A világ írócsodája
A világ csodája. Írónő. Amerikai írónő. Mint tudjuk, Amerika a csodák hazája. Vak, néma, süket. Író. De nem csak, hogy írónő, ami maga csúcsteljesítmény vak, süket és néma embertől, de közíró és közéleti személyiség. Próbáljuk meg elképzelni Európában, nem ma, mondjuk hatvan évvel ezelőtt, hogy egy többszörösen hátrányos helyzetű nő (NŐ!) közéleti ember legyen, megjelenjen a nyilvánosság előtt. Az európai gyakorlat szerint, ha valaki ilyen eszement ötlettel áll elő, hogy iskola (főiskola!), egyetlen percre ki nem engedik a rácsos ágyból.
Egészségesen látja meg a napvilágot, aztán valami kideríthetetlen betegség miatt megvakul, megsüketül, megnémul. Hatévesen talál rá egy tanárnő, név szerint Anne Sullivan (aki Helen Keller tanításával, a módszer dokumentálásával lerakja a siketnéma oktatás alapjait). A gyermeket jeleléssel tanítja meg beszélni, csodák csodája. Beszéde olyan lehetett persze, mint a siketnémáké, ijesztő és borzasztó, képzeljük csak el, szívre a kezet (ne hazudj, Olvasó!), a tikkelőt, a hebegőt, a féllábút, a gyengén látót (bár őt talán nem), a fületlent, az üvegszeműt, a görbét és az egyebeket is nehezen viseljük. Nehezen, mert nehezen. Az egészséges ember ösztönös irtózása és félelme mindentől, ami nem kerek. Így van ez, de könnyebb eltagadni. Amerikában a személyiség az ország szellemének megfelelően teljesít, nem számít különlegességnek. Harcos, aki nem adja meg magát a bajnak, nem adja fel, nem dől el. Mielőtt teljesen lelassulna, ráerősít, mint maga a nagy és gyönyörű Amerika. Akinek módja van rá, kötelességének érzi, hogy segítsen. Melléálljon.
Nálunk – Közép-Európa – bevett szokás, aki elesik, fejére lépünk, aki bedől, rúgunk rajta, aki megalázkodik, lehetőleg még jobban megalázzuk, mint terveztük. Nem biztos, hogy az állítás minden helyzetben kompatibilis, nem láttam Amerikát, és ha láttam volna is, mit láthattam volna belőle, Amerika maga a világ. De ha csak az elmélet szintjén igaz, ahol a gyenge kap még egy esélyt, nem mészárolják le azonnal spártai módon, nem repül le azonnal a Taigetosról, Amerika másolhatatlan és legyőzhetetlen.
1900-ban nyilvános, rendes főiskolára iratkozik be. Kitüntetéssel végez.
Mi történik Magyarországon?
1900 környékén egymillió magyar (hivatalosan 740 ezer) vándorol ki a Monarchiából az Újvilágba, József Attila szerint három millió; megszületik a mezőgazdasági munkavállalók úgynevezett „rabszolgatörvény”-e az aratósztrájkok, aratómunkások ellen; épül az Országház; katonáéknál törvényileg enyhítik a kikötést, a gúzsba kötést és a kurtavasat. Ezek történnek mifelénk az 1900. év közelében. Amerikában pedig, ami ott fent, most folyt.: Helen Keller megtanul gépelni. Egy süketnéma, vak nő megtanul gépelni. Egyedül, segítség nélkül írja könyveit, leveleit. Már ez a „segítség” is különös. Nem beszél, makog. Ki gépel addig? Nem lát. Nem hall. Nem látja a „tájat”, nem olvas újságot. Nem hallja a madarakat, a „rádiót”, a „televíziót”, nem hallja barátnői fecsegését, nem hallja a buszon az embereket, nem hallja a reggel és az este közti különbséget.
Mit ír? Ez az. Mit ír? Mennyire ingerszegény egy a maga sötétségébe csukott világ, ahová a hang se szűrődik be? És ha annyira, amennyire elképzelhető, hogyan differenciál? Honnan tudja meg, mi fontos, mi lényegtelen? De ez talán még megy is. De honnan az erő? Az íráshoz erő kell, adrenalin, cél, ami nem mosódik el a messzi ködökben sohasem. Mivel látja mindezt?
1923-tól bekapcsolódik az Amerikai Vakok Szövetsége munkájába. Élete során beutazza az öt kontinenst, előadásokat tart, agitál. Hogyan? Folytonosan anyagi gondokkal küzd. Egy időben arra kényszerül, hogy varietében lépjen fel. Énekel? Táncol? Fejszámol? Ez is Amerika. Később A. Carnegie támogatja. A hírhedt-híres színház-koncertterem alapítója.
Legeza Ilona szerint sorsát szinte kezdettől fogva élénk közérdeklődés kíséri, optimista írásait, amelyhez saját élete a fedezetet, széles körben olvassák. Kora kiemelkedő személyiségei fogadják barátságukba, különböző egyetemek díszdoktora.
Mark Twain azt mondja „a 19 század két legérdekesebb egyénisége Napóleon és Helen Keller voltak”. Legyen igaza.
Helen Adams Keller (Tuscumbia, Alabama, 1880. június 27. – Arcan Ridge, Connecticut, 1968. június 1.) amerikai író, aktivista és előadó. Az első siket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett.
