Tersánszky Józsi Jenő
A szabad, független, ennek köszönhetően a szegény író szimbóluma, Kakuk Marci szülőapja. Kakuk Marci a huszadik század nagyregénye. Érthetetlen, miért nem olvassák. Tömegek miért nem. Fiatal, üde, derűs. Talán az a gond, ami már a Nyugat mentalitását is vastagon bekente: az irodalomtörténetnek, a kritikának, a magyartanároknak az irodalom súlyos, szomorú, sötétbarna, hulla vérzik a végén, és minden második oldalon eldördül legalább egy útmutató erkölcsi példázat a magyar sorsról.
Irodalmunk nem tűri a nyegleséget. Az irodalom társadalmi problémák, morál és veretes mondatok összese. Az író Móricnál kezdődik, esetleg Krúdynál. De ha nagyon mélyre akarunk mászni, Füst Milánnál. Maradjunk annyiban Tersánszky születésnapja kapcsán, hogy a világ tele alig érthető dolgokkal. Rendben. Nem értünk mindenhez, az élet csupa bizonytalan tétel. De hogy Tersánszky miért nem kiadói bombasiker, miközben derűs, mókás, különleges, erőt ad, jókedvet teremt, az olvasó tíz oldal után másként látja az ablak előtt vénülő, ősznek ellenálló juharfát, felfoghatatlan.
Móricz írja Tersánszkyról: „Sohasem volt magyar író, aki ezt a mélyebb réteget, a koldusok, csavargók, hülyék, sárlakók világát oly közelről és oly édes otthonisággal ismerte volna.”
Ezt pedig Tersánszky mondta Hatvany Lajos irodalomcsinálásáról, nyilván csak azért, hogy képesek legyünk elhelyezni a nagy magyar irodalomtörténeti palettán (TJJenőt): "Magam részéről az ő lehetőségeivel, millióival és külsejével, valljam be, mit tennék? Az időmet mulatókban, kártyatermekben herdálnám, legföljebb medvevadászatra ruccannék ki Máramarosba, vagy Afrikába, oroszlán és fekete tündérek vadászatára! Foglalkoznék én irodalommal?" Ha valaki úgy gondolná, az irodalom lila hajnalok, párás mennyország, és persze a lélek ezoterikus mélye, olvassa el újra.
Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas író.
Idézetek tőle, róla
Róla
- Sohasem volt magyar író, aki ezt a legmélyebb réteget, a koldusok, csavargók, hülyék, sárlakók világát oly közelrôl és oly édes otthonisággal ismerte volna, mint Tersánszky. (Móricz Zsigmond)
- Ez az ember csupa-csupa játék volt, bohókás lélek, egy kópé. (Szeberényi Lehel)
Tőle
- A kísérleti ember az örök szükséglet a teremtésben. Ő a félbolond, ha nincs helyén, vagy a lángelme, ha helyére kerül.
- Hát istenem, az ember nem élhet úgy, hogy megvesse magát.
- A fordítottját csináltam annak, amit gyermekkoromban. Akkor egész nap lebzseltem, és este sunyi, jámbor pofával somfordáltam szüleim elé. Itt meg a művészek között adtam a ledér, javíthatatlan szoknyavadászt és borisszát: de otthon, a négy fal között kétségbeesett komolysággal ültem a papír elé, és összeszorított fogakkal küzdöttem a kifejezéssel.
- Olyat akartam írni, amilyet senki még. Nem volt mintám, nem volt esztétikám, mindent magamból merítettem, a legnagyobb küszködéssel és a legszentebb írói áhítattal.
