Onagy Zoltán

Németh László feltámadás előtt?

2011. április. 18. - 05:33

(1901. április 18.–1975. március 3.)

1975-ben halt meg Németh László. "Szeretném, ha volna kedved válaszolni néhány kérdésre – az évforduló kapcsán" – kértem néhány kollégát. A válaszok olvashatók alant.

OZ: Németh Lászlót 1951-ben József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és “A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. Számtalan gimnázium és általános iskola viseli a nevét. Mégsem látom, hogy legendáját, hírnevét, írói nagyságát az olvasók olvasással honorálnák. Mintha Németh László kikopott volna élő irodalmunkból. Te hogyan látod?
Pécsi Györgyi: Tetszés szerint folytatható a névsor, Illyés Gyula, Déry Tibor, Mándy Iván, Sütő András például, hogy csak az egykor legolvasottabbakat, legismertebbeket mondjam. Az olvasói szokások is, meg a kánonok is változnak. A kilencvenes évek első felében a legolvasottabb klasszikus Tamási Áron meg Krúdy Gyula volt – aztán olyasmi történt, amit még egy komolytalan irodalmár sem mert volna hangosan kimondani: Wass Albert lett a legolvasottabb író; hirtelenjében tizenvalahány köztéri szobrot állítottak Wassnak a Kárpát-medencében. Németh Lászlónak is van pár köztéri szobra, de sokkal több a nem köztéri, pl. a nevét viselő budapesti iskolákban lévő szobrai nem az épület előtt, hanem bent, az aulában vannak. Általában a népszerűséget, kanonizáltságot apályosabb időszak követi – az új paradigma Ottlikot tette centrumba, megépítette a kultuszát, tényleg jó, hogy föl lett fedezve, de látszik, hogy elfáradt az Ottlik-kultusz is. Egyrészt egy elég massszív kör ma is ápolja a Németh László-kultuszt, másrészt meg teljesen mindegy, ma hányan olvassák Móriczot, Mikszáthot, Kemény Zsigmondot, Babits regényeit vagy Balassi, Csokonai verseit – nemzeti irodalmunk fundamentális részei, és Németh László életműve is az. Vagy számít-e, hányan olvassák a ma élő egyik (a kettőből az) legjobb írónk, Szilágyi István regényeit? Persze, számít. (Dupla zárójel: szívesen belekukkantanék, mondjuk a harminc év múlva uralkodó kánonba, ír-e és mit a mi ma legnépszerűbb, legolvasottabb, legjobban megbecsült kortárs íróinkról.)
De hogy ne menjek a kérdés mellé: legendája – hát igen, Némethnek sokkal erősebb a ’negatív’ legendája, mint a ’pozitív’ (de ronda szavak!). A negatív legendájának a legfőbb oka szerintem az ő ún. harmadik utas elképzelése. Móricz is, Bibó is harmadik útban gondolkodott, de Németh dolgozta ki – ez lett az MDF mozgalom (és nem a párt!) programja, amit aztán rendesen lapátra tettek.

OZ: Későkamasz fiatalemberként olvastam híres regényeit, a Gyászt, az Iszonyt, az Égető Esztert. Azóta nem. Tegnap este a Duna TV megismételte - nyilván tekintettel az évfordulóra - az Iszonyt. Meglepett, milyen egyértelmű nőellenességgel ábrázolja, állítja elénk Nellit, a főhőst. Nem emlékeztem rá. Más olvasó számára, például számodra, azonnal egyértelmű volt?
PGy: Nem láttam a filmet, de a klasszikus filmek kivételével a filmek, pláne az adaptációk sokkal gyorsabban avulnak, mint az irodalom. Az a gyanúm, hogy a film gyöngébb, mint a regény, de érdemes lenne összevetni az adaptációt a regénnyel, és érdemes lenne eljátszani a gondolattal (még inkább kipróbálni), hogy egy mai földolgozás milyennek mutatná Kárász Nellit. Valószínű szexcentrikusnak, aki a frigiditását próbálja földolgozni, és a film sejtetné, hogy látens leszbikus, biszex vagy pedofil, csak a macsó környezetben nem meri vállalni önmagát. Németh regényeit mostanában nem olvastam (az esszéihez, tanulmányaihoz térek újra meg újra vissza), nekem nem tűnt föl a nőellenessége – csak az, hogy polgári konzervatív a férfi-nő képe. De el fogom újra olvasni az Iszonyt, és ha te is elolvasod, akkor visszatérhetnénk a regényre.

OZ: Végigkerestem a neten, mikor, hol játsszák mostanában drámái valamelyikét. Lehet, rosszul kerestem, de nem láttam egyetlen új bemutatót, egyetlen aktualizált drámáját, pedig volna választék, huszonkét drámát írt pályafutása alatt. Mi lehet az oka?
PGy: Tavaly vagy tavalyelőtt az Evangéliumi Színház játszotta valamelyik darabját (nem láttam). A színház nem magánvállalkozás, hogy ül az író a laptopja előtt, aztán csak áram kell, meg spiritusz. A színház sok pénzzel működik, tehát sokkal inkább függvénye a kultúrpolitikának, mint az irodalom. Másrészt a Németh-drámák ’komolyak’ – tragikusak, fenségesek, emelkedett gondolatokat járnak körül, korunk uralkodó látás- és beszédmódja az irónia, minden közbeszéd és közszereplés iróniával van átitatva (és röhögéssel körülvéve), és talán csak a szentmisék maradtak mentesek az iróniától. De azért azt gondolom, Németh több darabját is lehetne játszani kor-szerű dramaturgiával, rengeteg élő gondolat van bennük – kétségtelen, erőteljes, teremtő színházi rendező kellene hozzá.

OZ: Ismerjük a korabeli politikai viszonyokat, hogy az író keze is fegyver az imperializmus elleni harcban. De az ember mégsem gondolná, hogy tehetséges, elszánt, jelentős életművet maguk után hagyó írók is eltűnnek a politikai ködben, ami mégis szomorú volna, vagy pedig gondoljunk a Shakespeare életműre, kétszáz év lappangás után támadt fel, ragyog azóta is? Elképzelhető, hogy Németh László váratlanul újra él, regényei ötvenezres példányban fogynak, darabjai telt ház előtt mennek tomboló sikerrel?
PGy: Most nem tudjuk elképzelni, de ha megtörténne, utólag pontosan látnánk, milyen hiány hívta életre, milyen űr tátongott, amit be kellett töltenie. Most csak azt tudjuk elképzelni, hogy az, amit irodalomnak tudunk, ismerünk, és társadalmi közkincsnek gondolunk vagy remélünk, annak az a jövője, hogy anakronizmussá, fölösleges lommá fog válni: az egész írásbeli kultúra ripsz-ropsz elavul, és, ahogyan a ’szovjet’ sámánizmus’ esetében is történt, maradék képviselőit a jövő utópistái rövid úton likvidálják.

Rapai Ágnes: Azért kopott ki az irodalomból, mert nálunk mindenből politikát csinálnak.

OZ: Végigkerestem a neten, mikor, hol játsszák mostanában drámái valamelyikét. Lehet, rosszul kerestem, de nem láttam egyetlen új bemutatót, egyetlen aktualizált drámáját, pedig volna választék, huszonkét drámát írt pályafutása alatt. Mi lehet az oka?
RÁ: Már mondtam, Zolikám, a POLITIKA! Kicsit már felül kéne emelkedni azon, mit mond egy művész. Picasso kommunista volt, Salvador Dali pedig fasiszta. De ez senkit nem izgat. Csak nálunk van ez a hülyeség!

Sok.

Sok is, kevés is ahhoz, hogy egyszerre döntsük el, száz év múlva is azt a Németh Lászlót látjuk-e, aki a népi írók zászlóshajójaként, a harmadik út teoretikusaként behódol a trükkös Aczélnak és csapatának, aki előbb elfogadja a véres kezekből a Kossuth-díjat (1957), később a SZU-beli jutalom körutat (mert megérdemli), aztán mindent, amihez az alku segíti; vagy a héroszt, a legnagyobb magyar-magyar írót látjuk majd, aki évszázadokra előre tudta a magyar nép (nagybetűvel: a Magyar Nép) sorsát, helyét, lehetséges mozgási lehetőségeit a világban.

A hihetetlen mennyiségű tanulmány, elemzés, dolgozat az életműről nem segít ennek eldöntésében. "1957-től kezdve nemcsak a legnépszerűbb írók egyike, hanem az élő irodalom egyik legfőbb szereplője is. Felismerte a történelem parancsolta szerepet és erkölcsi kötelességként vállalta. A József Attila-díjat még műfordítóként kapja, a Kossuth-díj már a korszak nagy alkotóművészének szólt. És közeledve hatvanadik évéhez, következett alkotókészségének virágkora. Epikai fő műve, a nagy terjedelmű Égető Eszter, megjelenésétől klasszikus regénynek számít. Drámáit – történelmi képeit és családi tragédiáit – egymás után adják elő, és gyorsan írja az újakat. Köztük a Széchenyi mellett legszínszerűbb és legerősebb konfliktusú Bolyai c. drámáját, amelyben egybeötvözi a történelmi problematikát és a családi konfliktust. Galileije a kor egyik legnagyobb színházi sikere" – mondja az irodalomtörténet furcsa kis csavarral.

Bevallom, nem vallom be, kétségeim vannak. Darabjait nem játsszák. Emlékezetes regényei mintha hiányoznának a könyvesboltokból, pedig a Kráter Könyvműhely rendületlenül adogatja ki a hagyatékot, talán az érdeklődés és a megrendelés hiánya miatt nem kerülnek szem elé. A tapasztalat szerint, ha a viharokban ekkora szobor eldől, s tűnik el a szem elől a felvert porban, egyedül az állványzat újraépítése sok tízezer órát, sok száz embert igényel. Ki tudja, jut-e erre igény, erő, akarat, pénz valaha a megváltozott világban?