgös hiába.
Szokjunk hozzá a zsörtölődő újhoz!
Versekből áll lelkünk kálváriája.

Rendszeres remény

ahogy a szatyrokat dinnye vagy félkenyér
ahogy a szemhéjat egy másik gyenge héj
ahogy a fák fejét a szél a gyermekes
úgy kell érezni hogy nem már nem érdemes
ahogy az új másik tenyérrel telt tenyér
ahogy a gazdagot a még vagy már szegény
úgy kell mint fénynek a kényelem vagy a kény
rendszertelenül a még rendszeres remény

A versekhez Hajas Tibor performanszaiból állítottunk össze montázst (fotó: Vető János)