Parti Nagy Lajos: Mese, Mese, Mátka
A nép, az istenatta tengerárja meg óvasta vóna feszt, mán ha tudott vóna óvasni, még szerencse, hogy ez a Hoffmann meséjin nevekedett generácijó mán óvasni se nagyon tudott.
Magyar meskete
Eccer vót, hó nem vót, mán jóformán csak globálissan főmelegedett hajléktalanok vótak Márija országának alújáróiba alkotmánybírva, de annyijan, hogy arrú kódultak. A nemzeti tisztabúza éccakáján esett, hogy az eső es esett, meg az es, hogy Parti Tubica Lajos, ez a karvaltőkébe ojtott liberálburzsoá médiagalamb meséni kezdett. De nem ám rendessen, ahogy ez ildomba meg szokásba vót, bele az őszintét a népnek a képibe. Hogy hadd tuggya meg, hogy ez az isten kalaptya sikerrül sikerre libbenik, bibir csókjával felélesztve még a hamvadó cigarettavéget es, de ollan mértékben, hogy a haldokló nyugat nem győzi türelemvel még a nézésit se, akkorákat brüsszeltve, hogy azerig ér a csóvája. Mer itten mán, ahogy újévre megmondva lett, begyütt a jókedv meg a kacagány, oszt akkora a bősség, különös tekintetvel a keráli mellbősségre meg derékbősségre, hogy annak még a gonosz ofsorok is a csudájára járnak, míg a NAV nem jár a csudájuk után. Mer megmonta már a tutit az a másik kerál, az a rákosi vipera, aki vót, amikó vót, noha igazábul nem es vót, mer nem löhetött, mer akkorság ippeg szünetőt a magyar történelem vagy negyven esztendejig, hogy aki nincs ellenünk, az gyanús! De ez annak az elfajzott fajtatársnak, ennek a Galambfalvi Parti Lajosnak smafu. Ez nem errül irkafirkál. De nem ám. Hanem jártattya a szóbeszéggyit mindenfélérül, hogy ki kikvel és mennyi évre titkosejtva lopik, meg toszik, hogy a kúrást meg elkúrást, mán bocsánat a szójér, a kupakolást ne is emliccsük. Avvót aztán, hogy csak monta a hamisságait bele az életes irodalomba, ami kössztudomás szerént es csak senemélet meg senemegyéb, dacára, hogy hatvannégyvármegyeileg figyelmezve lett több ízbe, úgymint csokoládé, vanillia meg puccs. De hejába mégis, vót hát háborodás, akkoracska ippeg, hogy némellek mán a hatlövetű zsinóros-paszomántos kalasnyikovjukhoz kapkodtak, csak hogy jószándékval felvilágosíccsák nemzetileg, aki még illen setétben bujálkodó ellen forradalmár köszméte, a kétharmadát nekije! A nép az istenatta tengerárja meg óvasta vóna feszt, mán ha tudott vóna óvasni, még szerencse, hogy ez a Hoffmann meséjin nevekedett generácijó mán óvasni se nagyon tudott, minek is az a munka világába visszavezetett járadékosnak adózva meg átfázva a nemzeti együttműködés hőseinek terin. Szerencse vót a nagy emútnyócévi tatárkodásba az es, hogy mégse nem nagyon óvashatták, merhogy az úság nemzeti kulturális médiaalapilag főkőtözött a virtuális internetsztrádára parkolósávnak, na ott aztán óvashatta akárki, aki előbbség befizette magát a listára, hadd tudja a tudodki, hogy ű az, aki olvasja. Mer hát illen ez a kultúra mindekijé, csak nem jutsz hozzá nevű társas játék, ki tolval, ki cenzurával, kinevetve a végén, amíg meg nem hótt.
Bárdos József
