A halandóság mítosza – Halmai Tamás verse
HALMAI TAMÁS
A HALANDÓSÁG MÍTOSZA
Ritecz Szilviának
Aki a tárgyakat a földből
aki a fényeket a sárból
és megtisztítja a fölöstől
és kiemeli a sivárból
a kezes holmikkal kezébe
foghatja-e a kincsek lelkét
a tagolt anyag szívverése
kihagy-e ha parlagon lelték
nyüzsög zsibong az idő sírja
a teremtés nagy temetője
aki a jövőt visszasírja
nevet a másik szeme tőle
a nyelven túli lények sorsát
a pusztulásból előássa
s példát mutat a néma szolgák
alázatos feltámadása
egek alól kihantolt angyal
beszélő gyöngy gyönyörű látnok
sivatagban elföldelt hajnal
tengerbe vermelt látomások
alakzatokba képzetekbe
rendeződik akár egy város
a hit hogy nincs köze a testnek
a halandóság mítoszához
rések rétegek közt világít
ahogy a Régész kitakarja
ráncok redők mögül kiválik
a teremtmény porcelánarca
porból pokolból számkivetve
az egyetlenbe visszakozva
Orpheusz útja ez Tibetbe
és Krisztusé a csillagokba
az öröklét relikviáit
rejti a tér idült edénye
testek útja visz a tudásig
mely beavat a feledésbe
de emlékszik minden titokra
aki a szabadságra gondol
s a kelő napot kikotorja
a törmelékes aranykorból
A vers „előhangként” készült egy pécsi keramikusművész, Ritecz Szilvia Lelet című kiállításához, amely a Pécsi Horvát Színházban volt látogatható 2012. október 18. és november 13. között.
