Szavak meztelen – Zalán Tibor versei

 

 

Ősz

Levél lebben Az
emberből ki világból
már kifelé Hull

Illat

Még tartasz de a 
semmi is körülvesz ha
illata átjár

Idill         

A hullaházban
egy férfi – nekünk háttal –
virágot ültet

 

 

Mellétdal

Milyen magányosak éjjel a hegyek
kik holdtalan csillagtalan égben állnak
mikor óra sem kong mert vége a világnak

Milyen magányosak éjjel a vizek
mikor rázuhan a mindenség árnya
Isten üres szemgödrére – rá a világra

Milyen magányos vagy te éjről éjre
torkodat szorítja emléktelen tenger
s nagy fekete lepkék halnak meg szemedben

 

 

 

Szavak Meztelen

és véres húsdarabok

fekete tányéron

Nagy a hold Üvegcserepek

ragyognak a fűben

Valahol a szél megáll

Üres bakancsban homály

rohad

Kér és térdre ereszkedik

hozzá

Kavicsot ropogtat szájában

egy gyermek

Tarkón csapott nyúl

pofáján dermed a vér