A fasizmus bélyege és a mai magyar irodalom
Most érdemes angolra vagy németre fordítani a kortárs magyarokat, mert nagy irántuk a kereslet. Minden érdekli a nyugatiakat, ami magyar és fasiszta. Mármint, ami magyar, ebből adódóan egyértelműen fasiszta. Legalábbis ezt szűrtem le egy Londonban élő, főként magyarul író egyetemi tanár elbeszéléséből, akinek összegzése annyi: rossz lett magyarnak lenni. Érdemes hozzáolvasni Balogh Réka jegyzetét is a témához, aki egyetemista, jelenleg Londonban él, és kivételesen nem videóüzenetet küldött az elfoglalt magyar miniszterelnöknek arról, mit gondolnak rólunk az ottaniak.
Egy francia karikatúra (Forrás: http://www.presseurop.eu)
A magyar ugyanis szánni való nemzet lett a nyugatiak szemében, amelyet megfosztottak alapvető emberi jogaitól, ahol lábbal tiporják a sajtószabadságot. Tehát még azt sem írhatnám le, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya semmibe veszi a hajléktalanokat. Pedig ez kétségtelenül igaz. Még akkor is, ha rögtön nekem esnének, hogy helytelenül fogalmaztam, mert Magyar Köztársaság és Alkotmány már nem létezik, ugyanis mindkettőt máshogy hívják. De ez egy olyan ország, ahol tévedni is szabad. Időnként kitüntetés is jár érte. Ám ettől érzésem szerint még nem vagyunk fasiszta ország. Pedig külföldön jelenleg ez a legkedveltebb jelzőnk.
Egy német nyelvű kartikatúra (Forrás: http://antifa-hungary.blogspot.hu)
Minek köszönhetjük akkor ezt az egyszerre hasznos és kellemetlen bélyeget? Leginkább annak, hogy évek óta külföldre visszük a szennyest, az Unió és egyéb nyugati szervezetek nyakára járunk, és várjuk a segítséget, mint 1956 előtt és után annyiszor. A belügyeink európai szintű kínos kérdéssé válnak, és ebben nem kis szerepe van Kertész Imrének. Aki a következőket mondta 2009 novemberében: „Szélsőjobboldaliak és antiszemiták uralják az országot. Magyarország bűnei, az álnokság és az emberek kiszorítására való hajlam csak tovább növekszik. Akár háborúról, akár a fasizmusról vagy a szocializmusról legyen szó, egy biztos: Magyarország nem tud továbblépni, mindent újrasminkelnek újabb és újabb festőműhelyekben.” Úgy emlékszem, ez volt az első eset, amikor szembe náciztuk magunkat, kedvelt témát adva a világsajtónak.
Kertész szavai tehát egy fasiszta országként definiálták Magyarországot, holott a szélsőséges erők egész Európában erősek, és a radikálisok hangja kitűnik a csendes, megélhetésért küzdő tömegből. Úgy, ahogy egy radikális véleményű Nobel-díjas íróé, aki nem él az országban, de ennek ellenére magabiztosan nyilatkozik meg belső ügyeiről. Arról, hogy fasiszták vagyunk. Amit most már nemcsak, hogy elhisznek, hanem előszeretettel ismételnek is. De Kertész Imre végső soron egy hasznos félreértést segített elő.
Miért is hasznos ez a félreértés? Leginkább azért, mert olyan fokú nemzetközi sajnálat irányul Magyarország felé, ami felkelti az érdeklődést kultúránk iránt is. Mit ír az elnyomott magyar író, aki nem beszélhet? Hogyan alkot a magyar a fasizmus közepette? Így aztán a nyugati européer szomjazza a magyar kultúrát, a magyar irodalmat is, hiszen átélhet valamit az elmaradott Közép-Európa fájdalmából. Teret és díjat ad neki. Legyen szó akár a Torinói ló című filmről, amelynek művészi színvonala megkérdőjelezhető. Elismerése viszont a fentiek alapján jobban érthető. Hiszen Tarr Béla érdekes, de közel sem kiemelkedő filmje „az elnyomott magyar kultúráért” láthatatlan díját is megkapta a neves elismerés mellett. Bár ez, úgy látszik, csak a nyugat-európai embernek egyértelmű.
Egy másik német nyelvű kartikatúra (Forrás: http://www.szervuszausztria.hu)
A hasznos, bár kellemetlen félreértés azonban olyan lehetőségeket tartogat, amellyel számolnia kell minden, a piacra valamennyire figyelő ágazatnak, így a könyvszakmának is. Érdemes minél több magyar irodalmat angolra és németre fordítanunk, hogy kihasználjuk ezt a hype-ot. Mert ez is egyfajta árukapcsolás, bármennyire kínos. Egy, a Nyugat szemében fasizálódó ország kulturális nagykövetének lenni, aki egy jócskán eltúlzott állapotrajz cirkuszi majma.
Német piros lap Magyarországnak és egy rajzfilm a magyar közéletről
A bevezetőben található kép forrása: http://www.kunstsam.de
