-
Takáts D. Ágnes
Juhász Anna-szalonest Aradon
Idén ősszel harmadik alkalommal indult útjára az Irodalmi Karaván, amely november 2–5. között Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Déván népszerűsíti/népszerűsítette a magyar irodalmat. -
Irodalmi karaván – Határtalan utazás a magyar irodalommal
Aradra látogat a Juhász Anna Irodalmi Szalon.
-
Két férfi – egy (születésnapi) eset
Éppenséggel indulhatott volna sértődéssel is az ismeretségük, és lehetnének negyven éve faséban – szerencsére ennél azért sokkal „jobb fej” Petőcz és Zalán is, és igazi barátsággá nőtte ki magát kapcsolatuk. Pályájukon megannyi párhuzam, és legalább ennyi egyedi szín és hang fedezhető fel. – A Nyitott Műhelyben egy jókedvű beszélgetéssel ünnepelték a két szerző közös születésnapját, miközben csülkös bableves rotyogott Finta Laci boszorkánykonyhájában.
-
Irodalmi Jelen
Rímcsere és támadás – Szonettpárbaj vér nélkül
A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából különleges eseményre toborozták össze a költőket a József Attila Emlékhelyen: Illyés és József Attila versengését felelevenítve szonettpárbajban csaptak össze a lírikusok. A jeles költőkből álló zsűri mellett a közönség is szavazhatott a nyertesre. Bak Rita maga is részt vett a versengésben, élménybeszámolójából megtudhatjuk, kik nyerték a babérokat.
-
Irodalmi Jelen
Mi kell az írónak a toll mellé?
Könyvheti filmkörképünkben a Vörösmarty téren írókat kérdeztünk a könyvünnepre megjelenő újdonságaikról és arról, mit gondolnak napjaink kulturális valóságáról, irodalomról és könyvkínálatról. Zalán Tibornak három kötete is megjelent, Szele Anna Felejtsd el a Lajost! című prózakötetéről beszélt, Rimóczi László pedig arról, mi kell az írónak a toll mellé.
-
Irodalmi Jelen
A nyugati magyar irodalom vége? – Magyar Napok, Veszprém
A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara – a korábbi évekhez hasonlóan – idén tavasszal is sokszínű rendezvénysorozattal várta a határon túli magyar irodalom iránt érdeklődőket. Ennek eseményeiből adunk ízelítőt.
-
Boldog Zoltán
„Az elfogadás magánügy, a visszautasítás politikai”
Zalán Tibor József Attila-díját a játszótéri homokozóban elveszítették lányai, idén azonban megkapta a Magyarország Babérkoszorúja díjat. Ennek apropóján kérdeztük többek között arról, mit mond majd az elismerésekről unokájának, és valóban rosszabb-e a mai magyar irodalom, mint az 1980-as években.
-
Boldog Zoltán és Laik Eszter
10 irodalmi esemény, amelyre érdemes volt ellátogatni
Közel 100 irodalmi eseményen voltunk jelen 2014-ben. Ezekből választottuk ki azt a 10-et, amely nagy hatással volt ránk. Sorrendünk nem rangsor, csak a tájékozódást segíti. Helyszíneljük újra 2014-et!
-
Irodalmi Jelen
Élő folyóirat: 1 vers – 1 kép
Beszélgetés a modern magyar vizuális költészetről képversek, lettrista és konkrét költemények, valamint versposzterek alapján.
-
Irodalmi Jelen
R-ősz – „Obszcén Ocsmányságok Tára” – Corpus, Flamma, Morbus animi
A síma fejű kígyó, aki megkísértette Évát a Paradicsom kertjében, valószínűleg ugyancsak kalbász alakú jelenség volt. Nincs nő, ki ellent tud állni ennek a kígyónak, legyen hurka, kalbász avagy szafaládé formája. (Faludy György: Pantagrüel)
-
Irodalmi Jelen
Versek napja, csütörtök – Legalábbis – Fellinger Károly versei
Bejött a számítás, nincs szabad helyünk,
a valóság üres trójai faló -
Irodalmi Jelen
„Mintha Zalán egy érzéki női testen babrálna”
Az Irodalmi Jelenen is olvashattak már részleteket az érdeklődők Zalán Tibor Papírváros című regényének harmadik kötetéből, melynek megjelenése alkalmából Csikós Attila és Horváth Bence beszélgetett a szerzővel a Hadik Kávéházban. Kocsmablues-zal és prózával Menszátor Héresz Attila szolgált.
-
Boldog Zoltán
Változik-e a Szép versek?
A Szép versek antológiát ebben az évben Péczely Dóra helyett Szegő János szerkesztette. Mennyiben tér el az ő kánonja elődjének válogatásától? Mely szerzők kerültek be öt éven át folyamatosan a kötetbe?
-
Irodalmi Jelen
Zalán Tibor: Papírváros-foszlányok – regényrészlet
Nagy hold bámult az arcába Ezüst verejtékkel vonta be ez a fény a bőrét Már régóta hanyatt feküdt résnyire nyitott szemmel és az ablakon túli holdat nézte Hatalmas és agresszív volt ez a hold
-
Irodalmi Jelen
Szavak meztelen – Zalán Tibor versei
A hullaházban
egy férfi – nekünk háttal –
virágot ültet -
Laik Eszter
A könyvvé lett Verstörténés
A belváros szívébe költözött TAT Galériában mutatta be az Irodalmi Jelen a 45 költő műveit felvonultató Verstörténés-antológiát, mely az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Mányoki Endre az antológia szerkesztőjeként beszélt a költőcsoport történetéről. Beszámoló Hegedűs Gyöngyi fotóival.
-
Irodalmi Jelen
TOP 10 – 2013. június és Könyvhét
Az Irodalmi Jelen TOP10-es könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.
-
Irodalmi Jelen
A világot bámulom – interjú Zalán Tiborral – A hónap költője
Mindenki halálközelinek véli a költészetemet, holott éppenhogy életközeli. A fájdalom és a veszteség a két legfontosabb emberi minőség, és ezt a két minőséget nem adhatjuk fel. Nem adjuk fel, de nem is értjük. A költészet lényege talán éppen ez, ez a nem értés.
-
Irodalmi Jelen
Zalán Tibor: iker-karácsonyok – A hónap költője
Egyiket a szilveszter vitte el
másikat a fekete karácsony
Már nem látszik más a puszta kertben
néhány távolodó Isten-lábnyom -
Irodalmi Jelen
A hónap költője – Zalán Tibor – Papírváros 3 – második rész
Szeretkeztek, ettek, ittak, szeretkeztek. Szenvedély, mondta neki, ez a szenvedély, magyarázta neki, a szenvedély, amelybe bele fogunk mindketten halni, suttogta bele kialvatlan szájába. És a lány akkor sem válaszolt rá semmit.