Ugrás a tartalomra

 

Trafik

A különösen értékes kincsek a pult vastag üveglapja alatt voltak. Csörgős celofánba csomagolt szivarok, szálanként. Azok mik? Mint a cigaretta, csak sok cigaretta ereje egyben, mondta a nagymamám. A szemközti falon csillogó kulcstartók. Trabantos, autóklubos, fradis meg traubiszódás. A matricák műanyag mappákban voltak, amit csak a tarfikosnéni nyithatott ki, de lapozgatni már szabadon lehetett benne. A színes pénztárcák közül egy kartondobozból lehetett válogatni, olyan is volt köztük, amelyik váltogatta a színét, ha az ember mozgatta. De mi nem ezért jöttünk a trafikba. Lottóért, többnyire, hogy hazaérve együtt kitöltsük. Meg borítékért, bélyegért, és a trafikosnénitől mindig kaptam egy különösen szép mintázatú tízfillérest, csak úgy ajándékba. Néha negrót is, ha fájt a torkom.

Minden trafikhoz tartozott trafikosnéni, nem csak ahhoz, amelyikbe mi jártunk Hűvösvölgyben. Ritkábban bácsi. Agárdon például Hugó bácsi volt, de meg kell jegyezni, a trafikok között egészen különleges helyet foglaltak el a balatoniak és a velencei-taviak. Ezek mesebeli helyek voltak, amelyek csak nyáron léteztek, olyankor viszont a világ minden kincsét felvonultatták. Hugó bácsi egy kiszuperált, hatalmas lakókocsiban rendezte be a trafikját, ami olyan magasan volt, hogy egy dobogóra kellett fellépni, hogy felérjen az ember az ablakig, és hosszú sorba lehetett állni az oldala mentén, közben az ablakon át meglesni a kínálatot. Ha sorra kerültem, Hugó bácsi lehajolt az égből, én bemondtam jó hangosan, hogy a kék gyémántköves gyűrűt kérem, Hugó bácsi felnyúlt valahová a felhők közé, ahol a gyűrűk fityegtek egy aranydrótra felfűzve, és odaadta a gyémántköveset. Ez délutánra mindig rászorult az ujjamra, a nagymamámnak szappannal kellett dörgölni, hogy lejöjjön, és amíg visítottam a fürdőszobában, a nagyapám odakint dohogott, hogy már a huszadik függönykarikát veszitek meg a Hugónál, azt’ ez is kicsi.

Amikor Hugó bácsi és Agárd téli álmot aludt, akkor ott volt nekünk a hűvösvölgyi trafikosnéni. Őt senkinek nem jutott volna eszébe például eladónak nevezni. Mert nem is az volt, hanem a környék szíve. De ez bármilyen környéken igaz volt. A trafikosnéni bárhol is üldögélt, mindent tudott, ami fontos volt. Lehetett hozzá hírekért menni. Meg tanácsot kérni. Nem is kellett kérni, mert mindig tudta, hol szorít a cipő. Ha ablaknyílásos, egyszemélyes trafikban ült, csak előrehajolt, hogy a szája közel legyen a nyíláshoz, és elmondta, milyen ajándéknak való lapul a háta mögött a legalsó polcon, amivel biztosan leveszed a lábáról, akit kiszemeltél. Ha belépős, spájzméretű trafikban ült, csak félrehúzódott az ember, amíg bejött egy másik vevő, és ha kiment, újra lehetett beszélgetni. A felnőttek többnyire unalmas dolgokról sutyorogtak, de amíg trafikáltak, legalább alaposan körül lehetett nézni. A mi trafikosnénink meg a nagymamám sokat beszéltek arról, mi volt régen és mi lesz ezután, és egyszer a trafikosnéni azt mondta, itt a változás szele, ő érzi.

Amikor megértettem, hogy nem az időjárásra mondta – mert a hideg szeleket is mindig megérezte, olyankor vastagabban fáslizta a lábát, és tényleg mindig igaza volt –, akkor már késő volt. Mert egyszer csak egy férfi ült ott bent. Elég fiatal. Folyton rendezkedett, kitett egy újságtartót a bejárathoz, a kávéfőzést megszüntette, a játékbabák eltűntek, a háromszínű üveggolyók sem voltak sehol, helyettük papírzsebkendő, kéztörlő, csomagolópapír állt bálákban a fal mentén, a polcokon autóriasztó, zseblámpa meg számlatömbök. Csupa érdektelen dolog, amit mindenhol megvehetett az ember. Aztán egy nap nem nyitott ki többet. Elég volt pár hónap, és a lehúzott barna vasredőny összenőtt a járdával. A trafik oldalával határos épületet lebontották, a bodega méretű házikó sokáig dacolt a minden felől rárontó szelekkel. Végül hűlt helye maradt. A telken az elsimított kőtörmeléket jótékonyan zölddel vonta be a gaz.
 
Nem hoznak lázba a mostani trafikok, vagy az annak nevezett üzletek. A pártharcok csataterén kiosztott jutalomfalat-boltok, meg az osztozkodásból kifelejtettek sem. Biznisz-szag van odabent, meg üzletvitel szele, Apehra kapcsolt pénztárgép, esetleg felsőbb körökre kapcsolt tulaj. Egyébként is, kit érdekel ez, ha bemegy egy csomag rágóért vagy egy doboz cigarettáért – fizetéssel együtt harminc másodperc. Ha felnéznek a pult mögül elköszönéskor, már nagy szó. A trafikkornak leáldozott, mondhatnám, s ha dohányoznék, két ujjal összecsippentve hanyag mozdulattal hajítanám el a csikket, és belesétálnék a vége-főcímzene alatt az alkonyatba.
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.