A műfekáliától a Szegedi Szabadtéri Játékokig
A szegedi műfekália-botrány magával rántotta a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját, Bátyai Edinát, aki a Reök-palota vezetője is. A szegedi Regionális Összművészeti Központban (REÖK) kiállított installáció értelmezésébe nem kívánunk belebonyolódni, azt megtették mások (a témában Molnár H. Magor írását ajánljuk). A hírös szögedi rendezvény miatt azonban kb. 250 ember vonult utcára 2012. november 30-án, és az István, a király jövő nyári előadásáról szóló sajtóbeszélgetése közben meleg vadgesztenyével, forralt borral és néhány transzparenssel követelte Bátyai Edina maradását. A szegedi közgyűlés ugyanis napirendre tűzte a Reök-palota és a Szeged Szabadtéri Játékok irányítójának sorsát, és a jobboldali többségű testület 15:14 arányban december 1-jén leváltotta utóbbi pozíciójáról az inkriminált személyt. Mivel a polgármester nem írta alá a határozatot, a döntés 15 nap múlva válhat hivatalossá.
Bátyai Edina valójában úgy vált a szegedi ellenállás arcává, hogy a mellette tüntetők az egyre inkább átpolitizálódó szegedi kulturális élet túlkapásaival szemben nyilvánították ki nemtetszésüket. A politikai nyomás első jele volt, hogy a Reök-palotában kiállított, fent említett installációt részben a kulturális bizottság ellenvéleményének köszönhetően az alkotó visszavonta. Feltételezhetően ezen bátorodtak fel a város kulturális életét átrendezni kívánó városatyák, és Bátyai Edina ügyvezető igazgató skalpját követelték.
A tüntetők azonban az ügyvezető igazgató státusza mellett a Szegedi Szabadtéri Játékok színvonalát is féltik, ugyanis a kulturális bizottság elejtett utalásai szerint a műsorterv is veszélybe kerülhet. Különösen szúrhatja a szemét a kultúrpolitika helyi irányítóinak az István, a király bemutatója, amelyet Alföldi Róbert rendez, aki korábban a János vizét sajátos értelmezésével már kiverte a biztosítékot konzervatív körökben.
A politikai csatározások közepette azonban sokan elfelejtik átgondolni, kiről és miről szól a vita. Bátyai Edina ugyanúgy politikai okokból, értesüléseink szerint pályázat nélkül került a rendezvény szervezését végző Nonprofit Kft. élére 2004. november 1-jétől, mint ahogy a most mozgolódó városatyák is szeretnék kinevezni utódját. Az egymásra mutogatás azonban nem érv, ne is éljünk vele ilyen személyre szabott módon. Sokkal szomorúbb az a hagyomány, hogy Szegeden láthatóan nem szükséges pályázat a kinevezéshez: minden politikai garnitúra hozza a saját embereit – akár az ország kevésbé napfényes részein.
De nézzük Bátyai Edina eddigi tevékenységét! Többen megjegyezték az elmúlt nyolc évben, hogy az említett ügyvezetőnek a Szabadtéri irányítására való alkalmassága megkérdőjelezhető. Az egyik ilyen, kvalitásaira finoman célzó írás éppen az Irodalmi Jelenben jelent meg 2011. áprilisában, amikor a rendezvény menedzsmentje sikeresen prózának minősítette Madách Imre Az ember tragédiája című művét. A szervezők nem győzték a hibás hirdetést eltüntetni az internetről és a város oszlopairól.
A Szegedi Szabadtéri Játékok népszerű eseménye a város kulturális életének, bár a rendezvény színvonaláról a számos hazai és nemzetközi díj ellenére megoszlanak a vélemények. Elég csak végigtekinteni azon szakmai kritikákat, amelyek az egyes előadásokkal foglalkoznak. (Véletlenszerűen kiválasztva egy a Revizorról és egy a SzegediLapról.) A Bátyai leváltása ellen tiltakozók főként attól félnek, hogy az ügyvezető igazgató menesztése után a rendezvény „haknivá” változik. A Szabadtéri azonban évek óta „hakni”, ugyanis éppen ez a fő funkciója: szórakoztató színházat csinál azokkal a neves színészekkel, akik a nyári szünetben leutaznak vidékre játszani. Az egyszeri látogató ilyenkor megveheti a legolcsóbb jegyet 4400 forintért egy olyan helyre, ahonnan az előadás élvezhetetlen. A látványos, többségében musical-szerű show csak 8400 forint felett válik érdekessé, ha egyáltalán. A Szabadtéri tehát drága és a nép egyszerű fiának gyakran átverés. A most sem magas színvonalat pedig az sem csökkentheti nagyon, ha nemzeti viseletbe öltözött Uz Bencék és Tormay Cecil-hősök ugrálnának a színpadon – többen ugyanis ettől tartanak.
Janza Kata, az egykori Barátok közt szereplő a Szabadtéri színpadán (Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)
A hatalom azonban teszi a dolgát, bármennyire mocskos, műfekáliával körített is az. Teszi, mert többségben van, és jobboldali, szélsőjobboldali összefogással, demokratikus felhatalmazással kezébe kaparintja a szegedi kultúra irányítását. Közben hőst farag egy olyan vezetőből, akinek leváltása igencsak megérett már. Az emberek, akik pénztárcájuk és ízlésük miatt messze elkerülik a Szabadtérit, petíciót írnak alá egy olyan vezető mellett, akinek tevékenységéről talán fogalmuk sincs. Alakja az átpolitizált kultúra elleni harc szimbóluma lett – ami talán csak egy örök idea. De Szegeden kétségtelenül történik valami, aminek értelmezése nem fehér és fekete, nem jobb- és baloldali köntösbe ágyazott. Valami, aminek összezavart eszmerendszere előtt két könnyen feledhető jelkép takarja ki a gondolkodás lehetőségét: egy művészeti alkotás és egy, a cikkben sokat emlegetett név.
A téma kapcsán hamarosan bővebb esszét közlünk Szeged-modell? címen, amely a városban az elmúlt évtizedben lezajlott kulturális folyamatokat érinti.
