Hervay

76 éves volna Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10.) költő, író, műfordító. 
   Giza, ahogyan a háta mögött neveztük. Ahogyan ült, elveszett veréb, a Bajza utcában. Ahogy fiatalok voltunk, ő pedig öreg. És elveszett.
   1956-tól erdélyi magyar nyelvű lapoknál dolgozott, 1963-ban jelent meg első verseskötete. 1976-tól, Szilágyi Domokos halála után élt Budapesten. A Móra szerkesztőjeként (korrekroraként?) érezte magát szörnyen. Életműve fontos része a pszichológiai kísérletek, és a Kobak-mesekönyvek.
  
   Jó költő. Igazán jó. Nem illendő, amit mondok, hiszen a jó költő jó verse: fáj. Az erdélyi népköltészet és a fájdalom ötvözete: a balladák, a ráolvasások, a siratók. Románból fordított.

   Nyilván meg kellett élnie valamiből. Vagy ki tudhatja ma már. 1977-ben a bukaresti földrengésben meghalt a fia, és ezt a tragédiát nem tudta kiheverni. Ahogy férje, Szilágyi Domokos, maga döntött úgy, vége az életnek. Nincs tovább.
   Dráma. Lehet, olyannak kellene megírni, akit csak az egész vékony szele érintett.
  
   Ültünk, mondom, ültünk a Bajza utca írószövetségi kombinátjában (Deák vendéglő). Hervay soha meg nem szólalt. Vagy megszólalt, de nem hallottuk, mert fiatalok voltunk, jutott dolog bőven egyéb, szerelemeskedtünk, konspiráltunk, utáltuk egymást, tégláztuk a „téglákat”, fütyültünk a világra, ittunk, ha volt mit. Ő ült. Ivott, amikor ivott. De nem tudom: iszogatott inkább. Azt hiszem, némán siratta magát, a családot, a gyerekét. Siratta az életet. Nem kommunistázott, nem Ceausescuzott, nem panaszkodott. Nyögte, amit rámértek a nagyhatalmak, Trianon. Rámért a kor. 

Onagy Zoltán

XXXXXXXXXXXXXXXXXX

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító.
1952-ben Zilahon érettségizik. Kolozsváron előbb a színművészeti, azután a magyar szak diákja 1952-1953-ban. Az 1957-1961 között tanár, újságíró (Napsugár, Ifjúmunkás) Bukarestben, 1961-ben férjhez megy Szilágyi Domokos költőhöz. 1976-ban áttelepül Magyarországra. Fia, Kobak az 1977-es bukaresti földrengésben hal meg. Egyedül marad, saját kezével véget vet az életének. Közös sírban nyugszanak mind a hárman a kolozsvári házsongárdi temetőben: Szilágyi Domokos, Hervay Gizella és a gyermekük, Szilágyi Attila.

Díjai
A Román Írószövetség Díja (1973)
Magyar Művészetért Díj (posztumusz) (1993)

Kötetei
1963 – Virág a végtelenben (versek)
1966 – Reggeltől halálig (versek)
1966 – Kobak könyve (mesék)
1968 – Kobak második könyve (mesék)
1968 – Tőmondatok
1973 – Kobak könyve (gyűjteményes kiadás)
1973 – Űrlap (versek)
1978 – Zuhanások (oratórium három hangra)
1978 – A mondat folytatása (válogatott versek)
1978 – Kettészelt madár. Requiem. (versek)
1980 – Száműzött szivárvány
1983 – Lódenkabát Keleteurópa szegén (versek)
1983 – Életfa (gyermekversek)
1999 – Az idő körei (összegyűjtött versek)

Műfordításai
L. Mileva: Városon át vonatozunk (gyermekversek) Bk., 1964
Demostene Botez: Építünk (versek) Bk., 1965
Demostene Botez: Tücsök-mese (versek) Bk., 1966
Ana Blandiana: Homokóra (versek) Bk., 1971.