Onagy Zoltán

Morvay László

2011. március. 01. - 22:02

Szerette magát költőnek nevezni, emlékszem az izgalomra, amikor első versei megjelentek valamelyik ifjúsági lapban. Néhány kötete is megjelent, de inkább grafikus, örökmozgó szervező, legfőképpen tanár és tűzzománc mester volt. Morvay Lászlónak hívták. Esztergomban született. Esztergomi volt folyamatosan, miközben körbelakta és körbedolgozta az országot és az "utódállamokat". Nem költőként, nem grafikusként, hanem tűzzománc mesterként óriási tervei voltak. Nem jött össze. Sajnálhatja a város, láttam a Hévízen felállított óriás tűzzománcát a Városháza falán (Stephanus Rex), az egész utca képét megváltoztatja. 1974-ben diplomázott az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, 1986-ban végezte az MKF-et is. Egy ideig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem oktatója, egyetemi adjunktus. Minden volt. Barát is. Bolond, amennyire kötelező a szakmában. A munka hajszás rabszolgája. Akkor halt meg, amikor már mindent tudott a szakmáról, és ha nehezen is, de összejött az a család, amire vágyott, amíg próbálgatta a családokat. Csak éppen élve maradni nem tudott.

Nem sokkal halála előtt készítettem vele interjút. A következőket mondta:

OZ: A decembervégi Simonffy temetésen, Kisorosziban volt egy megrendítő felismerésem: az elmúlt években csak temetéseken találkozunk. Vaderna, Kollár Gyuri. Ennyire megvénültünk volna, ennyire elviszi az időt az életlehetőségek megteremtése, magyarul: ma már semmi nincs, csak a pénz utáni loholás?

ML: A pénz átugorhatatlan gát a pályán. Pénzhajsza, loholás. A mifélénkből soha nem lesz sikeres vállalkozó, mert a munka forintosítása nem olyan fontos, minthogy a keveset összehozd, hogy befejezhesd a megkezdett munkát. Mi csak annyira vagyunk ügyesek, szívósak és kemények, hogy kihajtsuk a megrendelőből a pénzt. Hogy egy kicsit átvágjuk, nem megy, mert soha nem értéket, nem számokkal és számlával lefordítható árut látunk, hanem a munkánkat, és azt többnyire aláértékeljük annak megfelelően, mennyire szerettük készítés közben, mennyi problémánk volt vele. Találkozni pedig azért csak temetéseken tudunk, mert megszűntek a régi szent helyek, a Libresszó, Hungária, a szerkesztőségek meleg, baráti fészke, a klubok, egyebek. És miközben a világ változott körülöttünk, mi magunk is megöregedtünk. Az értékrend idomul az elmozdult világhoz. Ráadásul a temetések figyelmeztetnek, dolgozni, dolgozni. Egy-egy temetés azt is megmutatja, talán megmenthettük volna némelyik összezuhant barátunkat. De hát van-e idő mindenre és mindenkire, amikor a legfontosabbak itt mozognak körülöttünk, rájuk kell vigyáznunk. A művészetnek áldozatai vannak. Tudomásul kell venni. Ez adja a varázsát, ha még ez sem volna érzékelhető a néző számára, akkor épp olyan kókler, kockázatmentes dolog volna, mint egy kilencvenhatos évjáratú szocdemes párttitkár áldozathozatala.

Morvay László, Esztergom, 1947. szeptember 4.– Budapest, 2004. március 1., grafikus, zománcművész, költő.

Egyéni kiállítások

1974 • Művelődési Központ, Esztergom

1975 • L.M.L. G., Firenze

1976 • Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest

1977 • Selmecbánya

1978 • Cirq Diverse, Liege (B)

1980 • Kunstgewerbe Schule, Zürich (CH)

1981 • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest

1987 • Penn State University (USA)

1988 • Kodály Intézet, Tokió

1989 • Pädagogische Aktion, München (D)